|

Bemutatkozott a török harckocsi, az Altay

Nincs mentségünk rá, de az a helyzet, hogy valahogy elsiklottunk azon tény felett, hogy a részben a dél-koreai K2 Black Panther harckocsira alapozó, de attól különböző járművet előállító Otokar november 15-én publikusan is bemutatta az általuk fejlesztett Altay harckocsi első prototípusát. Pontosabban az első két prototípusát, de mielőtt a lecsóba csapnánk, videózzunk egy kicsit!

A török haderő hivatalos youtube csatornáján november 16-án közzétett, full HD felbontásban is elérhető promóciós videó az Altay harckocsiról.

A fenti videóban látható, jelenleg elvileg cirka 55 tonnás harckocsi története 2005-ig nyúlik vissza – ekkor kezdtek el a törökök érdemben foglalkozni egy hazai harckocsi fejlesztés megvalósíthatóságával. 2007 folyamán már a főválllakozó szerepkörére kiválasztott Otokarral megkötendő szerződés előkészítése zajlott, mely végül 2008 nyarán realizálódott. 2009 januárjára befejeződött a fő elemek jövőbeni beszállítóival való egyeztetések, megkezdődhetett az érdemi munka a tervezőrészlegnél. 2011 májusára a tervezési szakasz oroszlánrészének a végére értek a törökök, ám persze a részletekkel kapcsolatos tervezői munkáék tovább folytatódtak. Menetközben zajlott az Otokar tesztpályájának kivitelezése is, mely 2012 kora tavaszára készült el. Igaz Altay-t idén őszig nem látott, lévén az Otokar októberben gyártotta le az első prototípust – melybe mostanáig mintegy 2 000 kilométert pakoltak.

Az Altay harckocsi első két prototípusa a november 15-i bemutatón. Megfigyelhető, hogy az említett K2-vel ellentétben nem 6, hanem 7 futógörgővel rendelkezik az Altay ,

Az első 2 Altay prototípus az Otokar tesztpályájának egyik burkolt szakaszán ,

Az Otokar által közreadott sajtóanyagban olvashatóak szerint az első prototípus a mobilitással kapcsolatos teszteket szolgálja, míg a második géppel már lőteszteket végeznek majd – egyes információk szerint az első prototípusban még nem is került funkcionáló löveg.

De ha már a belső értékek szóba kerültek, akkor röviden térjünk ki arra, hogy ezen a fronton mit lehet tudni a török függetlenségi háborúban nevet szerzett Fahrettin Altay tábornokról elnevezett harckocsiról.

Nos, kezdésnek érdemes megemlíteni, hogy az Altay leendő harci képességeiért az Otokar elsődleges partnerei, az elektronikai és szenzorcsomagért felelős Aselsan és a löveget szállító MKEK. Túl nagy meglepetést talán nem fog okozni, hogy utóbbi egy Rheinmetall licence alapján készülő 120 mm-es simacsövű ágyút fog szállítani. Ennek az Altay harckocsihoz adaptálásában a török mérnökök technikai partnere elvileg a dél-koreai Hyundai Rotem.

A szenzorcsomagjának köszönhetően ún. hunter-killer képességgel is rendelkező Altay sorozatgyártása a tervek szerint 2015-ben indulhat el – ekkor még egy licence alapján gyártott 1 500 lóerős MTU erőforrás segedelmével hagyják majd el a gyárcsarnokot, ám a törökök terve az, hogy az utolsó két széria már hazai fejlesztésű, 1 800 lóerős erőforrásokkal repeszt majd.

Az Altay programhoz szorosan kötődően, AKKOR megnevezés alatt aktív védelmi rendszer fejlesztésébe is belevágtak.

74 hozzászólás “Bemutatkozott a török harckocsi, az Altay”

  1. Amint eddig olvastam sosem a Leo2 beszerzési árával volt a baj. Egy csomó államnak szinte ingyen, ócskavas áron adták oda. Nade az üzemeltetés…. najahh… az bizony más tészta. Ott bizony “arany árban” mérték az alkatrész árakat. Eddig egy csomó helyről hallani hüppögést, meg fogak szívását, hogy bizony a teljesítmény és a minőség, nade az ÜZEMELTETÉS ÁRA!!!

  2. eSeM:

    Attól, hogy még jól néz ki egy fegyver/harcjármű nem jelenti azt, hogy fejlett vagy méltó ellenfél más technikákkal szemben (ebbe a hibába sokan belesünk, én is sokszor) :). Mellesleg egyetértek veled, hogy az Oplot tényleg jól néz ki ahhoz képest, hogy “keleti” technika:). Az már más dolog, hogy én nem rendszeresíteném mert vannak tőle sokkal ütőképesebb masinák. Anno a törököknek is felajánlották, és ők se fogadták el, jól is tették, hogy inkább a K2-őt választották.

