A háború miatt elmaradt a hadgyakorlat

Egy kissé régi hír, ám mivel a Red Flag történetében nem egy gyakori eseményről van szó, távirati stílusban említésre méltónak ítéltük magunk is, ha már aktuálisabb idejében kimaradt. Arról van szó, hogy a 2011-es költségvetési év első, 2010. október 17. – 30. időtartamra ütemezett igen realisztikusnak minősíthető légi háborús hadgyakorlat tankerhiány miatt elmaradt.

A Red Flag 11-1 csak egy „kisebb”, 40 hazai gép részvételével került volna megrendezésre, ám az a helyzet állt elő, hogy az Afganisztánhoz köthető, magasabb prioritású feladataik miatt nem volt biztosítható tanker, mely támogathatta volna a gyakorlaton a csapásmérő komponenst adó, az olaszországi Aviano-ban állomásozó F-16-osok közül pár gép hazareptetését.

„A tankerjaink nemrégiben hajtották végre az egyik legnagyobb szabású expedíciós kitelepülésüket a középső parancsnokság támogatása végett.” – nyilatkozta az USAF Légiszállítási Parancsnokságának szóvivője.

Mivel a szóban forgó Red Flag-re besorolt századok egyike sem készül Afganisztánba, ezért a légierő úgy döntött, hogy inkább spórolnak egy kicsit, hiszen az Aviano-i gépek nélkül hiányozna a gyakorlat egyik lényeges eleme:

„Csapásmérő erő nélkül hiányozna a nagyméretű erő bevetését szimuláló gyakorlat központi eleme, illetve minimalizálódna a befektetett pénzösszegből kisajtolt eredmény.” – nyilatkozta az esettel kapcsolatban a Red Flag program igazgatója, Todd Parker.

Red Flag

Költségvetési évenként 4-6 Red Flag gyakorlatra kerül sor és nem kimondottan jellemző az elmaradásuk – ilyenre legutóbb a 2005-ös gazdasági évben került sor (Red Flag 05-2). A következő Red Flag gyakorlatra 2011. január 29. – február 5. között kerül majd sor.

Aki nem ismerné, annak kapcsolódóan mindenképpen a figyelmébe ajánljuk a 2005-ös kiadású Fighter Pilot – Operation Red Flag című 40 perces szösszenetet – például egy 5 részre bontott, HD felbontásban is elérhető Youtube playlist formájában. Ezen dokumentumfilmben egy 100+ gépes, nemzetközi résztvevőkből összeálló erő által lezavart Red Flag elevenedik meg. Angol nem árt, ám a film sok látványos elemet tartalmaz, angol tudás nélkül is élvezhető.

Folytasd a fórumban

Hasonló hírek

Repülési tilalom az F-35-ösökre

Repülési tilalom az F-35-ösökre

Boeingra cseréli E-3 Sentry flottáját az USAF

Boeingra cseréli E-3 Sentry flottáját az USAF

Polcra rakja az F-35-öt az USAF?

Polcra rakja az F-35-öt az USAF?

HTKA Hírhalom 2019. 18. hét

HTKA Hírhalom 2019. 18. hét