|

Az A400M esete a német haderővel – helyzetjelentés

Ellentmondásos hírek láttak napvilágot az utóbbi hetek-hónapok során a német A400M flottát illetően. Decemberben arról adott ki közleményt az Airbus Defence and Space, hogy a Bundeswehr legújabb Atlas teherszállítójának konfigurációja akár éles, konfliktusövezetekben való bevetések végrehajtását is lehetővé tenné. A napokban pedig beszámolhattunk róla, hogy Berlin nem feltétlenül adná el a korábban feleslegesnek titulált 13 A400M-jét, hanem közösen üzemeltetné azokat más európai országokkal. A kép azonban nem ennyire fényes, sőt.

Már az említett, nemzetközi együttműködésben fenntartott flotta gondolatát ismertető hírünkben is szóba került, hogy a múlt hét során Ursula von der Leyen védelmi miniszter asszony a litvániai Kaunasba utazott egy A400M fedélzetén – hazafelé viszont már egy C-160 Transall szállította, mivel az Atlas hajtóműgondok miatt erre képtelenné vált. Az ügy kapcsán a német sajtót elkezdte foglalkoztatni a teljes, jelenleg nyolcgépes flotta állapota. A nyilvánosságra került adatok alapján a helyzet nem túl rózsás, de nem is annyira siralmas, mint elsőre tűnne.

A hatodik német A400M Atlas | Fotó: Airbus Defence and Space ,

A Bundeswehr szóvivője sajtótájékoztató keretében tudatta, hogy a meglévő nyolc A400M-ből három – beleértve a Litvániában rekedt példányt is – előre nem tervezett javítás alatt áll, kettőn pedig időszakos karbantartást hajtanak végre. A maradék kettőből pedig az egyiket csak január 31-én kapták meg a gyártótól, ezért még folyamatban van az átvételi procedúrája. Látható tehát, hogy az elsőre borzasztónak tűnő állapot – nyolc gépből pusztán egy bevethető valamilyen szinten – leginkább annak köszönhető, hogy eddig alig néhány példányt vettek át a németek, ráadásul egy új típusról beszélünk, amit természetszerűleg sújtanak váratlan meghibásodások.

A szóvivő szerint természetesen a légierő is szeretné, ha több használható A400M-je lenne, és mindent meg is tesznek ennek érdekében, de például az időszakos karbantartást nem lehet kihagyni, ez pedig jelenleg a nyolcból két gépet is érint. Sokkal érdekesebb viszont a három meghibásodott Atlas esete: kiderült, hogy a Kaunasban lévő példány hajtóműproblémáját olajszivárgás okozta. A másik kettő közül az egyiket január 29-én Cipruson érte baleset, a szélvédő plexije repedt meg, a harmadiknak pedig a futóművével akadt probléma, ám még nem érkeztek meg a szükséges alkatrészek ennek kijavításához.

A Luftwaffe egyik A400M-je | Fotó: Anna Zvereva, Tallinn, Estonia ,

Valószínűleg egy-két héten belül helyreáll a rend, és az ilyen-olyan okból javítás alatt álló öt német A400M visszatér a rendes szolgálatba. Ettől függetlenül a Bundeswehr jelezte az Airbus számára a problémákat, és remélik, hogy a gyártó igyekszik megoldást találni ezekre. A cég részéről egyelőre annyi kommentárt fűztek hozzá a dologhoz, hogy minden tőlük telhető segítséget megadnak partnereiknek az A400M üzemeltetése során, és ez Németország esetében sincs másként.

Az Airbus ígérete szerint egyébként a németek idén 10, 2018-ban pedig 13 új A400M-et vehetnek át, ami mindkét esetben egyel kevesebb a tervezettnél. Ennek ellenére mégis az mondható el, hogy a gyártás üteme növekszik, hiszen nem csak Németország, hanem a többi megrendelő is jó néhány Atlas átvételét prognosztizálja a következő egy-két éven belül. Eddig egyébként 40 A400M került leszállításra Franciaország, Németország, Nagy-Britannia, Spanyolország, Törökország és Malajzia számára.