2011. december 20-án délelőtt, röviddel fél 11 után a Finnországtól ajándékba kapott Mi-8 típusú helikopterek műszaki célú ellenőrző repülést hajtottak végre, mely az első nyilvános repülésük a sajtó munkatársai előtt.
Finnország az Európai Unió 2010-es Palma de Mallorcai-i informális védelmi miniszteri ülésén, – az afganisztáni helikopter felajánlásokkal összefüggésben – a Többnemzeti Helikopter Kezdeményezés keretében térítésmentesen ajánlott fel két Mi-8-as közepes szállítóhelikoptert. A helikoptereket 2011. augusztus 25-én szállították át Magyarországra a Stratégiai Légiszállítás Ideiglenes Kezdeményezés program keretén belül egy An-124-100 Ruszlán típusú ukrán szállító repülőgéppel az MH Pápa Bázisrepülőtérre. A leszállítást követően a helikopterek közúton, szétszerelve érkeztek meg az MH 86. Szolnok Helikopter Bázis repülőterére, ahol az összeszerelés után 2011. szeptember 7-én ünnepélyes keretek között kerültek hivatalos átadásra.
A Finnországtól kapott helikopterek azzal céllal érkeztek hazánkba, hogy segítsék a Magyar Honvédség Mi-17-es Légi Tanácsadó Csoport helikoptervezetői állományának hazai felkészítését, valamint részt vegyenek az itthoni helikopteres hadműveleti feladatok, kiképzési feladatok végrehajtásában és a helikopteres képességek növelésében.

Fotó: Phoenix, HTKA.hu ,
2011. december 20-án délelőtt, röviddel fél 11 után műszaki célú ellenőrző repülést hajtottak végre, mely az első nyilvános repülésük a sajtó munkatársai előtt. A helikopterek a felszállópályára történő kigurulásukat követően egy-egy rövid, néhány perces iskolakört repültek. A műszaki célú ellenőrző repülés célja, hogy a műszaki munkák, és a földi hajtóműpróbák befejeztével a berepülő személyzet meggyőződjön a helikopter súlyponthelyzetéről, a megfelelő kormányozhatóságáról, bizonyos berendezések üzemképességéről, valamint a hajtóművek repülés közbeni teljesítményéről, az előírt paraméterek tartásáról. Az ilyen típusú műszaki célú ellenőrző repülés még nem jelenti a helikopterek teljes körű berepülését, de a későbbi üzembe állítási folyamat fontos mérföldköve.
A műszaki célú ellenőrző repüléssel nem ért véget a helikopterek üzembe állítása. Ezt követően kezdődik meg a műszaki és hajózó állomány teljes körű elméleti kiképzése a következő év elején finn szakemberek és finn hajózók bevonásával, továbbá a ZMNE együttműködésével, valamint a helikopterek állami légi járműként történő lajstromba vétele az NKH hozzájárulásával. Ezen munkák befejeztével kezdődhet meg a helikopterek teljes körű alkalmazása.
Forrás: MH 86. Szolnok Helikopter Bázis
Képekért és további információkért katt ide!