|

HTKA Hírhalom 2016. 21. hét

A HTKA HÍRHALOM olyan hírek gyűjtőhelye, amiket rövidségük, vagy éppen időnk hiánya miatt nem tudtunk kellő formában megírni, így igen lényegre törően, de mégis közzétesszük ezeket minden hétvégén egy csokorba fűzve.

Hírhalom nagy

Az Indiai Légierő újabb Phalcon légtérellenőrző gépek beszerzésén fáradozik. Ebben az évben 2 Phalcon AEW&C, Il-76-os átalakításával létrehozott gépre futja, emellett egy újabb C-130J, felderítő konténerek a Szu-30MKI típushoz, valamint Akash légvédelmi rakétarendszerek is felkerülnek a bevásárlólistára. A nagyobb tételek, mint a Jaguar vadászbombázók új hajtóművei vagy a Ka-226-os helikopterek várólistára kerültek.

Maradjunk a milliárd fölötti lélekszámú országnál: ismert a légierőben üzemelő típusok rossz baleseti statisztikája, ez alól még az újabb Szu-30-asok sem képeznek kivételt. Az orosz fejlesztésű “gépmadarakból” több mint 200 példányt üzemeltetnek, de így is meglepő, hogy 2014 április 1-e és 2016 március 31-e között 34 alkalommal jöttek elő hajtóműgondok repülés közben, ezért egy működő erőforrással kellett leszállnia a vadászbombázóknak. Oroszországban már dolgoznak a megoldáson, egy az üzembiztonságot javító fejlesztéssel akarnak előrukkolni.

Azért érkeznek pozitív megítélésű hírek is az országból, az indiai Economic Times szerint több országban is tárgyalnak az Light Combat Helicopter eladásáról. Idáig csupán hazai megrendelése van a harci helikopternek, a hadsereg 114, a légierő pedig 65 példányt állít szolgálatba.

|Fotó: HAL

|Fotó: HAL ,

Az Amerikai Haditengerészet a légierő segítségét kérte az “alap” F/A-18 Hornetek felújításának ügyében. A megegyezés értelmében a Warner Robins Légi Logisztikai Komplexum 402. Alapanyag Karbantartó Csoportja gyártja az A-D Hornetek szárnyának külső főtartóját.

Hamarosan szolgálatba áll a Dél-Koreai Légierő 4 módosított C-130-asa. Az átalakítások célja az volt, hogy a repülőgépek alkalmasak legyenek a különleges műveleti egységek bevetéseinek támogatására. Az ország 2007-ben döntött az amerikai MC-130-asokhoz hasonló feladatkörű Herculesek szolgálatba állítására, de a radar térképező üzemmódjának hibái miatt idáig késett a rendszeresítés.

Két pilóta életét követelte egy baleset az Egyesült Arab Emirátusokban. Május 15-én zuhant le egy repülőgép, melynek típusát nem erősítették meg, de a híresztelések szerint egy AT-802U könnyű támadógépről van szó.

Az Air Tractor által gyártott, mezőgazdasági gépből átalakított harci gép | Fotó: commons.wikipedia.org

Az Air Tractor által gyártott, mezőgazdasági gépből átalakított harci gép | Fotó: commons.wikipedia.org ,

Az Amerikai Légierő Akadémiáján tartott sajtótájékoztatón a védelmi minisztert kérdezték az F-22-es gyártósorának újraindításáról. Az derült ki, hogy Ashton Carter ellene van a nemrég felmerült ötletnek, ugyanis az más fontos programok elől vonná el a pénzt. Elmondása szerint az újabb példányok gyártása helyett fontosabb hogy a meglévő gépek avionikáját mindig a technika lehetőségeihez mérten a csúcson tartsák.

Újabb mérföldkőhöz érkezett az F-35 fejlesztése, a haditengerészet Patuxent River-i bázisán végrehajtották a 1000. függőleges leszállást. A gép botkormányánál a BAE Systems berepülőpilótája, Peter ‘Wizzer’ Wilson foglalt helyet. Szintén Wilson hajthatta végre tavaly a típus első síugró sáncos felszállását is.

Még egy rövidebb hír a “Villámról”, az Edwards légibázison megkezdték az A változat fékezőhorogjának tesztelését. Ugyan a haditengerészet C variánsai már több száz drótkötél fékezésű leszállást hajtottak végre, de azok horogja más igénybevételre lett megtervezve. A légierőben a vészhelyzeti fékezésre használják az eszközt, ez többek között a megszokottnál jelentősen nagyobb leszálló sebességet jelent. Az eddig lefolyt tesztek során 180 csomó, azaz 333 km/h volt a legnagyobb sebesség amiről le kellett lassítani az AF-04-es farokszámú gépet.

Fotó: USAF

Fotó: USAF ,

Az Obama adminisztráció jóváhagyta 4000 AGM-114R/K Hellfire rakéta eladását az Egyesült Arab Emírségeknek. Az adásvétel értéke 476 millió dollár.

A Russian Helicopters egyik hivatalnoka a Mi-24K-tól nyilatkozott a RIA Novosti hírügynökségnek. A nagy sebességű tesztpadként használt forgószárnyassal folyamatosan növelik a repülési sebesség határait, és a tervek szerint júniusban már 450 km/h-s sebességű repülésre is sor kerül.

Mi-24 nagy sebességre optimalizált tesztágya | Forrás: alert5.com

Mi-24 nagy sebességre optimalizált tesztágya | Forrás: alert5.com ,

Összetört május 19-én az Amerikai Légierő egyik B-52-ese. A balesetre Guamon került sor az Anderson légibázison helyi idő szerint délelőtt 8:30-kor. Az sajtónyilatkozat szerint a fedélzeten tartózkodó 7 ember biztonságosan, kisebb sérülésekkel hagyta el a bombázót.

