Mint ismeretes, Németország harci kutató-mentő feladatokra szeretne rendszeresíteni egy új helikoptertípust, melynek kiválasztási procedúrája jelenleg is folyik. Vagyis folyna, csakhogy ilyen-olyan okokból nem halad a dolog, legalábbis a Boeing szerint, mely az egyik nevező a tenderen. Arról nincs információjuk, hogy mi a csúszás oka, de annyi bizonyos, hogy az eredetileg idén év végéig tervezett győztes-hirdetés jövő év elejére tolódik át. Valahol Afganisztánban pedig továbbra is várják a helikoptereket…
’A folyamat – különféle belső, vezetési problémák miatt – csúszást szenved, legalább 2011 első negyedévéig. A németek többet nem mondtak, tehát egyelőre örülünk, hogy nem törölték a programot.’ – mondta Leanne Caret, a Boeing programfelelőse.
Berlin eredetileg úgy tervezte, hogy a tender győztesét 2010 decemberében kihirdetik, és 2011 elején aláírják a szerződést. Ezt követően 2013-ban állhattak volna szolgálatba az első példányok az új CSAR helikopterből, azonban egyelőre úgy tűnik, ez a dátum nem tartható.
A csúszásnak pénzügyi okai is lehetnek. Nem újdonság senki számára, hogy a német fegyveres erők igencsak szűkében vannak az anyagiaknak, és még a jelenlegi szint fenntartása is nehézkes, nemhogy új eszközök beszerzése. Egy ilyen fontos ügyben viszont, mint a katonák életét mentő CSAR-program, biztosan sikerül előteremteni a szükséges forrásokat. Továbbá lehetséges, hogy mindössze a tenderre nevezett típusok tesztelése csúszott meg egy picit, ami előfordulhat bármelyik tender esetében.

Boeing CH-47F Chinook | Fotó: Boeing ,
Németország a pályázat kiírásakor nyolc harci kutató-mentő helikoptert (plusz 11 opció) szeretett volna vásárolni. A tenderre a Boeing H-47 Chinook külön erre a célra specializált, és a német igények szerint módosított változatán kívül az AgustaWestland AW101, a Sikorsky H-92 és az NHI NH90 nevezett. A Boeing H-47-est bemutató, október 25-én lezajlott sajtótájékoztatóján elhangzottak alapján a cég szerint a németek a végül 20 példányt vásárolnak majd a leendő típusból (nyolc + 12 opció, amit szerintük biztosan beváltanak, mert szükségük lesz rá).
’A németeknek elég sajátságos szabályaik és követelményeik vannak, ez mind a helikopterre, mind a kiválasztási és ellenőrzési procedúrára vonatkozik. Előbbi esetben minden tőlünk telhetőt megtettünk, hogy megfeleljünk az igényeiknek, utóbbinál pedig csöndben követjük a szabályokat, hogy még véletlenül se merüljön fel a törvénytelenség gyanúja.’ – mondta Caret a sajtótájékoztatón.