|

Féljünk-e a bombától?

Úgy a magyar, mint a nemzetközi sajtó nagy (mondhatni: „világrengető”) szenzációként tálalta a hírt, miszerint az Amerikai Egyesült Államok hadereje bevetette a GBU-43/B MOAB (Massive Ordnance Air Blast) bombáját Afganisztánban. Az esemény érdekességét két dolog adja: egyrészt, hogy ez a fegyver az USA legerősebb, nem nukleáris bombája, másrészt pedig most először használták harci körülmények között. Az átlagemberek számára ez azt az érzést keltheti, hogy Washington „új fokozatba kapcsolt” a terrorizmus elleni háborúban – érdemes azonban jobban utána nézni, mi is ez a fegyver, és mi vezetett a bevetéséhez.

Először is lássuk a tényeket: a közel-keleti, észak-afrikai és közép-ázsiai régiókért felelős amerikai katonai parancsnokság (United States Central Command) közleménye szerint 2017. április 13-án este az afganisztáni Nangarhar tartományban került sor a GBU-43/B első éles bevetésére. A bombát egy MC-130H Combat Talon II típusú repülőgépről (ez a C-130H Hercules teherszállító egyik változata) dobták le. A célpont az Iszlám Állam helyi sejtjének egyik, jelentős részben föld alatt lévő bázisa volt.

A GBU-43/B MOAB egyik tesztpéldánya, egy kísérletre előkészítve az Eglin légibázison, 2003-ban |Fotó: Amerikai Egyesült Államok Védelmi Minisztériuma – archív ,

John W. Nicholson tábornok, az Afganisztánban állomásozó amerikai erők parancsnoka nyilatkozatában elmondta: a cél az volt, hogy minimalizálják a saját veszteségeket, miközben minél nagyobb kárt okoznak az ellenséges erőknek. Az elpusztított IÁ-bázist ugyanis kiterjedt védelmi rendszerrel látták el, aminek részét képezték jól álcázott, improvizált robbanóeszközök (IED-k), rejtett alagutak és megerősített bunkerek. Ha a felszámolását egy rajtaütéssel oldották volna meg, az minden bizonnyal jelentős emberi veszteséggel járt volna, ezért döntöttek a légicsapás mellett.

Nicholson emellett hozzátette, hogy a GBU-43/B mutatkozott a legmegfelelőbb eszköznek a csapásméréshez, mivel pusztító ereje mellett a pszichológiai hatása is monumentális. Ezen a ponton pedig érdemes megállni, és megnézni, mi is ez a fegyver tulajdonképpen, miért fejlesztették ki, és végső soron miért pont most vetették be először.

A GBU-43/B-t az Amerikai Egyesült Államok Légierejének Kutatóintézete fejlesztette ki 2002-ben, első ízben pedig egy évvel később próbálták ki. A bomba a BLU-82B-t váltotta le, amit még a vietnami háború során hoztak létre a Commando Vault program során, a köznyelv pedig csak „daisy cutter” néven emlegette. Ezt „margaréta-arató” néven lehetne a legjobban magyarra fordítani, ami egyben jól leírja felhasználásának célját is: a fegyvert nagy területek „letakarítására” használták, például erdei helikopter-leszállóhelyek létrehozásakor. Nem szabad összekeverni azonban a termobárikus bombákkal, sem pedig a lombozat irtására használt fegyverekkel.

A BLU-82B-ből 225 darab készült, és Vietnam után Irakban, illetve Afganisztánban is használták. A közel-keleti háborúkban már deklaráltan az élőerő elleni bevetések domináltak, amire tökéletesen meg is felelt a fegyver: bár hagyományos robbanófejjel látták el, annak tömege miatt nagyon nagy területen oszlott el a hatása, amihez hatalmas fény- és hanghatás is társult. A széles hatótáv miatt aknamezők megtisztítására is sikerrel alkalmazták, de mindvégig a „sokk és félelem” stratégia fő eszközeként maradt meg leginkább.

