|

5 új korvettet kap a Bundeswehr

A német parlament még a múlt hét közepén jóváhagyott egy 11 milliárd Eurós fegyverbeszerzést, mellyel az elmúlt évtizedekben némiképp elhanyagolt védelmi fejlesztések eredményét próbálnák korrigálni – ennek mostanra már égető szükségét a védelmi minisztérium már korábban is jelezte.

A csomag részeként 5 db K130 / Braunschweig osztályú korvett is beszerzésre kerül, melyre a Reuters értesülései szerint 2 milliárd Euró lett elkülönítve. A szóban forgó korvettekből a Bundeswehr már rendelkezik 5 példánnyal, azonban ez kevés, lévén a NATO egy Németországgal kapcsolatos elvárása, hogy 2018-tól 4 korvettet tartson magas készültségben. A jelenlegi mennyiségből viszont korábbi értesülések alapján csak ennek a felét tudná biztosítani.

A Braunschweig (F 260) Wilhelmshaven kikötőjében egy 2015. októberi napon. Ein Dahmer,

Azt egyelőre nem tudni, hogy pontosan mikor kezdődhet meg a hajók építése és hogy azt mely hajógyárak végzik majd. Mivel az 2008-2013 között hadrenbe állított első sorozatot 3 hajógyár – a Lürssen, a Blohm+Voss és a Nordseewerke – megosztottan kapta várhatóan ezúttal is hasonló lesz a taktika.

Ahogy arról sem szól a fáma, hogy az idei év februárjában bejelentett 4 milliárd Euróra taksált korvett beszerzést ez miként érinti: ez lesz helyette, vagy azt ezzel párhuzamosan kívánják végrehajtani.

A K130-as korvettek 1 800 tonna vízkiszorítású, szűken 90 méter hosszú hadihajók, melyek támadó fegyverzete egy 76 mm-es Oto Melara löveg, illetve 4 db RBS-15 hajó elleni robotrepülőgép indítóból áll.