|

HTKA évértékelő – 2016

A hagyományokat követve az év utolsó bejegyzése ezúttal is egy rövid évértékelő formájában kerül ki az oldalra. Értjük ezalatt a HTKA vonalas visszatekintőt, hiszen az elmúlt év fontosabb eseményeinek összegzését általában január 1-én tesszük közzé – így lesz ez most is.

Eltelt egy újabb év, a HTKA számára pedig immáron a 10. strigulát húztuk be! Igen, ez azt is jelenti, hogy már csak 40 év és megismételjük a Haditechnika Magazin idén elért, fél évszázados eredményét – rajta leszünk az ügyön. :)

Nosztalgiázni vágyóknak javasolnánk az alábbi URL struktúrát: htka.hu/ev/honap/nap. Azaz a htka.hu/2016/01/01 címen ’16 első napjának termését, míg például a htka.hu/2016 címen a teljes év anyagát listázza a WordPress. Egészen 2004-ig tudtok visszalapozni: htka.hu/2004. Ez még bőven az akkor elindított militarypapers.hu időszaka volt, ám ezeknek a híreknek már csak a cím és a nagyobbrészt a bevezető szöveg érhető el. Stilisztikájuk miatt ugyan letagadom, hogy Én írtam ezeket, de azért jó, hogy meg vannak még ezek is több tartalomkezelő motor váltás ellenére.

No, de visszatérve az idei évre!

Minden körülményt figyelembe véve alapvetően elégedettek vagyunk az idei publikációs teljesítményünkkel, hiszen el tudtuk kerülni, hogy megismétlődjék a 2015 tavasz – ősz közti takarék lángon futás időszak. Ennek is köszönhetően 2016-ban mintegy 40%-al több oldalletöltést hoztunk össze, de ami lényegesebb növekedett a rendszeresen visszatérő olvasóink száma. Ami egyébként mindig is nagyon magas volt, de most már a forgalomnak több mint a 3/4-e visszatérő. Az évek alatt összekovácsolódott közösségből ez adja is magát, ahogy az is, hogy a teljes forgalom mintegy felét a fórum generálta.  A fórum egyes részeiben zajló garázdálkodást is sikerült visszább fogni, születtek eredmények itt is.

Apropó fórum – korábban szoktátok kérni komment statisztikákat. Nos, a jelenlegi fórum motor ezt odaadja publikusan, így ez most már önkiszolgáló lett. Ha még nem fedeztétek volna fel, akkor erre tessék, itt tudjátok megnézni: https://forum.htka.hu/members/

2017-re nézve is vannak terveink újabb tartalmi dolgokra, bár tény, hogy erre valószínűleg várnotok kell majd az év második feléig. Részleteket nem árulunk el, mert még szigorúan titkosak! :) Annyit azért ígérhetünk, hogy jövőre is azon leszünk, hogy jól szórakozzatok, érdekes és pontos tartalmakhoz jussatok hozzá!

Végezetül mindenkinek boldog, békés, eredményekben gazdag új esztendőt kíván a HTKA teljes szerkesztősége.