Kevésbé súlyos repülőesemény történt Texasban, az Ausztrál Király Légierő egyik C-27J szállítógépének durrant ki a bal oldali gumija touch-and-go manőver gyakorlása közben. Mivel a gép a Waco regionális reptér futópályáján ragadt aznap délután 7-ig, így 4 induló és 3 érkező járatot kellett törölni.

Fotó: Jason Reynolds

Fotó: Jason Reynolds ,

A Maláj Királyi Légierő egyik gyakorlógépét vesztette el május 17-én. Az MB-339CM-en gyakorlórepülés közben lépett fel valamilyen technikai hiba, ami miatt a pilóták katapultálásra kényszerültek, egyiküknek a lába tört az esemény során.

A Boeing az AGM-84 Harpoon növelt hatótávolságú verziójával száll versenybe, melynek a célja a Littoral Combat Ship (LCS) hajók tengerfelszíni célok elleni fő fegyverének kiválasztása. Jelenleg a U.S. Navy a Kongsberg cég Naval Strike Missile (NSM) elnevezésű produktumát akarja beszerezni, de a Boeing bízik abban, hogy az általuk gyártott fegyver alacsonyabb ára, és a tény, hogy a korábbi verziói már az 1970-es évektől rendszerben áll a haditengerészetnél, meggyőzi a döntéshozókat. A fegyver hatótávolságát 67 tengeri mérföldről 134-re növelték, ez metrikus mértékegységben 124 és 248 km-t jelent. A növekedést új, kedvezőbb fogyasztású hajtómű és könnyebb harci rész beépítésével érték el.

A TASS hírügynökség szerint Oroszországban megkezdődött az új vasúti telepítésű ICBM rendszerek gyártása. A hírekben Barguzin néven szereplő fegyverrendszer szolgálatba állítási időpontja egyelőre határozatlan. Az interkontinentális ballisztikus rakéták vonatoztatásáról 3 éve nálunk is volt szó, erről bővebben itt olvashatnak.

A brazil kormány 45 millió dollárral csonkította meg a légierő költségvetését, ennek legnagyobb vesztese pedig az AMX modernizációs programja lett. A tervek szerint 33 együléses A-1A-t és 10 kétüléses A-1B-t újítottak volna fel az A-1M standardnak megfelelően, de ezzel most 2017-ig kénytelenek várni, akkor folytatódhat a munka.

Ugyan már 2008-ban bemutatták az AIM-9X Block II-es verzióját, a teljes ütemű sorozatgyártás csak tavaly kezdődött meg. Szép lassan feltöltődnek a repülőgép-hordozók raktára az új fegyverrel, amely az egyik tisztviselő szerint már BVR kategóriába sorolható, a megduplázott hatótávolságnak köszönhetően. A fegyver 40 km-ről is indítható szembe közeledő célok ellen, de ez erősen elméleti távolság, a gyakorlatban ennél jóval kisebb távolságnál nyomják meg az indító gombot a pilóták.

Block II-es AIM-9X egy F/A-18F törővégén |Fotó: HTKA.hu - AIM-120

Block II-es AIM-9X egy F/A-18F törővégén |Fotó: HTKA.hu – AIM-120 ,

A szerbek repülőgép ipara a hidegháború éveiben egész kiterjedtnek volt mondható, elég ha csak a románokkal közösen fejlesztett J-22 Orao könnyű bombázókra gondolunk. Kisebb munkákat mind a mai napig végeznek, így többek között nemrég integrálták a kétüléses MiG-21-re az R-60-as rakétát.

Szerb MiG-21 R-60-as rakétával | Fotó: Živojin Banković

Szerb MiG-21 R-60-as rakétával | Fotó: Živojin Banković ,

Indonézia még tavaly választotta ki a Szu-35Sz-t mint az F-5E/G gépek váltótípusát, de a mai napig sem került sor szerződéskötésre. Az ország miniszterelnöke, Joko Widodo nemrég Oroszországba utazott, ahol Vlagyimir Putyinnal egyeztetett védelmi kérdésekben, de Retno Marsudi, az indonéz külügyminiszter szerint szélesebb kontextusban egyeztettek és nem egy adott fegyverrendszer eladásáról tárgyaltak.

A Russian Helicopters nyilvánosságra hozta, hogy az Orosz Védelmi Minisztérium lett a Mi-38-as első megrendelője. Az üzletről egyelőre nem sokat tudni, az biztos, hogy további tesztrepülésekre van szükség, hogy bizonyítsák, a forgószárnyas megfelel a hadsereg követelményeinek.

A Mi-38 negyedik prototípusa | Forrás: Russian Helicopters

A Mi-38 negyedik prototípusa | Forrás: Russian Helicopters ,

Németország érdeklődik az CH-53K iránt. Igénylevelet küldtek Washingtonba, melyben 41 példány elérhetőségéről és áráról érdeklődnek. Az esetleges vásárlással Németország lenne a típus első külföldi üzemeltetője, rajtuk kívül Izrael érdeklődik még komolyan a nehéz-szállító helikopter iránt. Mindkét ország üzemelteti jelenleg is a típus korábbi verzióit.

Az Amerikai Haditengerészet frissítette az új generációs USS Gerald R. Ford repülőgép-hordozó nyilvánossá tett tesztelési menetrendjét, mely szerint még az idén megkezdődhet a hajóra először felszerelt fejlett fékezőrendszer (Advanced Arresting Gear – AAG) tesztelése, novemberben szállhat le az első repülőgép a fedélzetre.

A USS Gerald R. Ford 2013-ban | Forrás: alert5.com

A USS Gerald R. Ford 2013-ban | Forrás: US Navy ,

Fórum hozzászólások

There are no comments in the forum topic that is associated with this post.