|

HTKA Hírhalom 2016. 2. hét

A HÍRHALOM olyan hírek gyűjtőhelye, amiket rövidségük, vagy éppen időnk hiánya miatt nem tudtunk kellő formában megírni, így lényegre törően, de mégis közzétesszük ezeket minden hét kezdetén.

Hírhalom nagy

3 halálos áldozatot követelő balesetre került sor Afganisztánban. A légierő Mi-17-ese az ország nyugati határánál található Logar tartományában ütközött földnek január 3-án, vasárnap.

Január 8-án lezuhant egy MQ-1 Predator Irakban, miközben az Iszlám Állam állásait támadta.

2011 óta repültek az Amerikai Haderő MQ-9 Reaper drónjai az etiópiai Arba Minch repülőtérről. Washington azonban most leállította a bevetéseket, mondván, jelenleg nincs azokra nincs szükség. A döntésről az amerikai nagykövetség számolt be a The Associated Press hírügynökségnek. A gépek korábban innen támadták a Szomáliában tanyázó iszlamista al-Shabab militaristákat.

MQ-9 Reaper (Predator B) harci díszben

Január 7-én ünnepélyes keretek között megtörtént az őrségváltás a Baltikumban: a litván Siauliai bázison a magyar Gripenek helyére a spanyol Eurofighter Typhoon érkeztek, míg az észt Amari támaszponton a német Eurofighter Typhoonokat a belga F-16AM vadászbombázók váltották.

Kanadában az F-35 körüli saga mellett más téren is nagy figyelmet kap a légierő. Már évek óta folyik a tervek készítése egy új kiképzőprogram létrejöttéhez, mellyel 2021 után váltanák le a jelenlegi rendszert. A kormány hivatalos kérést küldött ki a helyi ipar képviselőinek, hogy ajánlatokat kérjenek egy új kiképzési program megtervezésére és biztosítására. A kormány kiemelte, hogy a következő évtizedben nagyobb mértékben szeretnének támaszkodni a szimulátoros gyakorlásra.

A nyugati világ mellett Oroszországban is jelen van az igény a helikopterek sebességének növelésére. A tesztágyként használt, átalakított Mi-24K nemrég végezte el második repülését, erről képek is készültek.

Mi-24 nagy sebességre optimalizált tesztágya | Forrás: alert5.com

Mi-24 nagy sebességre optimalizált tesztágya | Forrás: alert5.com ,

Nagy-Britannia két új repülőgép hordozója, az HMS Queen Elizabeth és az HMS Prince of Wales szolgálatba állításuk után egyenként 910 tengerészgyalogos elhelyezésére biztosít majd lehetőséget. Ez a szám pedig 210-el több, mint amennyi a tengerészet partraszálló hajója, az HMS Ocean tud biztosítani.

Az Amerikai Különleges Műveleti Parancsnoksága több forrásból gondoskodik repülőgépei biztonságáról. Január első napjaiban jutottak megegyezésre a Norhtrop Grummannal, a cég biztosít zavarórendszereket az AC-130J Ghostrider és MC-130J Commando II típusokhoz. A szerződés értéke 32,8 millió dollár.
Feltehetően az elektronikus zavarórendszer kimaradt az amerikai gyáróriással kötött szerződésből, mert közben a BAE Systemsel is megegyeztek az utóbbi fejlesztéséről. Az nagy-britanniai székhelyű vállalat 20 millió zöldhasút kap hogy az előbb említett típusokhoz EW rendszerrel rukkoljon elő, de ez az összeg a beszerzéssel és a több évnyi vagy évtizednyi üzemeltetéssel akár 400 millióra is rúghat.

A Fülöp-Szigeteki Légierő 225 000 dollár értékben rendelhet lőszert FA-50PH kiképzőgépinek gépágyújába. A beszerzés után a pilóták 93 600 ólomlövedéket zúdíthatnak célpontjaikra a 3 forgócsövű General Dynamics A-50-esből.

Fotó: Fülöp-szigeteki Légierő

Fotó: Fülöp-szigeteki Légierő ,

A Srí lankai mellett hamarosan újabb exportmegrendelést kaphat a JF-17-es kínai/pakisztáni kooperációban készült vadászgép. Az idei költségvetés készítésekor 25 millió dollárt különítettek el 3 példány beszerzésére (várhatóan ennél több kerül beszerzésre), ezek mellett 10 alapszintű Super Mushshak kiképzőgép is érkezhet Pakisztánból, valamint két Mi-35-ös Oroszországból.