Az utolsó BLU-82B “daisy cutter” bomba felrobbantása 2008. július 15-én, egy amerikai lőtéren. A BLU-82B volt a GBU-43/B elődje – a MOAB bevetése hasonló, még ennél is pusztítóbb hatással jár |Fotó: USAF / Capt. Patrick Nichols ,

A BLU-82B-t 2008-ban vonták ki, azonban az iraki és afganisztáni helyzet akkoriban már nem kívánta meg, hogy a GBU-43/B-t bevessék. A megfontolt alkalmazást már csak a bomba ára is indokolttá teszi: amellett, hogy közel 300 millió dollárba került a kifejlesztése, egyetlen fegyver 16 millió USD-t kóstál. Ezért cserébe viszont 11 tonnányi TNT-nek megfelelő robbanóerőt biztosít, ami több száz méteres körben fejti ki hatását.

Szintén fontos megjegyezni, hogy ez nem egy „bunker-romboló” bomba – erre a szerepkörre az amerikai fegyveres erőknél több eszköz is rendelkezésre áll, mint például a GBU-57A/B Massive Ordnance Penetrator (MOP). Ha viszont arra van szükség, hogy részben a felszínen, részben pedig a föld alatt, de nem túl mélyen elhelyezkedő célpontot pusztítsanak el, ami relatíve nagy területen oszlik szét, akkor a MOAB alkalmazása abszolút logikus. A mostani helyzet pedig pontosan ez volt.

MC-130H Combat Talon II – ez a típus szolgál a GBU-43/B bevetésére |Fotó: USAF / Staff Sgt. Tony R. Tolley ,

Washington tehát a GBU-43/B bevetésével nem kezdett el „szuperfegyvereket” alkalmazni az Iszlám Állam ellen. Pusztán annyi történt, hogy az adott szituáció alkalmat adott rá, hogy egy ritkán használt fegyvert vessenek be úgy, hogy az még taktikai és stratégiai szempontból is előnyös legyen. A tegnapi támadásban egyébként afgán kormányzati források szerint 36 IÁ-harcos vesztette életét, bázisukat pedig sikerült eltörölni a föld színéről. Arról, hogy egészen pontosan mennyire volt hatékony a bomba, természetesen csak az Amerikai Légierő kaphat majd pontos képet, miután elemezték a felderítés által begyűjtött adatokat.

Ahogy pedig a fentiekből leszűrhettük, arról sincs szó, hogy egy eddig teljesen ismeretlen, minden eddiginél nagyobb pusztító erejű bombát vetettek volna be az amerikaiak. Valószínűleg a GBU-43/B a jövőben sem lesz a legtöbbet használt fegyverük, hiszen borzasztó sokba kerül az alkalmazása. Ráadásul a hordozó platform (az MC-130H egy négy hajtóműves, nagyméretű, relatíve lassú repülőgép) miatt elsősorban légvédelem nélküli, gyengén védett célpontok ellen hatásos – vagyis egy hagyományos ellenféllel szemben nem sűrűn jöhet szóba az alkalmazása. Nem kell tehát félnünk a bombától – viszont érdemes tudnunk, hogy micsoda ez és mire képes valójában.

Fórum hozzászólások

  • Allesmor Obranna
    Ez a J-20 stealth/5. gen ide vagy oda az, aminek anno a MiG-31-esnek lennie kellett volna. Amekkora 46 tonnás böhönye lett a 31-es, jobb lett volna valami orbitálisan nagy deltaszárnnyal (kettős nyilazás, tört belépőél, farkasfog, réselt orrsegédszárny, miegyéb) és kacsaszárnnyal kombinálni az oldalt elheyezett szögletes beömlőket és az osztott függőleges vezérsíkokat. Ezzel lehetett volna kompenzálni a hatalmas szerkezeti tömeget és több fegyver is, akár hat R-33-as is elférhetett volna az alsószárnyas gép hasa alatt. Nem volt véletlen a franciák hasonlóan nagy méretű és arányaiban nagy teljesítményűnek szánt Mirage 4000-esénél is ez a dizájn (tudd, hogy értsd), csak ők a Rafale miatt kihátráltak mögüle.
    De, hogy egy szemléletesebb példát mondjak, MiG 1.44.
    Nagyméretű, nagy teljesítményű PVO gép, ahol a kacsa elrendezéssel biztosították az óriási szárnyfelületet és ezáltal a 31-eshez képest jobban tolerálható alacsonyabb felületi terhelést, ami kellően erős hajtóművekkel és statikailag instabil konstrukció+FbW megoldással máris kezesebbé tette az amúgy szintén hatalmas dögöt.

