|

HTKA Hírhalom 2017. 32. hét

A HTKA HÍRHALOM olyan hírek gyűjtőhelye, amiket rövidségük, vagy éppen időnk hiánya miatt nem tudtunk kellő formában megírni, így igen lényegre törően, de mégis közzétesszük ezeket minden hét elején egy csokorba fűzve.

Bővíti F/A-18 Hornet gépeinek fegyverpalettáját az Amerikai Tengerészgyalogság. Az AV-8B Harrier II-eseknél már alkalmazott APKWS II kisméretű precíziós rakétát integrálják a gépek fedélzeti rendszerébe.

Olcsó és kompakt: APKWS egy AV-8B szárnya alatt | Fotó: U.S. Navy ,

Az USAF augusztus 4-én bejelentette, hogy megrendeltek két B747-8-ast, melyek alapjául szolgálnak a következő elnöki típusnak. A sajtónyilatkozat alapján a gépek átalakítását az Air Force One modifikációra 2019-ben kezdik meg, a kezdeti műveleti képességet (IOC) pedig 2024-ben érhetik el a jelenlegi ütemezés szerint.


A Pentagon még az év elején rendelte meg a Raytheontól az AIM-120 irányítórendszerének továbbfejlesztését. A modernizáció 15 nyomtatott áramköri kártyát érint, melyek az irányítórendszer felét építik fel. A gyártó azonban elakadt a processzorba kerülő nyomtatott áramkörök fejlesztésével, ez pedig jelentősen lassítja a munkát. A késedelmek miatt az USAF és a U.S. Navy is úgy döntött, hogy a jövőre tervezett AIM-120 megrendelésüknek csupán egy részét érvényesítik. A gyártó alelnöke, Mike Jarrett úgy nyilatkozott a Párizsi Légi Szalonon hogy már megoldották a problémát, és halad tovább a javított elektronikájú AMRAAM fejlesztése.


A portugál minisztertanács zöld utat adott a KC-390-es beszerzésére irányuló tárgyalások megkezdésére. A védelmi minisztérium egy csapatot állít össze az üzlet lebonyolítására, melyben helyet kapnak a pénzügyi, tudományos, technológiai és felsőbb oktatási minisztériumok képviselői.


Első alkalommal gyakorolta az előretolt felfegyverzést és üzemanyag feltöltést F-15C-vel a 67. különleges műveleti század MC-130-asa és annak személyzete. A tesztre a RAF Mindenhall légibázisán került sor július 26-án. Az USAFE 493. századának egyik F-15C vadászgépe és a 67. század MC-130-as játszották a főszerepet. Utóbbi először leszállt a „Sasok” Angliai bázishelyéül szolgáló RAF Lakenheath légibázisán, ahol fedélzetére vette a kiszolgáló személyzetet és a szükséges felszerelést. Ezek után a szállítógép is Mindenhallba repült, ahol üzemanyaggal látta el a vadászgépet.


Állami tulajdonba került a Franciaországban található egyetlen hajóépítő üzem, mely képes repülőgép-hordozók építésére. Az üzem eddig a dél-koreai STX francia leányvállalatának tulajdonában állt, ám miután az anyavállalat tönkrement, az olasz Fincantieri vállalat mutatott erős érdeklődést a megvásárlására. Elkerülendő, hogy külföldi kezekbe kerüljön az Atlanti-óceán partján található gyár, a francia állam annak megszerzése mellett döntött.


A román védelmi miniszter szándéknyilatkozatot írt alá a Pentagonnal az AH-1 Cobra beszerzésének megvizsgálásáról. A megegyezésre augusztus 3-án került sor, amikor dél-keleti szomszédunk miniszterelnöke, Mihai Tudose találkozott a helikoptert gyártó Bell egyik képviselőjével. A dolog azért is kifejezetten érdekes, mert júniusban felvetődött, hogy a Bell Romániába telepítené a Cobra gyártását.


Nigéria 593 millió dollárt áldoz könnyű csapásmérők beszerzésére. Az FMS (Foreign Military Sales) keretében 12 A-29-es beszerzéséről kötöttek szerződést. A Védelmi Biztonsági Együttműködési Ügynökség (DSCA – Defense Security Cooperation Agency) sajtónyilatkozata szerint az gépeket a terroristaszervezetek, mint a Boko Haram vagy az ISIS elleni katonai műveletekben használják majd.


Megérkezett az Ománi Királyi Légierő első 4 Hawk Mk166-os kikézőgépe a Masirah légibázisra. Az átvételi ünnepségen a légierő parancsnoka mondott beszédet, amiben többek között az is szerepelt, hogy az új típus jelentősen javítja a légierő honvédelmi képességeit.

Az Ománi Királyi Légierő tagjai legújabb típusuk előtt | Forrás: alert5.com ,


A Korean Aerospace Industries (KAI) július 30-án jelentte be, hogy 2019. novemberében szállítja le a Thai Királyi Légierő első két T-50TH kiképzőgépét. Az egy tucat példányt számláló flotta 2020. májusában válik teljessé.


Június 15-én lezuhant az Ausztrál Királyi Légierő egyik Hawk 108-as kiképzőgépe, megölve a pilótafülkébe tartózkodó két pilótát. Azóta javában folyik az eset kivizsgálása, a roncs egyes darabjait egyenesen a BAE Systems-hez küldték elemzésre. A hírek szerint a bizottság jól halad, és két héten belül kiadja az előzetes vizsgálati eredményeket.