|

HTKA Hírhalom 2017. 1. hét

A HTKA HÍRHALOM olyan hírek gyűjtőhelye, amiket rövidségük, vagy éppen időnk hiánya miatt nem tudtunk kellő formában megírni, így igen lényegre törően, de mégis közzétesszük ezeket minden hétvégén egy csokorba fűzve.

A Raytheon szállíthatja az Amerikai Légierő F-16-osainak új feladatkezelő számítógépét. A cég projektvezetője, Josh Cobbs úgy nyilatkozott a modernizálásról, hogy a gépek új “agya” gyorsabban és több adatot képes feldolgozni, így a pilóta nagyobb megbízhatósággal húzhatja rá a célkeresztet a célpontra.

A repülési vezérlőrendszer hibája okozta a júniusban lezuhant 6-os Thunderbirds gép vesztét. Alex Turner őrnagy már leszálláshoz készülődött az F-16-ossal, ám a gázkar állása “beragadt”, és már nem volt idő a hajtómű újraindítására. A pilóta ezért a gépelhagyás mellett döntött, de előtte még egy füves terület felé irányította vadászgépét.

Újabb multi milliárdos beszerzési programot indított az USAF, megkezdték a E-8 JSTARS gépek leváltásának előkészítését. A földi célpontok felderítésére és a csapatok irányítására specializált típust még a 80-as évek második felében rendszeresítették, szóval már a harmadik x-hez közelednek a gépek. A váltótípus kifejlesztésére és a kívánt példányszám legyártására 6,9 milliárd dolláros költségvetés áll rendelkezésre, az ajánlatkérést már ki is küldték a szóba jöhető vállalatoknak. Ezzel párhuzamosan, de függetlenül folyik a radarrendszer kiválasztási procedúra, melyen a Northrop Grumman és a Raytheon vesznek részt.

Kiválasztották az Amerikai Haditengerészetnél a EP-3E elektronikai felderítők váltótípusát – a jövőben a kósza rádióhullámok “porszívózását” az MQ-4C Triton pilóta nélküli gépek végzik majd. Sean Burke, a NAVAIR-nél a Triton program menedzsere arról számolt be, hogy augusztusban engedélyt kaptak egy 18 hónapos projekt megkezdésére, melyben különböző elektronikus felderítőrendszereket integrálnak az UAV fedélzetére, és tesztelik azt. A tervek szerint az MQ-4C ezen kapacitással 2021-ben érheti el a kezdeti műveleti képességet.

207 millió dolláros szerződést zsebelt be a Raytheon Missile Systems részlege, akik az FMS keretein belül Indiának, Olaszországnak és Katarnak szállítanak FIM-92H Block 1 és FIM-92F Block 1 Stinger vállról indítható légvédelmi rakétákat.

A Boeing vezérigazgatója, Dennis Muilenburg és a következő amerikai elnök, Donald Trump december 21-én találkozott, hogy megvitassák az új Air Force One beszerzését. A gyártó első embere arról tett ígérete, hogy a két 747-8-ason alapuló elnöki gép beszerzésének költsége nem lépi túl a 4 milliárd dollárt. A találkozón részt vett a Lockheed Martin vezérigazgatója, Marillyn Hewson is, aki az F-35 program kapcsán tárgyalt az USA 45. elnökével. Trump korábban kritizálta az 5. generációs vadászbombázó beszerzését, túl drágának ítélve azt. A cég vezetője nem nyilatkozott az újságíróknak, csupán annyit mondott, hogy produktív volt a beszélgetés.

A Boeingtól 207 millió dollárért 51 AGM-84 Harpoont rendelt a Pentagon. A hajók elleni rakéták a 90. gyártási széria részeként készülnek, és Brazíliába, Egyiptomba és Dél-Koreába kerülnek majd.

December 13-án kényszerleszállást hajtott végre az Amerikai Tengerészgyalogság egyik MV-22-ese Okinaván, Japánban. A vizsgálat szerint a balesetet az okozta, hogy a tankerből kiengedett tömlő eltalálta az egyik légcsavart, a repülőeszköznek magának nem volt műszaki hibája. A repüléseket azonnal leállították, majd 19-én indították újra, de egyelőre hanyagolják a légi üzemanyag felvételt. Washington azonban már értesítette Tokiót, hogy január 19-én ezek gyakorlását is újrakezdik, addig befejeződik a pilóták továbbképzése, elméleti oktatással és szimulátoros gyakorlással egyaránt.