    És ezzel már el is érkeztünk a kínaiak J-20-asához...
    Ez szép és jó...

    ... csak a CM veszély miatt a '70-es évek végén és sürgősen kellett valami platfrom, amire rárakhatták a Zaszlont és négy batárnagy R-33 rakétát. A MiG-25 volt akkor az egyetlen korszerűbb aerodinamikával bíró gép, amihez nyúlhattak és elbírta ezeket értelmes harcászati paraméterek mellett. A Szu-27 akkor még annyira messe volt, hogy nemhogy alagút végén fény, de maga az alagút sem volt meg...

    A Tu-22 és Tu-22 túl nagyok voltak, a Tu-128 és Jak-28 aerodinamikailag meg röhejesen elavultak voltak. A Tu-22M-ből lehetett volna akár 8 rakétás nehézvadász is belső térben, de milyen ára lett volna? Ha azokat átszabják, akkor meg a HT nem kap csapásmérőket, mert a hajtómű és sárkány gyártási ütemét nem lehet csak úgy megváltoztatni. Volt egyáltalán ilyen ötlet? [fejvakarás]

    Mert annyi előnye lett volna a koncepciónak, hogy a Tu-22M alapól légi utánölthető volt (bár, ha nincs elég tankered, akkor hóttmindegy...) és a CAP ideje sokkal nagyobb.
  • A Tu-22M-re nagyon berágott a Nyugat, mert a Tu-22-es sokadik variánsaként akarták a szovjetek rendszeresíteni, holott kicsivel nagyobb, de jóval erősebb, gyorsabb, potensebb és szintén levegőben utántölthető volt, nagyobb hstótáv mellett. Ezért is előlegezték meg rutinból a Tu-26 jelölést, hiszen tudták, hogy új a gép, tehát vagy Tu-24, vagy Tu-26 kell, hogy legyen a Backfire. A Tu-22M a Nyugat finoman szólva hülyének nézése. Más kérdés, hogy nem teljesen jött be. Sok volt vele a gond. A Tu-22M3-asnál aztán érvényesítették a Nyugat elvárását, ebbe már nem került töltőcsonk, a szolgálatban maradt M2-esekből meg kizerelték. Az M3-asok NK-25-ös hajtóművei viszont nemcsak üzembiztosabbak, de jóval erősebbek és fajlagosan valamivel gazdaságosabbak is lettek a nagyobb sűrítési viszony miatt. Ez utóbbi azonban sokat nem javított a helyzeten, igaz, így legalább meg se közelíthették az interkontinentális hatótávot. Ez Afganisztán felett még nem volt gond, ofa a tadzsik terülrtről operálva még akár két, de talán négy FAB-3000-essel, de mindenképpen négy FAB-1500-össel is be tudtak repülni, de napjaink szíriai bevetéseit a kaukázusi Mozdok (DCS-ből ismerős lehet) repteréről max üzemanyag töltéssel csak alig zerény három tonna bombával repülték ezek a jókora gépek.
    A probléma már korábban is ismert volt, nem volt véletlen a Tu-160-asok NK-32-esét használó beömlőnként hatról kilencre bővített pótbeömlő zsaluival szerelt Tu-22M4-es, amiből azonban csak egy példány készült, mert összedölt a Szovjetúnió. Ez a példány a Rjazanyi repülőbázis múzeumában van.

    Most ismét szó van a Tu-22M3M, illetve M4-esről, ami idmét új hajtóművet kapna, a Tu-160M2-es NK-32-2-esét.

