|

Tovább forrósodik a helyzet a Távol-Keleten

Kedves olvasók, örömmel jelenthetjük be, hogy tovább forrósodik ama bizonyos helyzet a szépséges Távol-Keleten.

Legutóbb 17 nappal ezelőtt volt szó a HTKA-n a Tajvan-USA-Kína trió ügyének alakulásáról. Akkor arról számolhattunk be, hogy Kína válaszul a korábbi Patriot-eladásra, kipróbálta mire is képes egy esetleges rakétatámadás esetén.

Még tavaly márciusban volt egy igencsak beszédes című hírünk, melyben Tajvannak az Obama-kormánytól várt segítéségről volt szó. Úgy tűnik, tényleg jól járt az új elnökkel a szigetország, ugyanis a múltkori 1,1 milliárd dolláros beszerzés után most egy újabbat sikerült kiharcolniuk maguknak.

Az Egyesült Államok kormányának közlése szerint ugyanis tető alá hoztak egy 6,4 milliárd dollár összértékű szerződést, melynek keretein belül helikopterek, rakéták, hajók és kommunikációs rendszerek kerülnek majd a Kínai Köztársaság állományába.

A USS RAVEN (MHC 61) Osprey-osztályú aknaszedő ,

De mire is költik ezt a rengeteg pénzt? Először is 60 darab UH-60 Black Hawk helikopterre, melyekért ugyancsak régóta pedáloznak már, most pedig 3,1 milliárd zöldhasúért meg is kapják őket. 2,82 milliárdot fizetnek 114 Patriot PAC-3 rakétáért, a többit pedig 12 AGM-84 Harpoon Block II hajók elleni rakétára, két Osprey-osztályú aknaszedő hajóra, valamint új kommunikációs rendszerekre költik. Ez utóbbiak az F-16A/B Block 20 gépekbe lesznek majd beépítve.

Természetesen a Népi Kína ismét alaposan berágott a –szerintük- pofátlan jenkikre. A kínai külügyminiszter-helyettes, He Yafei egyből megbeszélésre invitálta Jon Huntsman amerikai nagykövetet, hogy tájékoztassa őt „azokról a következményekről, melyeket egyik fél sem szeretné, ha bekövetkeznének”. Yafei továbbá a külügyminisztérium nyilatkozatában kifejtette, hogy „ez amerikai részről durva beavatkozás Kína belügyeibe, és súlyosan veszélyezteti a nemzet biztonságát.”

Nem sokkal ezután a kínai védelmi minisztérium bejelentette, hogy meghatározatlan ideig felfüggeszti az Egyesült Államok fegyveres erőivel az utóbbi időben megkezdett együttműködési programot. Ezen program értelmében a két fél haderejének katonái látogatásokat tehettek a másikhoz, hogy megismerjék annak kiképzési módszereit és eszközeit. Nos, ennek most vége.

Amerikai tengerészgyalogosok kínai kollégáik társaságában próbálják ki a Type-95 karabélyt a Zhanjiang lőtéren

Amerikai tengerészgyalogosok kínai kollégáik társaságában próbálják ki a Type-95 karabélyt a Zhanjiang lőtéren ,

Az USA álláspontja szerint viszont ez az üzlet pusztán Tajvan védelmét szolgálja, és segíti a térség erőegyensúlyának fenntartását. Szóba került részükről a Tajvan által régóta beszerezni kívánt 66 F-16C/D Block 50/52 vadászbombázó is, de ezek ügyéről még nem döntöttek, bár megjegyezték, hogy esetleg a közeljövőben sikerül majd dűlőre jutni.

Annyi bizonyos, hogy ha az Egyesült Államok belemegy és eladja a gépeket, akkor Kína még ennél is mérgesebb lesz. A jelenlegi fenyegetőzések között szerepel a sziget megtámadása mellett az amerikaiakkal való mindennemű kapcsolat megszakítása is. Kérdés, hogy valóban lenne-e annyi merszük a kínaiaknak, hogy meglépjék ezeket? Az USA szerint biztosan sikerül diplomáciai úton rendezni az ügyet most is.

57 hozzászólás “Tovább forrósodik a helyzet a Távol-Keleten”

  1. „A jelenlegi fenyegetőzések között szerepel a sziget megtámadása mellett az amerikaiakkal való mindennemű kapcsolat megszakítása is. Kérdés, hogy valóban lenne-e annyi merszük a kínaiaknak, hogy meglépjék ezeket?”