“A” osztályú baleset szenvedett az Amerikai Haditengerészet egyik P-8A Poseidon gépe Japánban a Kadena légibázison. A VP-10-es század állományába tartozó tengerészeti járőrgép földi taxizás közben sérült meg, az orrfutó és a törzs alsó része rongálódott meg. Az A osztályú besorolás azt jelenti, hogy a javítás költsége legalább 1 millió amerikai zöldhasúra rúg.

Befejeződött a Dél-Koreai Légierő Block 32-es F-16-osainak modernizálása. A Védelmi Biztonsági Együttműködési Ügynökség 2009-ben jelentette be az egyik legfontosabb ázsiai szövetségesük “Sólyom” flottájának modernizálását, melynek kivitelezését 2013-ban kezdték. A 250 millió zöldhasúért cserébe a gépek képessé váltak az AIM-120 AMRAAM rakéták és a GBU-31 JDAM GPS vezérlésű bombák bevetésére.

Két hete itt is említettük, hogy december elején Dél-Korea megkapta az első szállítmány TAURUS KEPD 350 manőverező robotrepülőgépet. December 22-én Szöul bejelentette, hogy a fegyver már szolgálatba is állt az F-15K Slam Eagle vadászbombázók arzenáljában.

Kényszerleszállást kellett végrehajtania a Dél-Koreai Légierő egyik F-16-osának december 19-én. A gép gyakorlórepülésen vett részt, amit az egyik generátor meghibásodása miatt meg kellett szakítani helyi idő szerint délelőtt 11:20-kor. A futómű 11:28-kor ért talajt Taichung repülőterén.

Kínában lencsevégre kapták a J-20-as egyik prototípusát, 4 póttartállyal a szárnyai alatt. A videó ezen a linken tekinthető meg.

Szintén a világ legnépesebb országából származó hír, hogy a Kyodo News hírügynökség nyilvánosságra hozott egy képet a szárazdokkban építés alatt álló 001A jelölésű repülőgép hordozóról. Az esemény az állami tulajdonú média felháborodását váltotta ki, aik arra szólították fel a kormányt, hogy szigorítsák a haditechnikai eszközök környezetének védelmét.

Az épülőfélben levő 001A | Forrás: alert5.com ,

A thai kormány elégedett a beszerzett Szuhoj Superjetekkel, a már két meglévő példány mellé egy harmadikat is vásárolnak. A már elkészült gépek 3 osztályos elrendezésben 60 utas szállítására alkalmasak, az újonnan rendelt példány 73 személynek nyújthat kényelmes utazási lehetőséget.

Szuhoj Superjet thai színekben | Forrás: alert5.com ,

Egy kicsit régebbi hír következik: a maláj helyettes védelmi miniszter, Ahmad Zahid novemberben Londonba látogatott, ahol az európai repülőgépgyártók fejeseivel találkozott. A miniszterelnök rossz hírt közölt a vezető beosztású találka partnereivel, országa ugyanis elhalasztja a 18 vadászbombázó beszerzésére kiírt program győztesének kiválasztását, az egyik pályázóval kapcsolatos botrány miatt.

Indonézia érdeklődik a SIDAM 25 csöves-légvédelmi járművek iránt. Az Olaszországban a 80-as években, az M113-as alapjain kifejlesztett jármű 4 25 mm-es svájci Oerlikon KBA gépágyút kapott.

SIDAM 25 | Forrás: commons.wikimedia.org ,

A Hindustan Aeronautics Limited készen áll, hogy újrakezdjék a HJT-36-os tesztelését. A kiképzőgép a korábbi repülési próbák során gyenge hossztengely körüli stabilitást mutatott, ezért 2014-ben bevonták a brit BAE Systems vállalatot a hiba kiküszöbölésébe.

HAL IJT | Forrás: en.wikipedia.org ,

A Sarsawa légibázis lesz az első Indiában, ahol megjelennek a Rafaleok. Az ország északi részében található repülőtérre települ majd az első 12 francia vadászbombázó, ahol a Dassault munkatársai már a körülmények felmérését végzik.

4 Mi-35M-el bővül a Pakisztáni Hadsereg támadó helikopter flottája idén. A védelmi miniszter, Rana Tanveer Hussain hozta nyilvánosságra ezt az adatot, és azt is hozzátette, hogy 153 millió dollárt fizettek a forgószárnyasokért.

Két új Szu-30SzM-et vehetett át a Kazahsztáni Légierő decemberben. A vadászbombázók a 2015-ben érezett 4 példányt egészítik ki.

