|

További Apache Guardian helikoptereket rendelt India

Az indiai védelmi tárca döntésének értelmében az Indiai Hadsereg hat Boeing AH-64E Apache Guardian helikopterrel gazdagodhat a következő években. Ezzel az amerikai típus lesz a haderőnem első, ízig-vérig harci helikoptere, ugyanis az indiai szárazföldi erők eddig szinte kizárólag szállító feladatkörben alkalmazott forgószárnyasokat. A 2015-ben megrendelt, leszállítás alatt álló 22 AH-64E ugyanis a légierőhöz került, amely hosszas viták után sem volt hajlandó ezek felét átadni a hadseregnek. Annak idején felmerült az is, hogy a szárazföldiek 39 Apache-ot rendelnének, ebből azonban nem lett semmi. Mostantól viszont ez a feszültség enyhülni fog, hiszen mindkét haderőnem rendszeresítheti a típust.

Mint ismert, Új-Delhi 2015-ben rendelt meg 22 darab Apache Guardian harci helikoptert, 15 CH-47F Chinook nehéz teherszállítóval együtt. Ezek kivétel nélkül a légierő állományába kerültek, amit már akkor is nehezményezett úgy a hadsereg vezetése, mint a helyi szaksajtó. A szárazföldi erők viszont folyamatosan jelezte azon igényét, miszerint nekik is szükségük lenne harci helikopterekre, legfőképpen a Kínával közös határterületeken. Ezek ugyanis leginkább magashegyi, szárazföldi eszközökkel nehezen megközelíthető helyek, amelyek védelméhez fontos a helikopteres támogatás.

AH-64E Apache Guardian |Forrás: Military Edge ,

A most megszületett döntés értelmében tehát egyelőre fél tucat AH-64E érkezik majd az Indiai Hadsereghez, várhatóan 2020-tól. A harci helikopterek, a hozzájuk tartozó fegyverzet, karbantartó eszközök és pótalkatrészek mintegy 650 millió dollárba kerülnek majd. A szerződést, mint ahogy legutóbb is tette, közvetlenül a gyártóval köti meg India. Természetesen nem kizárt, hogy a közeljövőben tovább növekszik a megrendelt mennyiség, de egyelőre nem volt szó arról, hogy mennyivel és mikor.

A témához kapcsolódóan érdemes megjegyezni, hogy az Indiai Hadseregnek van harci helikoptere: a HAL Dhruv könnyű helikopter alapján létrehozott HAL Rudra 20 darabos mennyiségben áll rendelkezésre. Természetesen ez a típus nem említhető egy lapon az AH-64E-vel, sem fegyverzetét, sem teljesítményét, sem pedig védettségét illetően. Ráadásul a típuscsaládot – hasonlóan a legtöbb, indiai fejlesztésű légi járműhöz – folyamatosan sújtják különböző meghibásodások és balesetek, ezért nem alapozható rá a fegyvernem jövője Indiában.