Magabiztosan menetel a BrahMos a fellegek felé

A 2004 őszi első tesztjei óta Indiában már két fegyvernemnél is hadrendben álló, közös indiai – orosz fejlesztésű szuperszonikus robotrepülőgép a BrahMos fejlesztési programja menetrendszerűen halad, így egyelőre úgy tűnik, hogy tartható a légierőnél történő 2012-es bevezetés.

Moszkva: a flotta az Arktisz záloga

A Dimitrij Medvegyev vezette diplomáciai delegáció norvégiai látogatása során az Állami Duma védelmi bizottságának tagja, a Haditengerészet érdekeiért lobbizó mozgalom elnöke, Mihail Nenashev (akit nemrég említettünk az Ukrajna cirkáló kapcsán) úgy nyilatkozott, hogy Oroszország arktiszi érdekeinek domináns záloga nem lehet más, mint a Haditengerészet.

Afganisztán nyeli az UAV-okat

Legalábbis a Vezérkari Főnökök Egyesített Bizottságához tartozó, az erőforrásokért és beszerzésekért felelős alegység helyettes igazgatójának, a Tengerészgyalogság dandártábornokának, Glenn M. Walters-nek közelmúltbeli nyilatkozatából ez szűrhető le.

Ismét csúszásban az indiai Scorpene program

Az indiai kormány a héten kelletlenül beismerte, hogy a lefutása végére 6 Scorpene típusú tengeralattjárót eredményező beszerzési programjuk bizony elég rosszul áll a határidőket illetően.

Auf Wiedersehen Spangdahlem!

Egyik, idei márciusi, az F-35 Lightning II-esek „fészkeinek” előkészítésével foglalkozó hírünkben érintőlegesen szerepelt, hogy egy 2009-es döntés értelmében az USAF gyorsított ütemben vesz búcsút 250 legöregebb, nagyobbrészt F-15 és F-16 gépétől. Ez persze átcsoportosításokat is jelent majd, hiszen ezek nagyobbrészt a Légi Nemzeti Gárda állományában repülnek.

Célegyenesben az LCA Tejas

A hovatovább 20 (ha a kezdeményezés éveiig visszatekintünk, akkor lassan-lassan inkább már 30) meglehetősen rögös évet maga mögött tudó program – melyről már tudjuk, hogy igazi indiai sikertörténet – ugyan még mindig messze áll attól, hogy minden vonatkozásban hazai termék legyen, ám úgy tűnik, hogy a korábban beígért, 2010 decemberében megkezdeni tervezett hadrendbe állítás már […]

Oroszország megveszi Ukrajnát?

Mi, hogy bulváros a cím? Ugyan már, hiszen mi nem az államra, hanem a Szovjetunió magába csuklása miatt félbeszakadt építésű, jelenleg Ukrajna tulajdonát képző Szláva-osztályú rakétás cirkálóra gondoltunk. Tehetünk mi róla, hogy történetesen annak is Ukrajna a neve?

Átvették az első Ladát

Kemény pénzek befizetése, majd utána még hosszú évek várakozása után az Orosz Haditengerészet csütörtökön átvehette a várva-várt Ladáját. Ugyan ez egyes olvasóinkban esetleg Merkur telepi élményeket eleveníthet fel, ám itt nem egy piros Zsiguliról, hanem egy annál sokkal veszedelmesebb fenevadról van szó.

Problémák az új-zélandi Hercules modernizálás körül

Mit is mondtam múltkor a Kivikkel kapcsolatban? Ja, hogy nem nagyon szerepelnek az oldal híranyagában. No, ezt cáfolva, a múltkori, az Új-Zélandi Haditengerészettel foglalkozó írás után következzék ismét a légierő. Ezúttal azonban nem az Antarktiszon kacsázó Boeing B757-esük, hanem az Antarktiszos hír kapcsán már futólag említett C-130 modernizálási program.