Forrás: alert5.com ,

Azerbajdzsán Izraelből beszerzett Iron Dome egységekkel erősíti légvédelmét. A két ország már alá is írta a szerződést, amelynek részleteit egyelőre nem hozták nyilvánosságra.

Vlagyimir Putyin, és az orosz védelmi miniszter, Szergej Sojgu egy találkozón beszélték meg a Szíriában kipróbált fegyverek hatékonyságát. A 162 új és továbbfejlesztett fegyverből 10-nél akadtak hibák, amelyek nem jöttek elő a tesztelésnél. Ezek gyártását leállították, és cégektől elrendelték a megoldások kidolgozását.

Orosz szeparatisták zavarják az Ukrán Légierő RQ-11B mini UAV-jainak bevetéseit. Az Egyesült Államoktól 72 példányban kapott, kézből indítható felderítőgépeket analóg adatkapcsolattal lehet irányítani, és annak zavarhatóságát használják ki a lázadók.

Izrael lett a Raytheon APG-82(V)1 AESA radar első külföldi megrendelője, így az USAF F-15E Strike Eagle vadászbombázóihoz hasonló felderítő képességgel rendelkeznek majd az IAF F-15I Raam gépei is.

Izraelben olyan nagy hatótávolságú föld-föld rakétákkal akarják felfegyverezni a hadsereget, mellyel mélyen fekvő libanoni területeket is elérhetnek a tüzérek. A két jelölt az IMI Systems Extra rakétája és az Israel Aerospace Industries által gyártott LORA. A légierő azonban ellenzi az ötletet, mondva, hogy a vadászbombázók alkalmasabbak az ehhez hasonló feladatok végrehajtására.

IMI Systems’ Extra | Forrás: alert5.com ,

37 millió dollárért rendelt JDAM készleteket Kuvait. 750 példányról van szó, egyenlően elosztva a 907 kg-os GBU-31, a 454 kg-os GBU-32 és a 227 kg-os GBU-38 között.

A PT Dirgantara Indonesia az év utolsó napjaiban a Szenegáli Légierő szállítókapacitását fejlesztette a második CN-235-220M kisméretű teherszállítójuk leszállításával. A gép alkalmas ejtőernyősök ugratására, egészségügyi evakuálásra és VIP személyek szállítására is berendezhető.

Korábban érkezett meg a karácsony a Román Légierőhöz – december 22-én 3 újabb F-16-os érkezett meg a Borcea melletti légibázisra, ezzel kilencre növelve az ott állomásozó “Sólymok” számát. Az utolsó 3 példányt jövőre adja át Portugália.

Lengyelország is MANPADS kategóriájú légvédelmi fegyver beszerzése mellett döntött, 220 millió dollár értékében rendeltek a Piorun MANPADS rendszerből, összesen 420 indítót és 1300 rakétát.

Az Obama adminisztráció jóváhagyta a P-8A Poseidon eladását Norvégiának. A skandináv ország 5 példányt rendelt, melyek 1,75 milliárd dollárjába kerülnek az adófizetőknek.

Csehország az előbb említett Azerbajdzsánhoz hasonlóan szintén izraeli forrásból fejleszti légvédelmi felderítő kapacitását, az Irom Dome rendszerek által is használt EL/M-2084 radarból szereznek be 8 példányt a régi szovjet lokátorok leváltására. A berendezéseket 2019 és 2021 között kapják meg.

A legfrissebb statisztika szerint a Német Légierő Törökországból üzemelő Tornado ECR gépei immár 692 felderítő repülést hajtottak végre Szíria és Irak felett. Ezeket, és további szövetséges gépek bevetéseit támogatták a Luftwaffe tankerei is 315 éles bevetés során.

Leszállította az Olasz Légierő első két P-72A tengerészeti járőrgépét a Leonardo-Finmeccanica. Összesen 4 példányt rendeltek az ATR 72-600-ason alapuló típusból, mely a bázisától 200 tengeri mérföldes (370 km) távolságban akár 6,5 órán keresztül is őrjáratozhat.

Fotó: Leonardo ,

Megkapta első G550 CAEW légtérellenőrzőjét az Olasz Légierő december 19-én. Az Israel Aerospace Industries 2 példányt szállít a típusból Olaszországba egy 2012-es megegyezés részeként, melyben az Izraeli Légierő az M346 Master 30 példányának beszerzése mellett döntött.

Fórum hozzászólások

There are no comments in the forum topic that is associated with this post.