|

Megérkeztek az első Jakok Mianmarba

Az ázsiai ország légiereje átvehette az első Jak-130 típusú sugárhajtású kiképzőgépeket.

A maláj LIMA 17 eseményen derült ki, hogy az Irkut már 2016 folyamán leszállította az első három darab Jakovlev Jak-130 típusú sugárhajtású kiképzőgépet Mianmar számára. A szerződés szerint 2018-ig kell leszállítani a megrendelt gépeket, de az orosz fél szerint erre még idén sor kerülhet.

Mianmar 2015 végén vásárolt a típusból, ám egy ideig nem lehetett tudni, pontosan hány gépet. Az információ azóta nyilvánosságra került: összesen 12 darab Jak-130-asra kerül az ázsiai ország felségjele. A csomag tartalmazza a kiszolgálóeszközöket, valamint egy darab szimulátort is.

Fehérorosz Jak-130-as | Forrás: Fehérorosz Védelmi Minisztérium ,

A Jak-130-ast az olasz Alenia Aermacchival közösen fejlesztették ki, a modern kiképzőgép digitális vezérlőrendszere segítségével könnyedén tudja “utánozni” akármelyik típus repülési tulajdonságait, megkönnyítve ezzel az újonc pilóták típusképzését. A kéthajtóműves típus háromtonnányi függesztmény hordozására képes, maximális sebessége pedig 1060 km/h. A gép ára megközelíti a 15 millió dollárt.

Oroszország legalább 200 darabot kíván rendszeresíteni a Jak-130-asból (de ez a szám az L-39 Albatrosz leváltásával felkúszhat 1000 fölé is), ezen kívül eddig Algéria (16 db), Banglades (16 darab) és Fehéroroszország (8 db) vásárolt a típusból. Emellett számos ország, köztük Szíria, Líbia és Uruguay is érdeklődik az orosz sugárhajtású kiképzőgép után.