Bemutatkozik a kínaiak üdvöskéje

A hajtóművek felvisítanak. A gép megkezdi a nekifutást, majd pár száz méter megtétele után, maximális teljesítményen üzemelő erőforrásokkal szinte függőlegesen a levegőbe emelkedik. A pilóta egy kecses orsót végez acélmadarával, majd a felhőtlen kék égbolt felé veszi az irányt, kerozinszagot és némi füstöt hagyva maga után.

A fent leírtak minden rendes repülőnapra járó ember számára ismerősek lehetnek, hisz ha nem is pontosan ugyanígy, de nagyon hasonló módon szoktak kezdődni a rendkívül látványos, vadászgépek által produkált dinamikus bemutatók. Nem meglepő módon most is egy ilyenről számolhatunk be, azonban a dolog pikantériája, hogy egy olyan típus szerepléséről van szó, mely nem sűrűn fordul meg a világ nagy repülős ünnepein.

A kínai gyártmányú Csengdu J-10-esről beszélünk, mely jelenleg a Kínai Népi Felszabadító Hadsereg (a továbbiakban: KNFH) légierejének egyik legmodernebb típusa. Elméletileg saját fejlesztésű, ám a rossznyelvek szerint az izraeli IAI Lavi lemásolásával és Pakisztántól kölcsönkapott F-16A Fighting Falcon-ok tanulmányozásával született meg. Azonban ezen vádak ellenére is büszkék rá a kínaiak, hogy sikerült egy 4. generációs vadászbombázót szolgálatba állítaniuk saját forrásból.

A Kínai Népköztársaság kommunista berendezkedésének köszönhetően nem túlzottan bőbeszédű, ha katonai fejlesztésekről van szó (de mint tudjuk, másolásban világelsők), így e típusról sem tudunk olyan sokat, mint mondjuk egy francia vagy indiai fejlesztésűről. A Távol-Kelet és nemsokára talán a világ legnagyobb gazdasági és katonai hatalma azonban az utóbbi időben egyre jobban próbál nyitni a többi nemzet felé, ugyanis javítani szeretnének nem túlzottan pozitív megítélésükön.

Ennek egyik ékes példája volt az Egyesült Államok fegyveres erőivel való „cserekatona-program”, melynek keretein belül hosszabb-rövidebb ideig a különféle fegyveres egységek tagjai betekintést nyerhettek a másik fél életébe. Ez ma már nem működik, köszönhetően a távol-keleti helyzet forrósodásának, viszont egyéb területeken folytatódik a nyitás politikája.

Így történhetett meg, hogy szerveztek egy kis mini-repülőnapozással egybekötött baráti összeröffenést néhány ország katonai attaséjának. Konkrétan 51 meghívott vendég volt jelen a bemutatón, melyen a 24. Vadászrepülő Osztály négy J-10A-ja vett részt. A gépek egy 15 perces show-t adtak elő a nagyérdeműnek, melynek egyik leglátványosabb eleme a gyémánt alakzatban való áthúzás volt. Itt a gépek szárnyvégei mindössze öt méterre voltak egymástól.
A leszállás után pedig a kötelék vezére, Yan Feng ezredes mutatta be a típust egy kicsit részletesebben az attaséknak.

J-10A (Forrás) ,

A J-10 egyébként először 2008-ban mutatkozott be a nyilvánosságnak. Azóta pedig a leglátványosabb szereplésére tavaly október 1-jén került sor a Tienanmen tér felett, a légierő 60 éves fennállásának évfordulóján. Akkor még díszfestésű példányok is levegőbe emelkedtek, a hatalmas nézőtömeg és a szemfüles fotósok legnagyobb örömére.

De lássuk, mit a véleményük a külföldieknek a J-10-ről!
Stephen Wilson, a britek képviselője szerint a bemutató fantasztikus volt. „Nem lehet összehasonlítani a Red Arrows-szal, de a kínai légierő nagyon profi pilótákkal rendelkezik, és ez át is jött számunkra.” Egy másik vélemény szerint Kínának „a Nyugat még nagyon messze van. Több évtizedes kutatási és fejlesztési hátrányban vannak, de ha ilyen tempóban haladnak, nemsokára beérhetik a fejlettebb légierők színvonalát.”

A gépet körbejárva, azt tanulmányozva az egyik szakértő megjegyezte, hogy jelen formájában teljességgel alkalmatlan a repülőgép-hordozó fedélzeti üzemelésre. Mint ismeretes, Kína szeretne jövőbeni úszó repülőterére hazai gyártású harci gépeket, és a J-10 az egyik lehetséges „áldozat”.

Yan ezredes szerint egyébként a J-10-zel már a jövő évben szeretnének kilépni a nemzetközi porondra, így nagyon valószínű, hogy több nagyobb volumenű repülőnapra is ellátogatnak. A céljuk az, hogy egyenrangú félként kezeljék őket a nyugati országok bemutató csapataival, és hogy népszerűsítsék gépüket. Ahogy az ezredes tréfásan megjegyezte: „A Thunderbirds-szel szeretnék együtt repülni!”

Folytasd a fórumban

Hasonló hírek

Bemutatta új repülőgép-hordozóját Kína

Sárkányok egymás közt

Sárkányok egymás közt

Kína elfogórakétát tesztelt

Kína elfogórakétát tesztelt

Szerb FK-3 vásárlás

Szerb FK-3 vásárlás