|

Viljucsinszk még várhat a Borejekre

K-535 Jurij Dolgorukij egyik tengeri tesztútja során, a tengeralattjáró hátulja felől készített fotó

A Bulava tavaly decemberi sikeres szalvó tesztje után zöld lámpát kapott a hadrendbe állítása, mely egyben azt is jelenti, hogy az alapos tesztelésen már szintén túlesett Borej-osztályú Jurij Dolgorukij felfegyverzése és első őrjárata is belátható közelségbe került. A tavaly év végi várakozások alapján még úgy volt, hogy legkésőbb 2012 végéig kerülnek az első, netán az […]

|

Typhoon, Borej, Jaszeny, Archer

RSS Challenger tengeri tesztúton

Újabb acélcápa koktél következik, melynek összetevői ezúttal orosz és svéd/szingapúri eredetűek. Ebben a sorrendben fogunk haladni, kezdve a bálnával, konkrétan a Typhoon-osztály jelenleg egyetlen tengerre küldhető tagjával, a TK-208 Dimitrij Dondszkojjal. Az anno a Bulava tesztekre átalakított boomerrel az Orosz Haditengerészetnek kezdenie kell valamit, lévén a stafétát átvette az első Borej-osztályú SSBN, a Jurij Dolgoirukij, […]

|

Borej és Jaszeny árcédulák

A Jurij Dolgorukij egyik, 2010 augusztus elejei tesztútján

Az Orosz Haditengerészet nukleáris csapásmérő feladatköréhez kapcsolódóan nemrégiben beszámoltunk róla, hogy az orosz védelmi minisztérium és az Egyesített Hajóépítő Vállalat (USC) között néminemű, rendezetlen vita van 3 nukleáris meghajtású tengeralattjáró – 2 Project 955 Borej és 1 Project 855 Jaszeny – árcédulája kapcsán. Moszkva álláspontja szerint ugyanis az USC túlságosan is elszállt árat akart bevasalni […]

|

Bulava – Typhoon vs. Borej

Jurij Dolgorukij

Egy rövid kis szösszenet erejéig vegyük elő a Bulava-t, melynek idei első tesztreptetése ezen hónapban, elvileg valamikor június 15-17 között lesz esedékes. Mint tudjuk a Bulava 15. tesztjét a tavalyi év 3. indításának szánták, azonban végül amellett döntöttek, hogy az idei nyár elejére tolják el. A tavaly, a minőségellenőrzésre kiemelt odafigyeléssel legyártott 3 Bulava közül […]

|

Borej és Delta rövidhírek

K-407 a Zvezdocska hajógyárban

Két héttel a “kissé hűvös” időjárás miatt elhalasztott vízre bocsátás után december 13-án már valóban vízre került a Borej-osztály másodikként elkészült egysége, az Alekszandr Nyevszkij. A Szevmash részéről a Borej program felelőse, Alekszandr Reznyikov elmondta, hogy a 2004-ben megkezdett építésű Alekszandr Nyevszkij építésének költségei nagyjából megegyeznek a Jurij Dolgorukij 23 milliárd rubeljével és a 2. […]

|

Borej – befagyott dátumok

A Jurij Dolgorukij egyik, 2010 augusztus elejei tesztútján

A Borej-osztály kapcsán egyelőre még mindig a Jurij Dolgorukij fürdőzik a figyelem középpontjában – ez változott volna némileg a napokban a 2. Borej, az Alekszandr Nyevszkij vízbe bocsátásával. Erre a változásra azonban egy picit úgy tűnik még várnunk kell, ugyanis a Szevmash megítélése szerint a tervezett napon, november 30-ának délelőttjén annyira rettenetes volt az idő […]

|

Viljucsinszk készen áll a Borejekre

Viljucsinszk közelében

Viljucsinszkról annyit érdemes tudni, hogy az orosz távol-keleten, Kamcsatka déli részén, az Avacsa-öböl déli partján található és egyben a Csendes-óceáni Flotta tengeralattjáróinak bázisa. Vele kapcsolatos hírünk apropóját az adja, hogy a védelmi minisztériumhoz köthető forrás bejelentése szerint befejeződtek azok a modernizálási munkálatok, melyek lehetővé teszik hogy a közeljövőben megérkezhessen az első Borej. Bár az első […]

|

Befejeződött az első Borej tesztelése – Bulava hírekkel fűszerezve

A Jurij Dolgorukij egy, a tengeri tesztjeinek megkezdésének idejében készült fotón

Hadrendbe állításra kész Oroszország első 4. generációs SSBN-je, a Borej-osztályú Jurij Dolgorukij. A Szevmash hajógyár keddi nyilatkozata szerint a Fehér-tengerről visszatért atom-tengeralattjáró túl van a gyári teszteken, már csak az utolsó állami ellenőrzésre van szükség mielőtt hadrendbe állítása az Orosz Haditengerészetnél megtörténhet.

|

Lada? Nyet! Kilo és Borej? Da!

Na nem kell megijedni nem a Ladák leállításáról van szó, mindössze van egy jó 2 hetes hír, ami valamilyen érthetetlen okból kifolyólag eddig elkerülte a figyelmünket, ám mégsem mehetünk el mellette. Hát hozzácsaptuk az aktuális Borej hírhez. A cím meg azért ez, mert nem akartuk a szokásos “Orosz haditengerészeti vegyes”-t adni neki ezúttal… Szóval! Hogy […]