    De korábbi, nehéz szupervadász variánsról nem tudok.
  • Már nem használják, repülőgép sincs ami hordozná. Szovjet korszak bombája a FAB-9000 M-54. Eszembe jutott Afganisztán, amikor is 3 hónap alatt (1988-ban)289 FAB-9000 M-54-est dobtak le a szovjet Tu-16 bombázók.
  • Az már GBU-43 kategória, persze függ a robbanóanyag típusától is. A fegyvergyárásban meg mindig ment egymás majmolása és ötleteinek ellopása. Ha az amerikaiaknak kellett, igaz 2003-ra és nem ávtizedekkel azelőtt, akkor az oroszoknak miért nem? Ráadásul 88-ban ha használták akkor nem sok idő telt el a kivonása és a GBU-43 megjelenése között.
  • Iraki légierő használta aktívan a FAB-9000M54-est, Tu-22-esről is, 15000 méterről, hangsebesség felett oldva, hajító bombázással. Egyszer egy komplett iráni forradalmi gárdista partraszállást sikerült így lenullázni. De leggtöbbször a "Városok Háborúja" idején vetették be, Teheránra dobva, jó nagy károkat és sok halottat okozva. Aztán elfogyott a készlet és miután a szovjetek nem adtak többet, Irak maga kezdte gyártani. Monyinóban is van FAB-9000-es, rögvest kétféle is a Szuhoj T-4-es mellett kiállítva (pedig azzal nem is tervezték hordozni).

    Három bombázó fegyverzetében volt meg, a Tu-16-os és az alap Tu-22-es egyet-egyet hordozott, a náluknál rövidebb életű Mjasziscsev M4 (3MSz) pedig kettőt is.
    A FAB-9000M54 1954-es dizájn, így igazából a Tallboy-Grandslam-T12 trió kései kortársa, amely a nyolcvanas évek legvégére tűnt el végleg az üzemeltetői arzenáljából.
  • A FAB-9000M54-es nagy hátránya volt, hogy az alkalmazott gyújtója miatt a hatalmas tömegű bombatest túl mélyre fúródott ahhoz képest, hogy a jókora tömegű robbanóanyag mennyi idő alatt működött el, így szükségszerűen az energiafelszabadulás hegyes kúpszöggel, felfelé az égbe, relatíve, a mérethez képest kis átmérőjű, de az esetek többségében feleslegesen mély krátert kreálva ment végbe. Ez a barlangrendszerek beomlasztásakor még jó volt, más esetekben célszerűbb volt 3 FAB-3000-essel, vsgy négy FAB-1500-assal kiváltani és ezekkel nsgy területen kifejteni a rombolást. Nem véletlen, hogy sík terepen a FAB-9000-es rombolási paraméterei csupán alig 20%-al haladták meg a harmadakkora FAB-3000-esét.

    Ahogy az sem véletlen, hogy az iraki légierő a saját FAB-9000M54-es készletén és a saját maguk gyártotta klónokon a szovjet gyújtókat brit gyártmányú, barometrikus magasságra beállítható gyújtókra cserélte. Az ideálisnak talált robbantási magasság a kilenc tonnás bombánál 8 méterre jött ki az irakiaknak.
  • molnibalage
    Ez szép és jó...

    ... csak a CM veszély miatt a '70-es évek végén és sürgősen kellett valami platfrom, amire rárakhatták a Zaszlont és négy batárnagy R-33 rakétát. A MiG-25 volt akkor az egyetlen korszerűbb aerodinamikával bíró gép, amihez nyúlhattak és elbírta ezeket értelmes harcászati paraméterek mellett...
    ...A Tu-22 és Tu-22 túl nagyok voltak, a Tu-128 és Jak-28 aerodinamikailag meg röhejesen elavultak voltak. A Tu-22M-ből lehetett volna akár 8 rakétás nehézvadász is belső térben, de milyen ára lett volna? Ha azokat átszabják, akkor meg a HT nem kap csapásmérőket, mert a hajtómű és sárkány gyártási ütemét nem lehet csak úgy megváltoztatni. Volt egyáltalán ilyen ötlet? [fejvakarás]
    Tupoljevéknél ötlet - no meg makett - volt mint égen a csillag, hogy kiváltsák a Tu-128-ast.

    https://www.globalsecurity.org/military/world/russia/tu-138.htm
    Lap alja:
    https://forums.somethingawful.com/showthread.php?threadid=3276654&userid=0&perpage=40&pagenumber=395
    https://forums.spacebattles.com/threads/leo1s-russian-military-news-pictures-thread.243988/page-150
  • Allesmor Obranna
    Iraki légierő használta aktívan a FAB-9000M54-est, Tu-22-esről is, 15000 méterről, hangsebesség felett oldva, hajító bombázással. Egyszer egy komplett iráni forradalmi gárdista partraszállást sikerült így lenullázni. De leggtöbbször a "Városok Háborúja" idején vetették be, Teheránra dobva, jó nagy károkat és sok halottat okozva. Aztán elfogyott a készlet és miután a szovjetek nem adtak többet, Irak maga kezdte gyártani. Monyinóban is van FAB-9000-es, rögvest kétféle is a Szuhoj T-4-es mellett kiállítva (pedig azzal nem is tervezték hordozni).

