|

Egyelőre nem lesz Japán érdekeltség Új-Zéland

Nem olyan régen írtunk róla, hogy a Nikkei Asian Review értesülései szerint a japán kormány és a Kawasaki Heavy Industries tárgyalásokat folytat Új-Zélandon a P-1 tengerészeti járőrgép és a C-2 teherszállító eladásáról, amely üzleteket már idén nyáron meg is köthetik, a versenyben pedig egyedül a Boeing P-8 Poseidon lehet kihívó. A hír éles vitákat váltott ki a csendes-óceáni országban, úgy a szakértők, mint a téma iránt érdeklődő internetes fórumozók körében. Nagyjából egy héttel később viszont kiderült, hogy a japánok túl nagy feneket kerítettek az ügynek.

Az új-zélandi védelmi minisztérium szóvivője január 11-én állt ki a nyilvánosság elé, hogy tisztázza a félreértéseket. Elmondása szerint Wellington valóban tervezi, hogy lecseréli hat P-3 Orion, öt C-130 Hercules és két Boeing 757 típusú repülőgépét a következő 10 éven belül, és erről tavaly novemberben tájékoztatták is a piaci résztvevőket. Sőt, egy sor pályázó válaszolt is a felhívásukra, így szó sincs arról, hogy pusztán a Kawasaki és a Boeing lennének az esélyesek. Ami pedig a döntést illeti, arra leghamarabb 2018 közepén kerülhet sor.

Az Új-Zélandi Királyi Légierő két B757-200-asa közül az egyik, pályafutása során először megérkezik az antarktiszi Pegasus Airfiled-re. 2018-ban eldől, milyen gépek váltják őket |Fotó: RNZAF ,

Ezen kívül megcáfolta azt az értesülést is, miszerint akár a japán kormány, akár a Kawasaki részéről bárki is Új-Zélandon járt volna abból a célból, hogy tárgyalásokat folytasson a gépek eladásáról. Sőt, eddig egyik lehetséges pályázóval sem tárgyaltak, hiszen egyelőre a beérkező ajánlatok közül kell kiválasztaniuk a számukra tetszőket. Említésre érdemes információ továbbá, hogy az európai Airbus is az esélyesek között van, ettől a cégtől is kaptak ajánlatot a szállító- és a járőrgépre is.