Legalábbis a Vezérkari Főnökök Egyesített Bizottságához tartozó, az erőforrásokért és beszerzésekért felelős alegység helyettes igazgatójának, a Tengerészgyalogság dandártábornokának, Glenn M. Walters-nek közelmúltbeli nyilatkozatából ez szűrhető le.
Walters nyilatkozata alapján az Egyesült Államok jelenlegi mintegy 6 500 UAV-jának akkora részét koncentrálja a Közel Keletre, azon belül is elsősorban Afganisztánra, hogy máshol amolyan várólistás helyzet állt elő: több parancsnokságnak is – Csendes-óceáni Parancsnokság, Afrika Parancsnokság, Déli Parancsnokság – várnia kell, míg a Középső Parancsnokság igényei kielégítése végett tobzódik a különféle UAV-okban.
Walters véleménye szerint hovatovább egy évbe is beletelhet, míg megállapításra kerül, mennyi UAV-ra is van szükség a régióban és mekkora mennyiséget tudnak így a többi parancsnokság számára biztosítani. Ráadásul a többi parancsnokságnak bele is kell tanulnia a mókába, lévén túl nagy tapasztalatuk nincsen az UAV-ok alkalmazása terén. Különösen igaz ez a Dél-Amerikai térségért felelős Déli Parancsnokság esetében, melynek ugyan égetően szüksége lenne ezen erőforrásokra, gyakorlati tapasztalata azonban elenyésző.
A helyzet azért szerintünk annyira nem aggasztó, lévén a tábornok állítása szerint a 2001 magasságában nagyjából mindössze 200 gépes UAV arzenál 2012-re már cirka 8 000 darabosra hízik, hovatovább azért nyilván a közel-keleti régióból is tudnak majd átcsoportosítani.
Nem mellesleg ezen nagy mennyiségű robotrepülőgép felvet olyan nem egyszerű kérdéseket, hogy miként is történjen ezen gépek polgári légtérben történő használata – lévén kvázi kikerülhetetlenül egyre több ilyen masina bázisa esik majd messzebb a jelenleg engedélyezett légterektől. Az USA vonatkozásában a hadsereg és a Légügyi Hatóság jelenleg is agyal ezen a problémán és amiben egyelőre mindkét fél egyetért az az, hogy az érintett UAV-oknak igen megbízható szenzorrendszereiknek kell rendelkezniük a közeli gépek észlelésére, hovatovább a földi irányítással történő kapcsolat megszakadása esetén képesnek kell lenniük autonóm módon visszatérni bázisukra.
