|

Előkészítés alatt a Minuteman III interkontinentális ballisztikus rakéták cseréje

Illetve pontosabb ha úgy fogalmazunk, hogy egy lépéssel ismét közelebb került a három lábon álló amerikai nukleáris elrettentő egy jelentős részének megújítását célzó programok beindítása.

Ahogy a címből is gyorsan leszűrhető, az USA nukleáris csapásmérő erejének jelentősebb hányadának célba juttatásáért felelős USAF kapcsolt magasabb fokozatba: a múlt hét pénteken a Minuteman III ICBM és a B-52 stratégiai bombázók által hordozott AGM-86 ALCM robotrepülőgépek cseréje kapcsán fordult a védelmi ipar felé, javaslatokat kérve a megvalósításához. Az elérhető információk alapján a szóban forgó tömegpusztító fegyverek megújításával kapcsolatos első szerződéskötésekre várhatóan a következő évben kerül sor – a tervek szerint 2-2 szerződés kerül kiosztásra 2017 nyara és ősze közti időszak környékén.

Balról jobbra: LGM-118A Peackeeper MX, LGM-30G Minuteman III, LGM-30A/B Minuteman I ICBM-ek az F. E. Warren légibázis bejáratánál. | U.S. Air Force photo by R.J. Oriez

Balról jobbra: LGM-118A Peackeeper MX, LGM-30G Minuteman III, LGM-30A/B Minuteman I ICBM-ek az F. E. Warren légibázis bejáratánál. | U.S. Air Force photo by R.J. Oriez ,

Ugyan az Egyesült Államok nukleáris erejének kisebb-nagyobb modernizálása rendszeresen zajlik – adott esetben teljes újraépítésekkel járó modernizációs programok keretében – egy ideje már előkészítés alatt áll a teljes csapásmérő erő megújítása, mellyel a tervek szerint 30-50 évre letudnák a nagy költségű beszerzéseket ezen téren.

Minden részelemét összegezve a feladat méretéhez hasonlóan combos árcédula rajzolódik ki: a hivatalos becslések 350-450 milliárd Dollár közti értékre teszik az elkövetkező 20 év alatt felmerülő költségeket. Független elemzők számítása szerint ugyanakkor a nukleáris triádra fordítandó összeg az elkövetkező 30 évben elérheti az 1 billió Dollárt is.

De mik is lennének ebben benne? Nos ennek részletesebb kifejtése egy későbbre tervezett, hosszabb lélegzetvételű összegző anyag témája lenne, de röviden az alábbiak vannak tervben:

  • a célbajuttató eszközök modernizálása, megújítása – azaz a B-52 és B-2 géppark szinten tartása, az új stratégiai bombázó, a B-21 kifejlesztése, az Ohio-osztályú atom-tengerlattjárók utódosztályának, az SSBN(X)-nek hadrendbe állítása, a Trident II D5 rakéták modernizálása / élettartam hosszabbítása, az AGM-86 utódlása és természetesen a Minuteman III leváltása
  • a nukleáris töltetek (újabb körös) élettartam hosszabbítása mellett tervben van a jelenlegi 10 típus megfelezése
  • a vezetési és irányítási rendszerek modernizálása
  • a teljes nukleáris ipari komplexum megújítása
  • a nukleáris triád humán vonatkozásának „gatyába rázásának” folytatása

Ezen csomag anyagilag legfájóbb eleme a ballisztikus rakéta hordozó atom-tengeralattjárók új generációjának bevezetése lesz, hiszen a Navy becslései szerint az SSBN(X) program felemészt majd mintegy 140 milliárd Dollárt. Ezzel szemben a hír címében szereplő LGM-30G Minuteman III ICBM-ek utódlását megvalósító, Ground-Based Strategic Deterrent (GBSD) név alatt futó programnak a 2044-ig tartó összköltségét 62 milliárd Dollárra teszik.

A jelenlegi 450, illetve 2018-tól, az Új START egyezmény végett már csak 400 aktív Minuteman III helyére 642 új ICBM beszerzését tervezik – melyből persze szintén csak 400 lenne silókban. A legalább 2070-ig aktív szolgálatban tartandó rakéták hadrendbe állításai költsége kapcsán 48,5 milliárdos összeggel kalkulálnak. Ezt az összeget a silók és indítóközpontok felújítása, átalakítása, illetve a kapcsolódó vezetési és irányítási központok kiépítése tornássza majd fel az említett 62 milliárdra. A  program kapcsán megfontolás alatt álló, távlati terv, hogy a jövőben a siló telepítés helyett átkerülhessenek mobil hordozóplatformra ezen rakéták.

Pirossal jelölve az aktív Minuteman rakétamezők

Pirossal jelölve az aktív Minuteman rakétamezők ,

Ugyan egyes álláspontok szerint nincs szükség egy új, stratégiai feladatkörben bevethető robotrepülőgépre, az USAF kitart amellett, hogy igenis szükség van az AGM-86 ALCM utódjára már csak azért is, mert csak így biztosítható, hogy a várhatóan a 40-es évekig még szolgálatban tartott B-52-eseknek esélye legyen nukleáris csapásmérés végrehajtására. (A koros AGM-86 az USAF álláspontja szerint addigra „kidőlne” a Buff mellől.)

Ugyanakkor megjegyzendő, hogy ez csak az egyik érv, hiszen a Long Range Standoff Weapon program égisze alatt kifejlesztendő új robotrepülőgép az ALCM-mel ellentétben nem csak a vén Stratofortress-ekről lesz majd bevethető: az AGM-86-hoz hasonlóan nukleáris és hagyományos robbanófejjel is ellátható robotrepülőgép hordozóplatformjai között ott lesz a B-2 Spirit és majd a B-21 is. A becslések szerint a kapcsolódó nukleáris töltetek felújításával együtt a 2060 környékéig hadrendben tartandó 1 000 – 1 100 költsége 25 milliárd Dollár környékén állhat majd meg.

AGM-86 ALCM | Fotó: Boeing

AGM-86 ALCM | Fotó: Boeing ,

Zárásként megjegyzendő, hogy az új interkontinentális rakétával persze nem kell lóhalálban elkészülniük az amerikaiknak, hiszen a jelenleg aktív állományú 450 Minuteman III interkontinentális ballisztikus rakéták több program részeként lényegében teljesen újjá lettek építve a múlt évtized folyamán: cserélve lett a szilárd hajtóanyag, felújításra kerültek a rakétamotorok, potensebb irányítási rendszerrel a rakéták öregedő komponenseinek ezen körét, illetve a rakéták egy része megkapta az időközben kivont LGM-118A ICBM modernebb biztonsági mechanizmusokkal felvértezett W87 jelölésű nukleáris tölteteit, illetve visszatérő egységét. Mindezek eredményeként nemcsak hogy kitolták az élettartamot 2030-ig, de egy a korábbinál komolyabb képességű és biztonságosabb rakétát kaptak.