    Sajnos lesz.

  2. Azért az USA legalább már nem a golyó diplomáciát játsza (kedvencem a Church bizottság jelentése), viszont ennek a Tajvani „támogatásnak ” a vége az lehet a számukra, hogy nem kapnak több hitelt Kínától! Mi ennek az értelme? Inkább reálpolitikát folytassanak.

  3. Montezuma.
    Igaz, az Oroszok még mindig lebegtetik az SZ-300-at.(A TOR után ezt már lehet tendenciának is nézni)
    http://barikad.hu/node/45892
    Viszont azért talán nem egy súlycsoport az Iráni SZ-300, és a Tajvani beruházás.
    Az SZ-300 védelmi rendszer, míg az USA csomag nem igazán tekinthető annak. (még ha az is lenne, Kínát nagyon bőszítené)
    (Az Oroszok egy nem túl bonyolult játékot játszanak: ..Az USA kért tőlük katonai segélyt Afganisztánba,az oroszok kinyilvánították hogy az USA-nak maradnia kell Afganisztánba, de nem adnak katonai segélyt- közben az Iráni ügylet….)
    Ráadásul Az Oroszok nem függnek annyira az USA-tól, mint az USA Kínától.
    Nagyobb a rizikó, mint a várt haszon, még stratégia játszmának is. Szerintem.

  4. Szerintem várjunk még néhány napot, esetleg hetet. Ebben a fázisban lehetetlen megjósolni, hogy fog elsülni a dolog. Kína eggyik lehetséges válaszlépése, többek közt, az is lehet, hogy mostantól nyíltan ad majd el fegyvereket Iránnak.
    Amúgy nem látom tisztán Obamáék gondolatmenetét. Pont most, mikor nyakig vannak a gazdasági krízisben és a kinai kölcsönöktől függgnek……

  5. Valamelyik finn zenekar énekelt olyat, hogy: Komám, Tajvant el ne lopd!

    Érdekes lenne, hogy mi van, ha a kínaiak a tajvani függetlenedés támogatásának megtorlásaként elkezdik követelni a kezükben lévő mérhetetlen mennyiségű amerikai államkölcsön hitellevél-kollekció ellenértékét?

    Az USA nem tud fizetni a visszaváltásért, mert szinte csődben van. Esetleg érvénytelennek nyilvánítják a kínai kézben lévő 1000 mrd dollár állampapírt és közben esküdöznek, hogy mindenki más hitelezőnek viszont fizetnek – illetve megfenyegetnek mindenkit, aki ezután a dollár összeomlására játszik.

    Kérdés, hogy egy ilyen konfrontációban hányan állnának Kína mellé, ha Peking felajánlja mondjuk a vitatott amcsi állampapírok értékének egyharmadát azoknak, akik segítenek behajtani a tartozást? Az oroszok biztos és valószínűleg minden fejlődő ország is, benne egész Közép- és Dél-Amerika. Mi lesz akkor a harc vége? Volt is olyan film, hogy Red Dawn, ahol kubaiak és nicaraguai vörösök, meg ruszkik rohanták le az USA-t, épp most forgatják újra.

    Ha az USA nem mer katonailag lépni nagyon sürgősen, akkor történelmi léptékben hamar bealkonyulhat nekik. Már az izraeliek is kezdenek átállni Kína felé, így eszük sem marad a jenkiknek és a híres iparuk is erősen leépült az utóbbi 20 évben az outsourcing miatt. Új világháború közeleg? Ott nem fog számítani a pár tajvani heli.

  6. Onedin kapitány

    Egyben biztos vagyok. A kínaiak minden „arcátlan” amerikai lépésre megadják a választ, gazdasági és katonai téren egyaránt. Elég büszkék, önérzetesek hozzá.
    Úgyhogy megint siránkozhat majd a kozmopolita nyugati média.
    Ahmedinezsád pedig már dörzsöli a markát örömében…

    Modernizálás ide-oda, azért elég gáz, hogy a tajvani légierő Block 20-as Falconokat repül és van egy olyan érzésem, hogy egyhamar nem jutnak újabb vadászgépekhez. Közben a vörös Kína már a Szu-27 és a J-10 javított változatait fejleszti. Plusz az 5. gen.-t.
    Nem lesz ez így jó…

  7. Ha Kína tényleg berágna és „benyújtaná a számlát” az USA-nak, vagyis követelné kintlévőségeit, akkor ahogy Tacsko is említette, az USA-nak game over lenne, s ha az USA-nak vége lenne, akkor a világgazdaság – egy részének legalábbis – annyi, mivel az még – sajnos – mindig dollár alapú.

