|

36 Jak-130-as kerülne Szíriába?

A Kommerszant napilapra hivatkozva a RIA Novosztyi hírügynökség arról számol be, hogy Damaszkusz és Moszkva között 550 millió dollárt értékben szerződés jött létre 36 Jak-130-as kiképzőgép szállításáról. A Kommerszantnak mindezt állítólag egy, az állami exportvállalathoz, a Roszoboronexporthoz közeli forrás súgta meg. Mely forrás arra is kitért, hogy a tavaly decemberben megköttetett szerződés értelmében a gépek szállítása Damaszkusz előzetes fizetése után kezdődhet meg – ezen feltétel teljesülése esetén az Irkut relatíve rövid időn belül szállítani tudná a gépeket.

Az állami hírügynökség megkeresésére sem a Roszoboronexport, sem pedig az Irkut nem kívánt érdemben reagálni és felső szintekről sem áll rendelkezésre semmi konkrétum. Leszámítva Szergej Lavrov külügyminiszter azon múlt heti, igencsak lazán kapcsolódó nyilatkozatát, miszerint Moszkva nem fog magyarázkodni a nyugat előtt döntései miatt, lévén a szíriai üzletelései az ENSZ Biztonsági Tanácsának semmilyen határozatát nem sértik. Mint ismert Oroszország ellenzi a Szíriai elleni nemzetközi szankciókat, beleértve a fegyverembargót is. Lavrov nyilatkozata egyébként nem a Jakokhoz kötődik, hanem az Egyesült Államok azon szemöldök ráncolására volt válasz, melyben Washington aggodalmát fejezte ki, miután állítólagosan egy orosz hajó fegyverekkel megrakva futott be Tartúsz kikötőjébe még a hónap korábbi szakaszában.

Node visszatérve a Jak-130-asokra. Az állítólagos üzlet orosz elemzők szerint is kockázatos és vélhetően még a szíriai helyzet eszkalálódása előtti időben köttetett. Ruszlan Pukhov a moszkvai Center for Analysis of Stategies and Technologies vezetője és egyben a védelmi minisztérium tanácsadója úgy véli, egyértelmű, hogy a nyugat Asszad eltávolítása mellett tört pálcát, mely ahhoz vezethet, hogy Algéria után a NATO újfent keresztülhúzhatja Moszkva számításait – már ami a fegyverexportot jelenti, ezáltal ismét anyagi és presztízsveszteséget okozva.

Pukhov mindazonáltal hozzáteszi, hogy mostanra a Jak-130-asok beszerzése vélhetően sokad-rangúvá degradálódott Damaszkusz számára, hiszen sem a felkelők, sem pedig egy esetleges NATO támadás esetén nem vennék nagy hasznukat.

A Jak-130 rendszeresítői között így egyelőre célravezető továbbra is csak Oroszországgal, Algériával és Vietnammal számolni.

29 hozzászólás “36 Jak-130-as kerülne Szíriába?”

  1. Nos, pénzük az nincsen…..
    Fizetési mód: xxxx dollár, amit x dollár/év alatt „lelaknak” Tartuszban. Ezzel bebiztosítják magukat, mert ha esetleg muszlimváltás lenne Szíriában és ki szeretnék rúgni őket, akkor kp-ban esedékes a pénz…

  2. „melyben Washington aggodalmát fejezte ki,2

    Miközben „130 országban vannak jelen” Ron Paul szerint, még van pofán bőr aggodalmat kifejezni?

    Ez a 36 jak-130 meg valami idióta ötlet mégis mit akarnak ezekkel?
    Max szarrá lőni a tüntetőket.
    Inkább vegyenek brahmost és legalább megnészhetik mit tud élsebe .
    Persze tudom hogy mese hogy eltaláljon egy jenki valamit de többet érnek mint 36 jak-130.

    OFF

    Az orosz légvédelem 2020-ig 100 db pantsir-S és 30 vityaz légvédelmi cuccot kap.

