|

FREMM fregattokat lízingelnek a görögök

A friss hírek alapján úgy tűnik megállapodásra jutott Franciaország és Görögország a FREMM fregattok ügyében: április 20-án a görög védelmi miniszter helyettes, Fotis Kouvelis megerősítette, hogy létrejött a megállapodás 2 db FREMM fregatt 5 évre szóló lízingjéről. A hadihajók még az idei nyár vége előtt, augusztusban átadásra kerülhetnek a Görög Haditengerészet számára.

FREMM - a D650 Aquitaine a tengeren

A tengeri tesztjeit a napokban megkezdett D650 Aquitaine 2012-ben áll hadrendbe a tervek szerint | Fotó: DCNS ,

A francia-olasz együttműködésben és mindkét fejlesztő fél által gyártott FREMM fregattok kapcsán Görögország majdnem egy évtizede, 2009 januárjában jelezte vételi szándékát: akkoriban még 6 hadihajó beszerzése volt kilátásban, amibe azonban elég csúnyán belerondított a nem sokkal később kipattanó görög gazdasági válság. A hadihajók beszerzése nem került le teljesen a napirendi pontról, de már szó sem volt fél tucatnyi fregatt beszerzéséről: előbb 2-4 hajóra csökkent a beszerzendő mennyiség, majd miután a németek megfúrták a franciák fizetési halasztással megspékelt ajánlatát a lízingelés irányába terelődött a dolog. Utóbbin 2013 óta tárgyalnak a felek, ám csak mostanra jutottak a célegyenesbe a tárgyalások.

A lízing áráról nincs információ, a görög védelmi miniszter helyettes ugyanakkor utalt arra, hogy bár Athén nincs abban a helyzetben, hogy fegyverkezési versenyt folytasson Ankarával a lehetőségekhez mérten folytatja hadereje modernizálását, melynek részeként a későbbiekben 2 fregattot vásárolnak a haditengerészet részére. Ezen említett hadihajók a Naval Group (korábban: DCNS) által 2016-ban bemutatott, a csökkentett észlelhetőségű La Fayette fregattok utódjának szánt Belh@rra fregattok lesznek és várhatóan a lízingszerződés végén 2023-tól érkezhetnek.

Hogy addig is a Francia Haditengerészet mely 2 FREMM fregattja lesz átadva, azt még nem tudni pontosan, annyi azonban biztos, hogy a hajóosztály tengeralattjáró vadász változata, hiszen a Marine Nationale jelenleg még csak ezen változatból állított hadrendbe. A lízingtárgyalások egy jóval korábbi szakaszában az azóta Egyiptomnak eladott Normandie és a Provence nevűek voltak szóba hozva, míg most a Languedoc és a legelső FREMM, az Aquitaine átadásáról szólnak a nem megerősített információk.

Fórum hozzászólások

  • Egész csinos kis csónak ez a FREMM.Tobb helyen olvastam olyan 700 millió dolláros beszerzési árat,az sem olyan utos a felszereltségéhez képest.
  • Igazából nem ide való de jobb helyet nem találtam neki.
    http://www.ezutos.com/a-nap-felvetele-francia-hadihajo-vs-orias-hullamok/
  • Átadták a 2. Fremm fregattot (Virginio Fasan -F591).)az olasz haditengerészetnek.
    http://www.altair.com.pl/news/view?news_id=12271
  • Tegnap a francia Brest-ben unnepélyes keretek kozott átadták Marokkonak a" Mohamed VI"- fregattot , amit még 2007-ben rendelt 470 Euroért.
    [​IMG]

    http://www.navyrecognition.com/index.php?option=com_content&task=view&id=1530

    Egyébként francia források szerint, az oroszok is akartak Fremm fregattokat vásárolni, de a franciák nem mentek bele, így csak a Mistralok maradtak.
  • Szerintetek azt megléphetik a franciák és olaszok, hogy a később épülő példányokon 2x 16 A-70es indítót alkalmazzanak növelve a hajók rugalmasságát?
  • <blockquote rel="dudi">Van fölös 470 Eurom kinél kell leadni a rendelést?
    Még tegyél hozzá 6 nullát :)
    </blockquote>

    Rendelni lehet ennyiért is, csak meg kell adni a méretarányt is, ilyen áron mondjuk 1:100-hoz bejöhet. :)
  • 300 kilóméternél nagyobb hatótávolságú fegyvereknek tilos az eladása, szóval nem adhatták el a hajóval. Ha akarnak az egyiptomiak hajó elleni rakétát, feltételezem vehetnek de valamilyen kisebb hatótávolságút.
  • Az MdCN 1000km hatótávolságú bunkós bot.

    Ami a hajón marad ha minden igaz.
    1 db OTO Melara 76 mm hajóágyú
    3 db Nexter 20mm távvezérelt gépágyú
    2 x 4 MM-40 Exocet block 3 indító. (180 km hatótáv. Szárazföldi célre is küldhető)
    2 dupla indító MU90 torpedóhoz.
    2 x 8 A-43 indító Aster 15 rakétákhoz.

Ugrás a fórum topichoz