    Ugyhogy Kína a fenti egyszerű ok miatt nem fog annyira berágni, hogy drasztikus lépésre szánja el magát…túl súlyos következményekkel járna.

    Viszont a kínaiak egy „partraszállást” elképzelhető, hogy rövid időn belül bevállalnak.

  8. És mivel hajtaná végre? Mert, hogy komoly partaszállító kapacitása nincs nekik. Még, ha 0 ellenséges ellentevékenység lenne, akkor sem tudnának elég csapatot partra tenni, hogy ne kenje szét őket a tajvani szárazföldi védelem. Ez változhat a jövőben, de perpillanaz ez esélytelen.

  9. Onedin kapitány

    Erre az egyik profi elemző azt mondta, a tajvani vadászgépek csak egyszer szállnak fel, hogy kilőjjék a rakétáikat, de másfél óra múlva már nem lesz hová leszállniuk.
    Meg hogy haditengerészeti téren sem mi nem látjuk, sem a Nyugat nem tudhatja mivel rendelkezik, mit fejlesztett ki Kína. Óriási, a tajvaninál erősebb, legalább 600 nagyobb hajóból álló flottát építettek már eddig ki.

    Kína számára a fő gond inkább az Egyesült Államok haditengerészetének esetleges beavatkozása T mellett.

  10. Onedin kapitány

    Nem tartom rossz gépnek a tajvani Falconokat, de elnézve a kínai típusválaszték fejlesztésének ütemét, szerintem igencsak rájuk férne az Eurofighter, vagy a Block 60-as.

    Bár azok se maradhatnak fönt a végtelenségig.

    A kínai partraszálló kapacitás túlságosan korlátozott voltát pedig nem hiszem el. Van elég kereskedelmi és halászhajójuk, ha azokat összeszedik…
    Másrészt ha még nincs elég, akkor a következő 5 évben annyi nagy katonai deszanthajót építenek, amennyi csak kell. Nem repülőgép-hordozó kategóriáról van szó.

  11. Kína nem szándékozik rommá lőni tajvan szigetét. Ők a békés újraegyesítés mellett érvelnek és elég erőteljesen pénzelik a tajvani komcsipártot.
    Egyébként 3 éve jelentettek be egy 15 éves flottafejlesztési programot.
    A BVR fegyverrel felszerelt gépek száma a kínai légierőben 500 és 1000 között tendál kb. A SzU-27 hez rendszeresítették az R-77-et és ők is gyártják már a modernebb másolatot! Az eredeti orosszal nem voltak megelégedve! Az SD-10 az AIM-120A másolata! 2006-ban állt szolgálatba és szinte az összes típuson rendszeresítették. Szóval BVR fegyverzet terén sincsenek annyira lemaradva!
    De én amondó vagyok, hogy inkább gazdaságilag nehezítenék meg az usa életét mint háborúzgatással.
    Esetleg modern katonai eszközöket szállítanának Iránnak!
    Mit kezdene izrael és az usa ha iránban megjelenne néhány HQ-9 es rendszer? S-300MPU2 másolata!

  12. A Kínai Légierő több száz AN-2 másolattal rendelkezik, amelyek bár lassúak, de megbízhatóak és képesek beszivárgó egységek mozgatására. Mindemellett előkészítetlen terepen is könnyen leszállnak. Abban is biztos vagyok, hogy a tajvani haderő felkészült antidiverzáns tevékenységre is.

  13. Onedin: Van vmi okod amiért titkolod? Mert olvasnék tőle így elsőre amit írsz (illetve ő ír no offense) az agymenésnek tűnik. Hadihajókat építeni, tesztelni… kell nem lehet őket eldugni. De ha igen érdekelne kitudja…

    Amúgy én nagyon komoly (milliós nagyságrendű) aknásításról (hazai fejlesztés) olvastam, háború esetén amíg fel nem szedik a partraszállás hmmm problémás lesz.