    Leo 2, K2/Altay tankok nyerők nálam, persze van még 1-2 de ők a fő favoritok. Az Abrams-et akkor se fogadnám el, ha ingyen dobnának meg vele. Ahhoz a tankhoz minimum Kuvaitnak kellene lenünk, hogy rendszerbe tudjuk tartani :D.

  3. #unio

    csak a külsőségről beszéltem a belbecsről nem :) (én magam egyébiránt a britek felé húzok, ha mbt, de nyilván ez is szubjektív, és nem jelent semmi egyebet), nem tartom egyébként valószínűnek, hogy ha új harckocsi akkor az az oplot lenne idehaza, bár biztos lenne előnye a dolognak, sok évnyi “szovjet” technika használata után

  4. danielblack:

    Elég brutális!:D

    Bevallom őszintén az új C&C/Red Alert részekkel még nem játszottam mert időm és gépem sincs hozzá, pedig jó lenne őket kipróbálni. Mondjuk annyit, hogy szerintem a régebbi részek sokkal jobbak, mint a mostani jáj de jó grafikájú de történet nincs játékok.

  5. @Roni

    Rogozin a “sokoldalú”-val csak arra akar utalni, hogy a tanknak több, tehát nem egy oldala lesz. Magyarán a térben nem csak egy irányba fog kiterjedni, hanem akár háromba is! :D

    @danielblack

    Igazából a leo 3 a rábánál fog készülni…. (nem tőlem hallottátok) :-)

    FOG?! Már kalapálják is össze őket Győrben. Innen a Balaton mellől is hallom a zajt… A pletykák szerint a meglévő buszalvázakat is beledolgozzák.

  6. GrGLy

    “Rogozin a “sokoldalú”-val csak arra akar utalni, hogy a tanknak több, tehát nem egy oldala lesz. Magyarán a térben nem csak egy irányba fog kiterjedni, hanem akár háromba is! :D”

    Te mit szívsz, hogy ilyen beszólásaid vannak??? Besírok tőle…:P

  7. Az Oplot gyártójának a honlapján az áll, hogy a tank “built-in anti-tandem-warhead explosive reactive armour” -al is rendelkezik.
    Van még olyan ERA ezen kívül, ami(ről azt állítják) meg tudja fogni a tandem pct tölteteket is?

  8. Szia danieblack, roni, honved !

    – Igen írtam, hogy még egy ideig marad a T-72, mert nincs pénz – de nem a beszerzésre, hanem a beüzemelésre, javító kapacitás kialakítására stb.

    – Jelenleg folyamatban van az előkészület a vátótípus bezserzésének előkészítésére.

    – A változat pontosan nem ismert, de a következő Leo-2-esekről lehet szó: A4,A5,A6.

    A típusváltás nem lesz egyszeri folyamat, bizonyos ideig T-72 és Leo-2 is lesz a felszerelésben.

  9. Amúgy anno én már megírtam, hogy Leopard 4-esink lesznek, és a német gyarmatok fogják gyártani nekünk, a Magyar Birodalomnak :D. Lebegő tank lesz, 200 km/h-ra lesz képes egy 180 mm-es ágyúval + 2 minigunnal :D.

    Az Afla Kentauri rendszerben fogjuk bevetni, vagy olyan bolygók ellen, mint a Pandora. A kék hupikék avatarok fogják kapni az áldást :D.

  10. A mondás úgy tartja, hogy a szó elszáll, az írás megmarad. Na most ha a HM egy nyilatkozatban állítja, hogy váltani fogja a t-72-ket (lassan) egy másik típusal + a rakétarendszereket, akkor ezek híresztelésért nem hibás tankman vagy bárki más. Az már más dolog, hogy a HM-nél nem csak a szó, hanem az írás is elszáll sokszor :S. Persze ha most ezen megy a “vita” köztetek gigabiga, ha nem, akkor „befogod a pofááád” van részemről :D (a.k.a macskafogó :D)

    Lazuljunk Amígók :D: http://www.youtube.com/watch?v=JMpwxk4-bjc

  11. danielblack:

    Köszönöm, úgyszintén te is ;).

    Én ezt szeretem itt a HTKA-ban, hogy a komoly/száraz híreken/cikkeken kívül az emberekben megvan az a “íz” a hozzászólásaikban, ezért is szeretek idejárni.

