|

HTKA Hírhalom 2017. 29. hét

A HTKA HÍRHALOM olyan hírek gyűjtőhelye, amiket rövidségük, vagy éppen időnk hiánya miatt nem tudtunk kellő formában megírni, így igen lényegre törően, de mégis közzétesszük ezeket minden hét elején egy csokorba fűzve.

Feloldották a Luke légibázis F-35-öseinek repülési tilalmát. Az 5. generációs vadászbombázók június 10-től voltak 11 napos kényszerpihenőn, miután május 2. és júnis 8. között a pilótáknál 5 alkalommal hipoxia szerű tüneteket észleltek. Egyelőre korlátozásokat vezettek be a repülésekre, a gépek nem tartózkodhatnak abban a magasságban, ahol mind az 5 alkalommal előjöttek a tüneteket. Emellett a pilóták lehetőséget kapnak, hogy életjel figyelő szenzorokkal felszerelve induljanak a repülésekre.


Az amerikai szenátorok azt a javaslatot tették, hogy a Pentagon hagyjon jóvá egy 1,2 milliárd dolláros pénzösszeget a OA-X program felgyorsítására. Utóbbi célja egy olyan csapásmérő szolgálatba állítása, mely hasonló csapásmérő erőt képvisel mint az A-10 Thunderbolt II, de annál jóval kisebb üzemeltetési költségekkel. A tenderen több pályázó is indult, róluk bővebben ide kattintva olvashatnak az érdeklődők.


Augusztus utolsó hétvégéjén érdemes lesz az északi szomszédunk légierejének otthont adó Szliács városkájába látogatni, ugyanis ekkor rendezik a SIAF (Slovak International Air Fest) nemzetközi légi bemutatót. Idén különleges vendégek is tiszteletüket teszik, az Amerikai Légierőt egy B-52H és egy B-1B képviseli, a Szlovák Légierő új UH-60M helikoptereit először tekintheti meg a közönség, de még az Egyesült Arab Emirátusok bemutató csapata, az MB-339-esekkel repülő Al Fursan is részt vesz a repülési programban.


72 év nyugalom után zavarták meg álmában a Kola félsziget egyik tavában pihenő P-39 Airacobrát. A vadászbombázóból a második világháborúban nagyobb mennyiséget kapott a Vörös Légierő, melyet sikeresen vetettek be a harcokban. A típus egyik példányával 1944-ben hajtottak végre kényszerleszállást a Kola félsziget egyik tavára. A gép azóta 45 méteres mélységben pihent, egész június 29-ig, amikor az Orosz Északi Flotta búvárai egy daru segítségével a felszínre nem emelték. A gépet utána Safonovo városába szállították, a helyi légierős múzeumba, ahol megkezdik a restaurálását.

P-39 Aircobra szovjet színekben ,


A Russian Helicopters elérhetővé teszi a szárazföldi üzemeltetésre készülő Ka-52-esek számára is a behajtható rotorlapátokat. A fejlesztés lehetővé teszi hogy az Aligatort a szárazföldi bázisú helikopterek között egyedüliként kisebb hangárokban tárolják majd.


Ismét megkezdte a koalíciós erők támogatását a Luftwaffe A310-es tankere. Miután feszültté vált a helyzet Németország és Törökország között, döntés született, hogy az Incirlik légibázisról Jordániába telepítik a Tornado ECR felderítőket és az A310 tankert. Utóbbi július 9-én települt át új üzemeltetési helyére, ahonnan már meg is kezdte a bevetések repülését. A 6 Tornado még mindig Törökországban vesztegel, ők hamarosan hazatérnek karbantartásra.


A Lockheed Martin július 10-én kapott megrendelést Sniper ATP célmegjelölőkre Bahreinből. Az arab ország 22,45 millió dollárt fizet az eszközökért, melyeket 2018 elején kapják meg az F-16-osaik.


Különleges szerepkörben használja a Dél-Afrikai Légierő a JAS-39C/D Gripenjeit. A Svéd Légierő Rajongói Klubbjának éves találkozóján, június 18-án párizsban mesélte el kollégáinak a Dél-Afrikai Légierő 2. századának parancsnoka, hogy gépeikkel éjjelente a rinocérosz orvvadászok elleni küzdelemben vesznek részt a zimbabwei határ közelében. A vadászbombázók Litening III-as célzókonténereiknek kamerái segítségével pásztázzák a terepet, illegális vadászok után kutatva, így adva iránymutatást a vadőröknek.


Egy iráni drón lelövésével egy pakisztáni pilóta tudhatja magáénak a JF-17-es első légi győzelmét. Az UAV-t Pakisztán dél-nyugati részén, Panjgur tartományban lőtték le. Az időpont tisztázatlan, a roncsot helyi biztonsági erők fedezték fel június 19-én.


Az Indiai Haditengerészet 110 könnyű helikopter beszerzéséről határozott. A Russian Helicopters és a Hindustan Aeronautics Limited (HAL) által közösenkifejlesztett Ka-226T-t még 2002-ben állították szolgálatba, azonban a típus nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, így most más megoldást keresnek. Az India Today forrásai szerint a hazai Mahindra, L&T és Bharat Forge vállalatok vesznek részt a projektben, és olyan cégek ajánlatait várják, mint az Airbus Helicopters, a Russian Helicopters, a Bell vagy a Sikorsky.

Ka-226T

Ka-226T ,


A Korea Aerospace Industries befejezte a Fülöp-szigeteki Légierő 12 FA-50PH gépének leszállítását. A kiképző/könnyű támadók 3 hónappal a kitűzött dátum előtt kerültek megrendelőjükhöz. Az ország elnöke, Rodrigo Duterte beszédett mondott az átadátsi ünnepségen, melyben hangsúlyozta, hogy a kormánnyal most fontolgatják további hasonló mennyiség beszerzését. Emellett a helikopterflotta modernizációja során is szóba jött a dél-koreai vállalat, erősen érdeklődnek a KUH-1 forgószárnyas iránt.