  14. Sharky

    az an-2 egy kiváló _mezőgazdasági_ gép. Bár a csűrők kivételével (és az is csak a modernebbeken fém) fa-vászon építésű, azért az a 4 ágú nagy fém légcsavar és az 1000 LE csillagmotor elég „szép” radarképet produkál. (ezt véletlenül tudom repülésből :-D)

    Egyébként elvisz 8 teljes felszerelésű katonát vagy 14 könnyítettet. Hány 100/1000 db kell ahhoz, hogy értelmesen ki lehessen használni?

  15. Onedin kapitány

    @Wolfrick
    Gondolom úgy, mint a KNDK-nál, itt szintén a különleges erők katonáiról van szó. Tehát nem hadosztályokat dobnának át az An-2-esekkel.
    Úgy saccolom, váratlan akció esetén egyetlen gép 8 katonája (hangtompítós és éjjellátó távcsöves fegyverek, dobókések, robbanószerek) elég ahhoz, hogy egy F-16 bázison fél órán belül semmi ne szálljon fel.

    Másrészt Kína részéről több értelmét látom a gazdasági-politikai lekenyerezésnek, befolyásnövelésnek, a politikai ügynökök alkalmazásának. Lassúbb, de szebb út.
    Tartaléknak viszont mindig ott lebeg majd a katonai megoldás.

  16. néha úgy érzem egyesek nem két lábbal állnak a földön…..

    Persze itt minden héten kitör a 3.vhú Kína összefog Oroszokkal Indiaiakkal Japánnal és legyalulják az USt ahol a lakosság 50%a nem beszél angolul a fehérek kihalóban, négerek meg szar pilóták…. (és ha legalább tacsk0 mondta volna ezeket de nem…)

  17. Kina csorgetheti a kardjat, meg lebegtetheti a papirjait.

    1. a penz es a reszveny az csak egy txt file. Senkit sem erdekel!
    2. Fegyveres ereje meg mindig csak a Himalaja es a tengerpart kozott nagylegeny. Ha repul pottyan, ha uszik sullyed.
    3. Eleg egyetlen vamintezkedes es kinaban tizmilliok halnak ehen, viszont az EU es US ipar viragzasnak indul.

    Rossz hir, a vilaghaboru elmarad, kina visszaul a sarokba sirdogalni, mert meghuztak a hajat.

    Ja, es az oroszok lennenek az elsok, akik az US melle allnanak egy kina elleni haboruban.

  18. 1. a penz es a reszveny az csak egy txt file. Senkit sem erdekel!
    Ezt ugye nem gondolog komolyan:)

    2. Fegyveres ereje meg mindig csak a Himalaja es a tengerpart kozott nagylegeny. Ha repul pottyan, ha uszik sullyed.
    És ez km pontosan mennyi is?

    3. Eleg egyetlen vamintezkedes es kinaban tizmilliok halnak ehen, viszont az EU es US ipar viragzasnak indul.
    Csak éppen bezárul elöttük a világ legnagyob piaca, amelyék még nem ivott elég cocacolát és még mindíg boldog ha NIKE cipője lehet stb. stb.

  19. 1.Ezt ugye nem gondolog komolyan:)
    Hanyszor is volt ilyan a tortenelemben? Igen sokszor. Csak akkor meg nem ertektelen txt filekvoltak, hanem ertektelen papirdarabok.

    2. És ez km pontosan mennyi is?
    Teljesen mindegy. Termeszeti akadalyokkal van bekeritve. Onnan se ki, se be.

    3. Csak éppen bezárul elöttük a világ legnagyob piaca, amelyék még nem ivott elég cocacolát és még mindíg boldog ha NIKE cipője lehet stb. stb.

    Van meg rajtuk kivul 5 milliard ember, akik nagyobb piacot kepviselnek. A kinaiak 90% a amugy is olyan csoro, hogy tal rizsre sem telik nekik.
    Amint elfelejti a kapitalizmus a novekedes alapu gazdasagi modelt (ami amugyis penzugyi osszeomlast eredmenyez) maris eljo a szep kinamentes vilag.

