|

Célegyenesben az LCA Tejas

A hovatovább 20 (ha a kezdeményezés éveiig visszatekintünk, akkor lassan-lassan inkább már 30) meglehetősen rögös évet maga mögött tudó program – melyről már tudjuk, hogy igazi indiai sikertörténet – ugyan még mindig messze áll attól, hogy minden vonatkozásban hazai termék legyen, ám úgy tűnik, hogy a korábban beígért, 2010 decemberében megkezdeni tervezett hadrendbe állítás már határozottan tarthatónak tűnik.

A sikersztori minősítés utáni, hírünk apropóját adó fejlemény, hogy a napokban, konkrétan április 23-án a levegőbe emelkedett a tesztprogramban tevékenykedő kilencedik Tejas, a limitált sorozatgyártásban / előszériában megépülő harmadik gép, a Limited Series Production LCA, LSP-3. És ennek azért örülnek annyira, mert ez már majdnem a végleges konfigurációbak tekinthető az év végi rendszeresítés megkezdése előtt.

„A Limited Series Production-3 (LSP-3) sikeres, papírforma szerinti szűzrepülése több szempontból is lényeges … Ezen sikeres repüléssel az LCA (Tejas) program nagyon közel került a rendszeresítés engedélyezéséhez, mely 2010 decemberében várható. Ami még hátravan, az nagyjából a szenzorok és a fegyverzet teljesítményének demonstrálása.”

LCA Tejas LSP-3 a levegőben

Az LCA Tejas LSP-3 a levegőben. És nem, nem kabrióznak így a nyár közeledtével az Indiaiak, ott van az a kabintető, még ha esetleg távolról nézve nem is látszik annyira | Forrás ,

Ez persze (tényleg) mind szép és jó, de nincs abban semmi titok, hogy a 2010/2011 folyamán kis mennyiségben szállingózó, elvileg már elég jól szereplő gépek még nem testesítik majd meg a teljesen hazai fejlesztésű, nagyrészt MiG-21 utódnak szánt Tejas vízióját, lévén több kritikus komponensben a külhoni segítség nyomát hordozzák majd még.

Ezek közül a legnagyobb sajtót évek óta a Tejas-ba szánt, saját fejlesztésű, Kaveri nevezetű hajtómű körüli botladozások indukálta hajtóműprobléma kérdése kapja. Közismert, hogy míg a gyengécske Kaveri némi francia, Snecma címkézésű szteroidot is magába lapátolva kissé kigyúrja magát, addig a General Electric F404-IN20-as sugárhajtóműve emeli a magasba a Tejas-okat. Illetve csak egy részüket, hiszen bár a továbbfejlesztett F404-es 85 kN tolóereje bármennyire is combos a Kaveri jelenlegi cirka 65 kN-jával szemben, nem elegendő Indiának. Éppen ezért 2008 vége felé új hajtómű után néztek, mely 2009 folyamán a Super Hornet-ben is megtalálható General Electric F414 és az Eurofighter meghajtásáról gondoskodó Eurojet EJ200 egyelőre még nem eldőlt párharcát hozta el.

Tehát az LCA Tejas-ban az F404-est vagy a nagy tesó, vagy az EJ200 követheti majd és csak ezek után következhet a remények szerint addigra kellően megerősödött Kaveri.

HAL LCA Tejas felszállás utánégetővel

A Saab esetleges csatlakozásával felszálló ágba kerülhet a Tejas fejlesztése ,

De nem csak a hajtómű körül adódnak gondok a hazai elemekkel, hiszen a lényeges alkotóelemek közül ide sorolható a radar is, mert bár ebben a vonatkozásban is évek óta megy a hegesztés a Tejas fejlesztők részéről, a teljesítmény azonban máig nem megfelelő. Éppen ezért az LSP-3 madárka orrában a több más típusban is, többek között a dél-koreai T/A-50 Golden Eagle-ben helyett kapott, izraeli Elta EL/M-2032 kapott helyet (és nem az egyes források által remélt, AESA rendszerű 2052-vel)

Az LCA Tejas PV5 összeszerelés közben

Ezen 2008 tavastán készült fotó az LCA Tejas PV-5, (Prototype Vehicle) azaz az első kétüléses változat összeszerelési szakaszának egy pillanatát örökíti meg. A PV-5 2009 novemberében emelkedett először a magasba. | Forrás ,

Nos, nagyjából ezek a friss hírek LCA fronton. Az LSP-3 és kísérője, a PV5, azaz a Tejas kiképző változatának 2009-ben átadott prototípusa által repült mintegy 52 perces teszt végett cirka 800 órára emelkedett a Tejas-ok által a levegőben töltött idő, melyet a tesztprogram repülési szakaszának 2001-es megkezdése óta, 1 350 felszállással hozták össze.

httpv://www.youtube.com/watch?v=sJb6jXA5CSA

A National Geographic szösszenete a Tejas-ról, mely valamikor a PV3 építése (2006) közben készült

5 hozzászólás “Célegyenesben az LCA Tejas”

  1. Tejas vegre sikeres lesz. Gratulalok Indiaiaknak.

    Mi lesz MMRCA-val hiszen amig a MMRCA gepek keszulnek addig a Tejas 2es es kesz lesz, erosebb hajtomuvel. Erdemes MMRCA tendert folytatni, foleg egy hajtomu gepeknel?

  2. Kíváncsi lennék a fejlesztés teljes költségére. Biztos baromi nagy összeg, de ha megérte nekik. Bár ugyanezen idő alatt kína több 3. és 4. genes gépet is hadrendbe állított amit saját maga gyárt. Szóval India kis lemaradással küzd ilyen téren.
    Az Arjun harckocsit nem tartom sokra, egy olyan teszten verte le a T-90et hol esélye nem volt a T-90nek ellene. Az arjun arra terepre és klímára lett tervezve, de érdekes lenne megnézni más terepen és feltételek között mit teljesít az Arjun. És mondjuk más járművekkel is összemérve. Teszem azt Type-96 al.

  3. hammer: hát én is csak ami neten fentvan. Ezalapján ~+20% erősebb mint Smecma M88 és ~10%al gyengébb mint a 414. Méretre is a kettő között van (ami fontos ugye EJ200 befér Tejasba 414el lehet szélcsatornába küldeni újra…), így sztem teljesen reális amit tud.

  4. snake: Ez így van de első sorban a hazai viszonyoknak kell megfeleljen. Ott a Merkava pl ami ruszkiknak, amiknak…. egy agyrém lenne. Izraelnek ami egy k* kicsi ország jóval kissebb mint a dél dunántúl meg pöpec.