  3. Mindha tavaly november fele olvastam volna, hogy Szíria lemondta a yak megrendelését is.

    Eléggé logikus döntésenk tűnt a Szír rezsim a túlélésért, városok nem állnak a kontrollja alatt, gazdaság omladozik… ha vmire szüksége van hadtechben az tuti nem a yak.

  4. Na most lehet, hogy keresztre fogtok feszíteni, de a Jak-130 használható csatarepülőgépnek. Persze nem épp néhány F-35 szemben, de mondjuk szír felkelők ellen jó lehet.
    Az nem lehet, hogy vadászokat akar venni Szíria, és valamivel ki kell, hogy képezzék a pilótákat.

  5. „A többi főképp könnyű csapásmérő gép,”

    Ak-val rohangáló emberkék ellen pont megfelelő.

    „Csak mert valakinek nem F-22-esek állnak a garázsban míg képezhet pilótákat a légierő igényeinek a kielégítésére.”

    Ez igaz, de ott valós veszély van az ország védelme a tét.
    Már pedig a kurvára nem örülne az orosz sem ha AEGIS cirkálók feszítenének szíria partjainál.
    Az az érts úgy hogy pénz alig van, idő nem oylan nagy hogy ott képezgessenek. Hanem ha van eszük akkor hajó elleni és föld-levegő rakétákat.

  6. oroszos: „Na most lehet, hogy keresztre fogtok feszíteni, de a Jak-130 használható csatarepülőgépnek. ”

    Te kategóriákat tévesztesz össze. Csatarepülőgép az az A10 és a Su25. Az F35 se csatarepülőgép!!! Egy csaterepülőgép úgy indul, hogy erősen redundáns minden, ezen a gépen ez láthatóan szempont se volt.
    Amire te gondolsz az sztem az, hogy alkalmas lehet coinra és ez helyel közzel igaz is.

  7. Szerintem Szíriában nem fog beavatkozni a Nyugat! Egyelőre Irán téma, de ha mondjuk ott háború lesz a Hornuzi-szoros miatt, Irán bevonhatja a háborúba Szíriát is (tudtommal jobban vannak), továbbá Irak is destabilizálva lesz, lehet le is rohanja Irán! Szóval egy totális Közel-Keleti háború is kitörhet még ebben az évben!! Gazdasági visszaesés a világra nézve, káosz a Közel-Keleten, akár hosszan elhúzódó is lehet, hiszen szárazföldi csapatok nélkül nem lehet nyerni!
    Szóval küldjék csak a fegyvert a ruszkik, ha ilyen hülyék, mert pénzt nem fognak látni!

  8. Valamilyen szintű befolyása mindig is volt a nyugatnak, továbbá izraelnek, de nem ilyen irányú! Nekik a rendszer fenntartása lenne az érdekük, de mivel durván megsértik az általuk mélységesen tisztelt (kiv. izrael) emberi jogokat, emiatt már elítélik! Tehát igen, a tüntetések Egyiptom példáján kezdődtek vagy ha jobban tetszik spontán!

  9. Ne nézz több tévét! :)
    Az elégedetlenségnek vannak valós alapjai, de ha a felkeléseket FB-on szervezik, nem gyanús egy kicsit?
    (Jaj, megígértem, hogy nincs több kérdésem…)

    Az észak-afrikai felkelések kívülről szervezettek, meglovagolva a létező elégedetlenséget, Szíriában ugyanúgy.
    A Al-Kaida jelenlétét dokumentálták, ezt a szervezetet egyértelműen titkosszolgálati műveletként hozták létre és mozgatják.
    Líbia előtt/után/közben beküldték Szíriába…

  10. Batka által leírtak az ő véleményét képezik… Amivel lehet egyet érteni, vagy nem.
    Paranoiáról meg azok szoktak beszélni akik nem akarnak átlátni/nem akarják, hogy átláss a rózsaszín ködön amit médiának hívnak.