  20. Ezek a Kína vs. USA, vagy Kína vs. Tajvan fantáziálások elég furcsák nekem.
    Kínaiak nem hülyék, nem egy -esetleges harcokban- „legyalult” sziget kelljen nekik. Tajvan cégei elég szép értéket képviselnek (Acer, BenQ, stb). Kína ha tervez Tajvannal, akkor inkább kéne nekik kiemelkedő gazdaságú tartomány, mint egy szét lőtt sziget…..
    Másrészt meg az USA-al én gondolnék semmi komoly konfrontációban, ezek egymástól függenek eléggé.
    1, Jenkik vesznek kínai polót, kínaiak vesznek amcsi Boeing-et.
    2, pl a Nike a világ vezető ruhagyártója, hol is készül sok terméke? Kínában. Ha összerúgják a port, akkor Intel/Nike/HP/DELL/GM/stb húzni szépen Indiába, Braziliába, stb (ez azért Kínának gazdaságilag nem lenne olyan jó). Mint ahogy az USA-nak sem lenne jó, ki a legnagyobb hitelezője, kinél van egy rakás dollár a „spájzban lekonzerválva”?
    (A tévedés jogát fenntartom…:))

  21. Onedin kapitány

    Szerintem lesz ott konfrontáció, amikor múltjuknak megfelelően átveszik Délkelet-Ázsia irányítását és kiebrudalják az ottani amerikai bányászati cégeket meg lemondatják az amikhoz hűséges kormányokat. Kérdés, hogy mit tud (mer) erre lépni Amerika?
    Nincs már olyan messze ez az idő.

  22. Szerintem Kína még nem áll ott, hogy katonailag lerohanja Taivant. Azon el lehet csámcsogni, hogy csak és kizárólag Taivan haderejével megbírkózik e, de az Amerikaiakével semmiképp. Kína úgy igazán a 90 évektől kezdett el jelentősebben fegyverkezni és ez is inkább minőségi volt semmint mennyiségi. Kína hadereje nem papírtigris(sárkány) de nem is akkora veszély, mint azt a DOD előadja.

  23. Üdv Fiúk!

    Kicsit szárnyaljon a fantáziánk és vizsgáljuk meg a kérdést más összefüggéseiben!

    Az első kérdés: Kinek lenne jó egy kínai-tajvani háború?

    Nem elképzelhetetlen, hogy Kínát az USA előbb-utóbb be akarja ugratni egy tajvani konfliktusba.

    Amennyiben tényleg erre megy ki a játék, akkor én sokkal valószínűbnek tartom azt a lehetőséget, hogy egy kínai-tajvani összecsapás csak arra kell, hogy egyik részről lekösse Kína figyelmét és erejét Tajvannál, egyúttal összekuszálják a térség államai közötti működő kapcsolatokat (kiéleződhet a helyzet Japánnal, Dél-koreával, ez persze maga után vonhatja Kim Királyságának is az újabb keménykedését), másrészről megtorpanjon a kínai gazdaság menetelése.

    Erre viszont csak akkor van szükség, ha közben az USA valami más akcióban töri a fejét, amely esetben Kínát „parkolópályára” kell tenni.

    Ebből következően a második kérdés az lehet: Mi az a dolog, amiért cserébe megéri Tajvant leromboltatni Kínával az USA-nak? Ugyanis a fenti szkenárió egyvalamivel nem számol: amerikai katonai beavatkozással.

    Üdv: M

  24. Az USA tudja h szinte lehetetlen lesz Kína fejlődését megállítani, így véleményem szerin a legjobb választásuk az lenne, ha nem is szövetségesi, de mindenképpen nem ellenséges viszonyt folytatni vele. Ez a tajvani eladás persze pont ezt nem segíti elő…

    Végülis lehet h a „Kecske is jóllakjon, káposzta is megmaradjon” elv alapján dolgoznak :)

  25. MuldR ezt írta:
    Van meg rajtuk kivul 5 milliard ember, akik nagyobb piacot kepviselnek

    BRIC országok politikája vsz.semmi jót nem tartogat az USA számára, ha minden igaz.
    És megoldásból is csak kettő látszik : a rossz meg a még rosszabb.

    Csatlakozom MZ-hez és a világbékére szavaznék, de ahhoz tárgyalni kéne és gazdagéknak szélesre tárni a széfeket a becsületesebbnél-becsületesebb közgazdászok előtt :)))

  26. mz: Csak elvi síkon tudok elképzelni scenáriót arra, hogy Kína megtámadja Tajvant.
    Nekem a függetlenség kikiáltása mantra teccik a legjobban: Kína ezen a héten is kijelentette, hogy ha Tajvan kikiáltja függetlenségét akkor él a katonai lehetőségeivel és Taiwan ezen a héten is kijelentette, hogy nem a Kínai népköztársaság része, hanem a Kínai köztársaságé. És ugye nem csak szavakban hanem láthatóan sem a része… (Megtámadni meg Taiwan nem fogja Kínát ez egyértelmű.)

