Folyamatosan fejlődik a MISTRAL

Egy légvédelmi rakétás számára mindig különleges élmény rakéta éleslövészeten részt venni. Ezért is érezhette magát szerencsésnek Fábry László őrnagy…

Silver Saber

A KFOR szinte valamennyi alegysége képviseltette magát a Silver Saber gyakorlaton Koszovóban.

RIAT 2013 – Egy repülőnap, ami csak álom volt egykor

Egyik lelkes olvasónk, Pocok75 volt olyan szerencsés, hogy az idei nyári programjai közé bekerült a RIAT, azaz a Royal International Air Tattoo, amely a világ egyik legnagyobb ilyen témájú rendezvénye. Némi unszolásra rengeteg képpel és egy beszámolóval is megörvendeztetett minket: Tisztelettel üdvözlöm a HTKA olvasóit! Idény nyáron abban a hatalmas szerencsében részesültem, hogy részt vehettem […]

Az eddigi legnagyobb repülőshow-ra készül Kecskemét

Az eddigi legnagyobb repülőshowt szervezte meg idén a Honvédelmi Minisztérium a két év kihagyás után augusztus első hétvégéjén ismét megrendezendő nemzetközi repülőnapra. A közmédia élőben közvetíti a 10. kecskeméti repülőnapot.