|

Előretör Törökország az MBT-k piacán

Nemrég beszámoltunk róla, hogy Törökország tető alá igyekszik hozni Szaúd-Arábiával egy közel két milliárd dolláros szerződést, melynek értelmében Altay harckocsikat és Anka UAV-ket adna el az arab államnak. Ez jól jelzi azt, amit már évek óta sejthetünk: a török hadiipar kitört a világpiacra, importőrből és a vásárolt termékek másolásából, illetve szervízeléséből pedig átváltott exportőrré. Ipari források szerint például az Otokar cég, mely többek között az Altay fejlesztéséért és gyártásáért felel, a következő években százas nagyságrendű megrendeléseket zsebelhet be harckocsijára a világ különböző tájairól. Azonban nincsenek egyedül: nyakukban ott lohol az FNSS Defence Systems, mely eddig elsősorban páncélozott csapatszállítók gyártásával foglalkozott, ám most egy kategóriával feljebb kíván lépni – elsődleges partnerük ebben Indonézia, mellyel közös vállalkozásban szeretnének kifejleszteni egy új generációs harckocsit.

Az utóbbi napokban több iparági forrás is megerősítette, hogy folyamatban vannak a tárgyalások a szaúdiakkal, akik százas nagyságrendben vásárolnának a jelenleg még csak prototípus stádiumban létező, de potensnek ígérkező Altay MBT-ből. Egy Otokarhoz kötődő névtelen forrás kiemelte, hogy megegyezés egyelőre nincs, de reményeik nem alaptalanok. Szerinte annak ellenére, hogy az Altay még nem áll készen a sorozatgyártásra (az csak nagyjából 2014-2015-ben esedékes), egy olyan vevőnek, aki középtávon tervez vele, ideális. Főleg Szaúd-Arábia számára, ahol minden rendelkezésre áll: jó politikai kapcsolatok, pénz, illetve igény új harckocsik beszerzésére. Hozzátette továbbá azt is: más államok is érdeklődnek az Altay iránt, de egyelőre ezeket nem nevezte meg.

Altay az IDEX 2013-on

Altay az IDEX 2013-on ,

A török-szaúdi kapcsolatok erősödése továbbra is pozitív irányba halad, amit Irán fenyegetése és a szíriai helyzet egyaránt indokol. Előbbi mindkét országot fenyegeti, utóbbi esetében pedig közösen támogatják a lázadó erőket. Ezt a kvázi baráti viszonyt pedig egy komolyabb haditechnikai megrendeléssel lehetne még jobbá tenni, legalábbis több nyugtai szakértő is ezen az állásponton van. Érdekességképp megjegyzendő, hogy nem csak a törökök nyomulnak Szaúd-Arábiában: a francia Nexter, mely átvette az AMX-56 Leclerc MBT gyártását a GIAT Industriestől, erős kampányt folytat Rijádban egy zsíros megrendelésért, ami indokolttá tenné a gyártósor újraindítását (mivel annak 2008-as bezárása óta lehetőség van rá, hogy igény szerint viszonylag gyorsan elinduljon a termelés). Az Otokarnál azonban bíznak a kormányközi megegyezés létrejöttében, ami garantálná sikerüket a monarchiában.

Most pedig ejtsünk pár szót a már említett FNSS-ről is, mely az idei IDEF 2013 hadiipari kiállításon megegyezést írt alá az indonéz illetőségű PT Pindad vállalattal. Ennek értelmében a két fél közösen áll neki egy modern MBT kifejlesztésének, ami után a gyártást és az értékesítést is együtt végezhetnék.

FNSS Kaplan

FNSS Kaplan ,

„Indonézia Törökországot és az FNSS-t választotta partneréül, ami nem véletlen, hiszen komoly nemzetközi tapasztalattal és erős fejlesztőgárdával rendelkezünk.” – nyilatkozta a cég szóvivője, nem kevés önbizalomról téve tanúbizonyságot. „Jelenleg azon dolgozunk, hogy értékelhető formába öntsük egy közös harckocsi tervezésének, fejlesztésének és gyártásának alapjait. A cél, hogy közös törekvésünk négy éven belül látható eredményt produkáljon.”

Az FNSS emellett más irányba is terjeszkedne: május 21-én bejelentették, hogy elindították a Kaplan páncélozott, lánctalpas, harckocsik ellen is alkalmazható felderítő és csapatszállító jármű fejlesztését.

4 hozzászólás “Előretör Törökország az MBT-k piacán”

  1. S reméljük jó áron is adják majd a technikát. A torony a Merkava-hoz hasonlóan nagyméretű, nem találtam rá sehol írást, hogy a motor itt is az orrban helyezkedne el?

    A Kaplan hajaz egy M113-ra, bár annál kisebbnek tűnik. Bár látom a rakéta szárnyait, de az a tubus lehetne hosszabb is. Mögötte a kivetítőn egy eddig ismeretlen IFV-t látunk? Ha jól látom páncélvadász konfigurációban, bár a torony ahhoz mérten nem nagy.

  2. Hát eddig úgy tudtam ez tulajdonképpen leopárd, illetve annak továbbfejlesztett verziója. Végül is ezek után érdekes lesz hogy a német fegyveripar mit szól az üzlethez. Ha jól emlékszem egy ideje vitatkoznak hogy teljesíthető e a szaúdi leopárd megrendelés.

  3. A törököktől érdemes bármit venni szinte.Abszolút versenyképesek a termékeik a nyugati technikával mind fegyverzet, mind járművek (szárazföldi, légi) terén.
    Nem utolsó szempont, hogy nem változtatják velünk szemben folyamatosan a véleményüket, mint az unió. Ez akkor lehet döntő, ha velük össze is rúgjuk a port a törökök akkor is fognak nekünk szállítani.Még attól sem kell tartani, hogy pl. egy esetleges harci helikopter beszerzésnél, nem kell egy harmadik féltől a fegyverzetet beszerezni.