    „Phoenix”: Mit ért el USA a korábbi „barátkozásokkal”? Lehet mondani pl rakétát ami ahelyett, hogy embert vinne űrbe atomtöltetet visz. De az S300 PACosítása is pont egy ilyen barátkozás eredménye…..
    Az USA startégia megváltozott. Jön az ostromlott erőd második része, miközben mindkét fél vadul mosolyog mert érdeke azt kívánja.

  27. ropy: Nem értem ezt a BRIC-ezést. Én is úgy látom, hogy ruszkik jogosan féltik szibériát jobban Kínától, mint USAtól.
    Hogy míg India és Kína viszonya nagyon rossz addig USA India viszonya egyre jobb. USAnak az, hogy gyakorolhat egy Su-30MKI ellen óriási előny. (Meg persze egymillió Indiai katona Kína seggében is.)
    Braziliával az van/lesz ami volt.
    Kína az egy probléma.

    Ha pedig BRICen kívül nagyobbakat nézem többé/kevésbé, de USA szövetésgeseket látok. Legyen az EU, Japán, Ausztrália vagy SK. És persze lehet viccelődni az EU katonai képességeiről/hasznosságáról Ázsia Ki végén, de Diego Garcia Britt és USA konstans mód használja, de épp az, hogy kölcsönkapják 1évre azt ami elverte a gyakorlatilag megverhetetlen LA Classt is óriási segítség.
    Ehez képest ugye EU embargozza Kínát, japán, sk kapsolata Kínával pedig sok minden csak nem baráti.

  28. Onedin kapitány

    Fade!
    Nem ismerem igazán ezt a viszonyt, de nekem úgy tűnt, hogy Kína érdekes módon mindkét Koreával jóban van. Ezek szerint ez tévedés?
    Akkor értem, hogy miért akart Dél-Korea F-15E jellegű gépeket.
    Ezen korábban csodálkoztam, gondolva, hogy az északi légierő ellen elég értelmetlen a nagy hatótávolságú csúcsgépek beszerzése.

  29. Csatlakozom MZ-hez és a világbékére szavaznék, de ahhoz tárgyalni kéne és gazdagéknak szélesre tárni a széfeket a becsületesebbnél-becsületesebb közgazdászok előtt :

    Most kicsit durva leszek. Nem biztos, hogy a becsületességgel van a baj. Egyszerűen vagy tényleg kapzsik, vagy szimplán hülyék. Abszolút laikusként is a fejemet vertem a falba, hogy a jenkiknél milyen hitelkonstrukciókat dolgoztak ki és mire adtak AAA minősítést. A pincsikutyám is látná – ha lenne – hogy ez orbtális állatság. Aztán csodálkoztak, hogy bedől a rendszer. Mintha a fogpiszkálóból épített Goldan Gate hírda mondaná valaki, hogy stabil és időjárás álló. Megáll az ész…

    Szóval ameddig ilyen megveszekedett valóságtól elszakadt hülyék vezetik a pénzügyi világot, addig és nem sok reményt látok. Komolyan mondomo, mintha a legtöbb hülyegyerek lenne.

  30. Az SH mitől is lenne sokkal olcsóbb, mint az F-15K? Az F-15-nél nem kellett sorba állni. Az SH gyártása akkor kezdett felfutni, mikor kelletz az F-15K. Lehet, hogy csak évekkel később kaptak volna gépeket a kértnél. Az F-15K szinte minden parméterben üti az SH-t.

    Korea pl. vadász feladatkörben is tervezi használni CFT nélkül. Ezzel a világ legnagyobb teljesítményű vadászgépévé lép elő az F-22 után páratlan tolóerő / tömeg arányával.

  31. Fade: Ez így rendben is volna, de a legutóbbi stratégiai lépés mégis az volt hogy oroszo. átadta az újépítésű olajvezetékét Kínának. Nekem úgytünik hogy ők számoltak Kína „felpumpálásával” abban a térségben. Biztos van valami megegyezés , és valoszinü csak akkor borul a bili ha Kína felrúgja /vagy az USA ügyköd vmit/. Pénzügyi válság óta a környékbeli országok is inkább alapoznak a kínai felvevőpiacokra. Nemolyanrég pedig Indonézia is csatlakozni látszik ehhez a társulathoz. Te katonailag elemezted a dolgokat, én inkább középtávon , gazdaságilag. Ez a kettő „szerencsére” néha más utakon jár.

