Nagyszabású hadgyakorlat Irán partjai mentén

A napokban az idei évben is összegyűlt egy nagy adag hadihajó Irán közelében egy kis gyakorlatozásra. Ezen „kisebb” összejövetel azonban a régió eddigi legnagyobb szabású hadgyakorlata, lévén a 12 napos eseménysorozat meglehetősen tisztességes „show of force”-t prezentál Teheránnak. Az elérhető információk szerint ezúttal 25 nemzet képviselteti magát – legnagyobb erővel természetesen a U.S. Navy, illetve a Royal Navy, de jelen vannak a franciák, a spanyolok és a Perzsa-öböl országai közül például Szaúd-Arábia és az Egyesült Arab Emírségek.

A felállás egyébként már csak azért is meglehetősen masszív, hiszen nemrégiben megérkezett a USS John C. Stennis is, így jelenleg 3 amerikai repülőgép-hordozó is a térségben tartózkodik. A gyajkorlat kapcsán nem igen lehet belefutni egy pontos listába, ahogy az sem egyértelmű, hogy mindhárom amerikai lapostetejű részt vesz-e a gyakorlaton, avagy az utolsó útja kapcsán a régióban tartózkodó USS Enterprise és kísérete elindult-e már hazafelé, vagy előtte a USS Dwight D. Eisenhower és a USS John C. Stennis társaságában még részt vesz a gyakorlaton

Látható, hogy illusztrációról van szó, hiszen az oldalszámok nem stimmelnek… :) Ez a fotó 2006-ban készült a Csendes-óceánon, a középén hajózó hordozó pedig amúgy sem vehetne részt ezen a hadgyakorlaton, hiszen az a U.S. Navy utolsóként kivont hagyományos meghajtású repülőgép-hordozója, a USS Kitty Hawk. | Fotó: Aaron Burden, U.S. Navy ,

Gondolom senkit nem lepünk meg azzal, ha közöljük, hogy a gyakorlat elsődleges célja egy esetleges iráni blokád összezúzása kapcsán alkalmazandó taktikák gyakorlása, illetve ezzel párhuzamosan miként aknamentesítenék a világ olajellátása szempontjából kulcsfontosságú Hormuzi-szorost. „Mellékszálként” persze terítékre kerül szimulált iráni légitámadás semlegesítése is – hogy ez utóbbiban a Royal Navy részt vesz-e, arról nem szól a fáma, ám mivel a kifejezetten légvédelmi feladatokra optimalizált Type 45-ös osztályú HMS Diamond is a térségben tartózkodik, ez elképzelhető.

A Royal Navy legújabb hadihajóinak egyike – az HMS Diamond az Arab-tengeren 2012 augusztusának elsején. | Fotó: Randy J. Savarese, U.S. Navy ,

Megjegyzendő, hogy Teheránnak a gyakorlatra adott válasza már előkészület alatt áll, hiszen az irániak a következő hónapban megrendezik történelmük eddigi legnagyobb szabású légvédelmi gyakorlatát.

Mindeközben az angol haderőreform részeként helikopterhordozóvá degradálódott HMS Illustrious, illetve a Charles de Gaulle repülőgép-hordozó a Földközi-tenger keleti medencéjében ad egymásnak randevút egy másik hadgyakorlat részeként.

Folytasd a fórumban

Hasonló hírek

Sikeresen kihúzták a Hawaii-nál tengerbe futott P-8A Poseidont

Sikeresen kihúzták a Hawaii-nál tengerbe futott P-8A Poseidont

Iráni UAV kóstolgatta a USS Eisenhowert

Iráni UAV kóstolgatta a USS Eisenhowert

Elindult első küldetésére a USS Ford

Elindult első küldetésére a USS Ford

Repülési tilalom az F-35-ösökre

Repülési tilalom az F-35-ösökre