    Három bombázó fegyverzetében volt meg, a Tu-16-os és az alap Tu-22-es egyet-egyet hordozott, a náluknál rövidebb életű Mjasziscsev M4 (3MSz) pedig kettőt is.
    A FAB-9000M54 1954-es dizájn, így igazából a Tallboy-Grandslam-T12 trió kései kortársa, amely a nyolcvanas évek legvégére tűnt el végleg az üzemeltetői arzenáljából.
    Az igen...A sárkányszerkezet gondolom "örült" a terhelésváltásnak...
  • Allesmor Obranna
    Iraki légierő használta aktívan a FAB-9000M54-est, Tu-22-esről is, 15000 méterről, hangsebesség felett oldva, hajító bombázással. Egyszer egy komplett iráni forradalmi gárdista partraszállást sikerült így lenullázni. De leggtöbbször a "Városok Háborúja" idején vetették be, Teheránra dobva, jó nagy károkat és sok halottat okozva. Aztán elfogyott a készlet és miután a szovjetek nem adtak többet, Irak maga kezdte gyártani. Monyinóban is van FAB-9000-es, rögvest kétféle is a Szuhoj T-4-es mellett kiállítva (pedig azzal nem is tervezték hordozni).

    Három bombázó fegyverzetében volt meg, a Tu-16-os és az alap Tu-22-es egyet-egyet hordozott, a náluknál rövidebb életű Mjasziscsev M4 (3MSz) pedig kettőt is.
    A FAB-9000M54 1954-es dizájn, így igazából a Tallboy-Grandslam-T12 trió kései kortársa, amely a nyolcvanas évek legvégére tűnt el végleg az üzemeltetői arzenáljából.
    Az iraki esetről valami forrás? Mert hiába nagy egy bomba, annak pusztító hatása meze HE bomba eseténben viszonylag szűk területre korlátozódik a méret növelése ellenére is. A vársok háborúja használatot ismerem, de a partaszállásos történetről nem hallottam.
  • boki
    Már nem használják, repülőgép sincs ami hordozná. Szovjet korszak bombája a FAB-9000 M-54. Eszembe jutott Afganisztán, amikor is 3 hónap alatt (1988-ban)289 FAB-9000 M-54-est dobtak le a szovjet Tu-16 bombázók.

    Miért érzem úgy, hogy ez nem a teljes készlet volt? :rolleyes::D
  • molnibalage
    Az iraki esetről valami forrás? Mert hiába nagy egy bomba, annak pusztító hatása meze HE bomba eseténben viszonylag szűk területre korlátozódik a méret növelése ellenére is. A vársok háborúja használatot ismerem, de a partaszállásos történetről nem hallottam.
    1270-es hozzászólásom utolsó bekezdését olvasd el légyszíves. Ott a válasz rá, hogyan növelték meg az irakiak az úgynevezett blast radius-t.
  • Allesmor Obranna
    1270-es hozzászólásom utolsó bekezdését olvasd el légyszíves. Ott a válasz rá, hogyan növelték meg az irakiak az úgynevezett blast radius-t.
    Láttam. Ettől még csodát nem kapsz.
  • Idézet:

    "...The FAB-5000 proved an exceptionally destructive weapon: it would kill and destroy anything within 50 meters of the impact point, and cause heavy blast damage out to 100 meters. The FAB-9000 was usually carried only on shorter-ranged missions and would kill and destroy everything within 75 meters of the impact point, while heavy blast damage was caused out to 200 meters and – of course – other kinds of damage caused out to over a kilometre. Along FAB-1000s, FAB-3000s, and FAB-5000s, the FAB-9000 remained also a major weapon against concentrations of Islamic Revolutionary Guards Corps (IRGC) troops during the war with Iran. One of its primary targets was the Iranian military camp at al-Jufair, near Ahwaz , which was a main disembarkation point for troops committed to Iranian offensives in the region of Howeizeh Marshes; the Majnoon Isle, in the Howeizeh, was hit several times through 1984, after it was occupied by the Iranians.