    Ez most kicsit olyan Hollywoodi szövegnek tűnt, mint valami buzdító/nyálas monológ:). A végén még olyan leszek, mint Russell Crowe a Gladiátorból, hogy simogatni fogom a búzakalászokat, meg földel törölgetni a kezemet:D.

  12. Szia gigabiga !

    Nem szívatom a népet ! Én azt állítom, hogy nem a T-72 lesz a Honvédség utolsó harckocsi-típusa. A Honvédség szeretné kihasználni a feleslegessé vált, de még használható harci eszközök beszerzését (főleg Bundeswehr).
    Ez már nyilvánosan is elhangzott.

  13. Roni:

    Szerintem oda kis méret is kell,az alacsony növésűek beleférnek a cicákba, mint mondjuk én a nem magas, oda mégis nagy 183-184 centimmel :).
    Bármennyire is szeretem a harckocsikat, de valahogy mégse lennék az. Tudom hülye dolog amit most írni fogok, de félnék, hogy bent égek, vagy rám robban az egész jármű lövedéke:S.
    Az Iraki háborúkban például nagyon sajnáltam az iraki harckocsizókat, csórik csak úgy repültek el a semmibe a berobbanó lőszerrel/tornyokkal együtt, vagy hamuvá égtek.
    Tudom, hogy mondjuk az én időm alatt nem lenne komolyabb konfliktus Mo. és más országok között (bár ki tudja mi lesz itt 20-40 év múlva), de akkor is na :D.

  14. Mackensen:

    Gondolom típustól is függ, de van olyan, aminél igen.

    A téged gyaníthatóan érdeklő 2A46/2A46M esetében simán, a gépjármű-műhelykocsiban minden benne van a cseréhez, csak kell egy daru (HK-vontató).

    Ha a béléscső cseréje érdekel, akkor még daru sem kell, csak néhány markos ember.

  15. Nos, amikor jómagam is szolgáltam, 1987-88-ban, akkor a harckocsizóknál, alapvetően az alacsonyabb katonák szolgáltak, elég praktikus okokból.
    Én, BPM rpk. beosztásban voltam, 165 cm alacsonyságommal, de még így sem volt egyszerű a ki és beszállás a deszanttérbe. A lövészrajok géppuskásai, magasabb termetű fiúk voltak, mivel a gpu azért súlyosabb volt, mint az amd.
    Számukra rendesen szenvedés volt a deszanttérbe való be és onnan történő kiszállás.
    Az akkori harcászati felszerelésünk, lógott, lötyögött rajtunk mindenütt, tökéletesen nehezítve a mozgást.
    Szal, páncélos járművek kezelőinél előny szerintem ,az alacsonyabb termet.

  16. Nem is idegesítésnek szántam.
    Csak tudom hogy ki mit tanul (kinek mit kell megtaúlnia)
    Ha harckocsizó öregapám több mint száz embert képzett ki harckocsizóvá.
    Többek közülük a mai napig szolgálnak…
    És tudodm hogy a rendszeren gondolkodás megtanítása nélkül lapát.
    És nállad a rendszerben gondolkodás teljes hiányát látom.
    Elhiszed hogy vesznek pár harckocsit és annyi, meg hogy 5 harckocsi és a 30+ új párhuzamos üzemeltetése (miért amikor az első szállítmány töb lenne mint a jelenleg rendszerben állók) és akkor még plussz zázlóajról beszélsz (ha harckocsizó lennél tudnád hogy rendbetenni gépeket hogy egy fél éven belűl kivond…)
    2 kérdés
    -hol foglalsz hejet a harckocsiba?
    -milyen műszerek “kezelő eszközök helyezkednek el” a jobb kezed felől és mi a bal (Találgatni vagy képeket nézegetni fölösleges mert én tudom ma ha utánna olvasol segít de azt levágom nem csak én hidd el.)

  17. Főleg, hogy a neten azthiszem a totalcarnak és még egy másik ilyen műsornak is van videó tesztje a 72-esről amin bemutatják a kezelőszerveket. Egyébként tankman nem mondta, hogy 5db harckocsit vennénk. Egyébként meg a gripen és a mig29 is üzemeltek együtt egy ideig pedig az költségesebb szerintem. Ettől függetlenül mostanában sajnos egyre szkeptikusabb vagyok momentán az egész ország jövőjét illetően, nemhogy a harckocsi beszerzéssel kapcsolatban :-\
    Pár milliárddal több lesz jövőre a katonai ráfordítás, de az infláció miatt is maximum stagnál a katonai költségvetés… Hendében látom a jó szándékot, de pénz nélkül ez kevés, legfeljebb a szinten tartásra elegendő… :'(

Fórum hozzászólások

There are no comments in the forum topic that is associated with this post.