  32. Milyen feszültségforrás – hol? ugyan. 2 napon belül lehúznák a rolót Izraelben.
    Amúgy nem aggódnék, ha olyan lenne nálunk az életszínvonal minimum mint a gazdagabb távol-keleti országokban – de szvsz. a jelenlegi konstellációban nem tudnék örülni neki. Lehet esetleg felvilágosít valaki, miért érné ez meg nekünk, hogy nem fizetnénk rá? Osztrákok is késsel-villával a kezükben álldogálnak a határsorompónál.

  33. Onedin: A Kína-SK-NK vonal amíg létezik alapból problémássá tesz mindent. Ehez képest ha fel kéne sorolni USA három legszorosabb katonai szövetésgesét SK mindenképp köztük lenne. A legszebb, hogy ez nem csak a politika szintjén van így. Szted a SK lakosság hány % támogatja, hogy USA katonák maradjanak? Ugye még a legbarátibb esetekbe is a külföldi katonákat nem szokták szeretni.

    ropy: Egyrészt nem Kínát akarja erősíteni hanem vkinek eladni a termékét. Másrészt nézd meg merre megy és mennyit visz. Ha vmit Kína az elmult 20évben elszurt az az energy securityja(elnézést magyarra fordítom hülyén hangzik)

    Berlusconi Izrael téma: Egyrészt Berlusconi korház elött se volt normális. Másrészt ha a muszlim Törökoval tárgyalások vannak akkor mi meglepődni való van azon ha eszébe jutott Izrael felvétele?

    molni: Az egész nem más mint a keresünk két év alatt sokat utána meg leszarjuk rendszer lényege. Származtatptt átláthatatlan termékek futottak AAAval miközben senki se tudta már mi is van bennük. A hitelminősítők eközben egymást minősítgették, egy Lehman összeomlása elött 1hónappal amikor már mindenki számára kristálytiszta volt, hogy itt a vég AAA-val futott.
    Az egész a piac elintézi szemlélet megbukott. Kell az állami kontrol. A sokszorsan származtatott termékeket pedig be kell tiltani.

    Azon filozok nincs e vhol vmi jó összefoglaló neten de nem tudok róla.
    roubini blogját ajánlanám de amióta átalakult nehéz megtalálni akármit. http://www.roubini.com/
    (Ő volt az aki évekkel korábban megmondta, hogy ennek ez lesz az eredménye. és igaza lett.)

  34. @Molnibalage

    „Az SH mitől is lenne sokkal olcsóbb, mint az F-15K?”

    Tudtommal a SH db ára max. 60 millió USD körül jár, de F-15E-t, K-t újonnan aligha kapsz 100 milla/db alatt.
    A MiG-29-eseket, J-10-eseket (É-Koreának aligha lesz jobb, a J-11 meg a hegyi bunkerek világában célszerűtlenül nagyméretű, hacsak nem felhajtható szárnyú változatot kapnak egyszer majd Kínától) a SH is képes legyőzni.

    A sorbanállást illetően igazat adok, ez tényleg nyomos ok lehetett. De vajon Rommel28-nak igaza van a 2 t-s bombákat illetően? A SH nem vihet ilyet? Nem lehetne rendszeresíteni a fegyvetében?

  35. (Ő volt az aki évekkel korábban megmondta, hogy ennek ez lesz az eredménye. és igaza lett.)

    Nem akarok senkit megsérteni, de ha ezt egy józan paraszti eszű embernek elmondod, akkor ő is előre megmondja 90%-os potossággal. Még én is. Egyszerűen a nagy többség honnan tudná, hogy mi zajlik a nagy víz túloldalán? A pénzügyi világ „szakértői” szó 2008 óta, csak röhögésre vagy dühönségre készet…

  36. Tudtommal a SH db ára max. 60 millió USD körül jár, de F-15E-t, K-t újonnan aligha kapsz 100 milla/db alatt.

    Ez megint az, hogy milyen költségeket vetel össze? Mert az F-15K estén a koreai verzió fejlesztési költsége + gyártás + kiegek cucca is benne van, mint új típus ára. Az SH 60 millás ára meg tudtommal flyaway cost.

    A GBU-28 mai napig csak az F-15E/I/K gépen van hivatalosan rendszerben. Elvi akadálya nem hiszem hogy lenne annak, hogy B-52 vagy B-1B is horozza őket lévén van már Sniper TGP rajtuk.