    A particular mission that saw deployment of FAB-9000s with help of supersonic toss technique was one undertaken by three Tu-22s on the evening of 16 February 1986, against Iranian troops that occupied the city of al-Faw. The Iranians used the small docks in the local harbour to ship their men and materiel across the Shatt al-Arab waterway by night. Each of the three Tupolevs dropped one FAB-9000, equipped with South-African Jupiter proximity fuses, set to detonate the weapon eight meters above the ground. In addition to INS and RSBN-navigation aids, our pilots used radar to approach at a level of 7.000m and a speed of Mach 1.2; targeting was conducted with the help of the tank farm in al-Faw, which made a superb radar echo. Once the weapons hit, all hell broke lose on Iranian communication networks: their casualties were very heavy. The deployment of this weapon in combat was complex, but the ballistic computer of the Tu-22 was working quite well, and Iraqi pilots proved capable of dropping the FAB-9000 from subsonic or supersonic speeds (up to Mach 1.2).

    Eventually, the FAB-9000 was used so excessively, that IrAF again almost run out of stocks. For this reason, the Iraqi military industry developed a home-made version, which entered production at the Nassir Establishment, some 25km north of Baghdad - the Soviets provided no help even if they were aware of Iraqi efforts. The IrAF Safety Board subjected this version, called Nassir 9, to extensive ground and flight testing. The weapon was test-dropped from both types of aircraft that were to use it, Tu-16 and Tu-22, and static detonation testing was conducted, necessary to measure the overpressure and patterns of shrapnel distribution, as well as to compare them with the Soviet original, which - as concluded by the Iraqis – was developing a higher overpressure and had a wider shrapnel distribution pattern than any comparable Western weapon. Nassir 9 matched the Soviet model to 90% of its capabilities , and entered service in 1988. The last remaining FAB-9000s and Nassir 9s were destroyed by IrAF in 1993, on a weapons range..."


    Tehát pár pontosítás: a barometrikus gyújtó dél-afrikai volt, a Nasszír-9-es irkai kópia pedig még jobb is volt, mint az eredeti szovjet FAB-9000.

    Amúgy ez már eléggé off... :)
  • molnibalage
    Láttam. Ettől még csodát nem kapsz.
    Azért lassan a testtel. Ha egy FAB-9000-es közel öt tonnányi TG-20-asát nyolc méterrel a föld felett berobbantják, jó alaposan lefojtva, az bizony nagyon csodálatos lesz, de még 1000 méteres rádiusznál is! Szóval ne a klasszikus etalon Mk82 vs Mk84 táblázatod használd itt analógiának, mert azzal nem mész sokra.
  • papajoe
    Miért érzem úgy, hogy ez nem a teljes készlet volt? :rolleyes::D
    A szovjetek összesen kb 500 FAB-9000M-54-es bombát dobtak le Afganisztánban, mivel lejárt az üzemideje (1954 -es fejlesztésü)ez volt a megsemmisétésük legolcsóbb módja. Nem bizonyultak efektívnek és kevés kárt okoztak az iszlamistáknak. Inkább pszihológiai nyomásgyakorlás volt.
  • A NAVY megrendelte az Orbital ATK-tól az F-35C-re szánt radar elhárító rakéta kifejlesztését.
    A rakéta az AGM-88E irányító rendszerét kapja új duál üzemmódú szilárd hajtóművel, új az F-35 belső fegyverteréhez igazodó testbe csomagolva. Az új típus neve: Advanced Anti-Radiation Guided Missile-Extended Range, vagy röviden AARGM-ER. Az ER jelző a korábbi típusnál nagyobb hatótávolságra utal ami bőven 100 km felett lesz.
    www.thedrive.com/the-war-zone/17947/navy-orders-development-of-new-air-defense-blasting-missile-that-will-fit-inside-f-35
    [​IMG]
    [​IMG]

Ugrás a fórum topichoz