Nem mindennapi “vendégek” találtak udvarukban Pearl egyik házának lakosai Mississippi államban: a 172. szállító ezred C-17-esének farokkúpja landolt a területen január 7-én. Az eset szerencsére sérülés nélkül végződött, és a szállítógép is gond nélkül landolt a Jackson reptéren.

A hívatlan vendég | Forrás: WLBT

A hívatlan vendég | Forrás: WLBT ,

Az észak-koreai nukleáris tesztek hivatalos bejelentése után egy nappal Japánban úgy döntöttek, hogy maguk is kielemzik a helyzetet. Ennek érdekében egy C-130-ast és négy T-4-est fogtak be arra, hogy levegő mintákat gyűjtsenek a robbantás környékéről, hogy kiderítsék, valóban találhatók e a levegőben radioaktív részecskék.

Újabb NH90 TTH forgószárnyasokat rendelt Franciaország. Összesen 7 példányról van szó, ezekkel együtt már 74-re nőtt a megrendelt összeurópai helikopterek száma.

Hamarosan befejeződik a munka az utolsó EA-6B Prowleren a haditengerészet karbantartó részlegénél (FRCSE – Fleet Readiness Center Southeast), ennek apropójaként pedig ünnepséget tartottak az üzemben. Egy több mint 20 éves fejezet zárul le ezzel a cég életében, de minden vég valami újnak is a kezdete egyben, így a dolgozók nem maradnak munka nélkül, folyamatban van az átállás az EA-18G Growler típusra.

Az FRCSE dolgozói az utolsó EA.6B Prowler előtt | Fotó: U.S. Navy/Kaylee LaRocque

Az FRCSE dolgozói az utolsó EA.6B Prowler előtt | Fotó: U.S. Navy/Kaylee LaRocque ,

Műholdképek alapján valószínűsíthető, hogy Sz-125 Nyeva légvédelmi rendszerrel rendelkeznek Dél-Szudánban. Egy nyilvánosságra került felvételt elemeztek a Jane’s szakértői, melyen 16 5P71-es kétrakétás indítókocsi, valamint kiszolgáló járművek láthatók a fővárostól, Jubatól 20 km-re délnyugatra. A fegyverek vélhetően Ugandából kerültek az országba.

Sz-125 Dél-Szudánabn | Forrás: alert5.com

Sz-125 Dél-Szudánabn | Forrás: alert5.com ,


Az Egyesült Repülőgépgyártó Konzorcium leszállította az Orosz Légierő által 2014 áprilisában megrendelt 16 MiG-29SzMT vadászbombázót. A gépek a Kaszpi-tenger partjára kerültek a Asztrahány-Privolzsszkij légibázisra, ahol a képek tanulsága szerint már 20 darab MiG található, köztük kétüléses UB verziók.

MiG-29SzMT | Forrás: wikipedia.org

MiG-29SzMT | Forrás: wikipedia.org ,

Maradjunk Oroszországnál – a Védelmi Minisztérium január 5-ig jelentette be, hogy idén MiG-29-eseket és 1 Mi-8-ast telepítenek Örményországba az Erebuni légibázisra,ahol már 7 Mi-24P és több Mi-8-as is állomásozik.

A Perui Légierő ceremóniát rendezett a Las Palmas légibázison az új szerzemények bemutatására. A meghívott magas rangú kormányzati tisztviselők, köztük Pedro Cateriano miniszterelnök megtekinthették az új C-27J-t, 7 darab Cessna 172 Skyhawkot, egy Piper PA-44-est és 10 darab Mi-171-es helikoptert.

Perui légierő új szerzeményei | Fotó: Courtesy photo

Perui légierő új szerzeményei | Fotó: Courtesy photo ,

Törökország idén további 2 darab A400M Atlas típusú teherszállító repülőgépet vehetne át (várhatóan áprilisban és júniusban), bár a török illetékesek már most érzik, hogy a gyártó nem fogja tudni betartani az ígért határidőt a tavaly májusi halálos baleset utózöngéi miatt. A berepülés során megsemmisült példány ráadásul a Török Légierő számára készült MSN23-as gyári számú gép volt, melynek pótlásáról már folynak a tárgyalások.

Megkezdődött az első izraeli megrendelésre készülő F-35I összeszerelése. Az AS-1 jelzésű példány gyártását júniusban fejezi be a Lockheed Martin, míg a berepülést követően még az év vége előtt átveheti az Izraeli Légierő.

Izraeli küldöttség látogatása a fort worth-i gyárban | Forrás: IAF

Izraeli küldöttség látogatása a fort worth-i gyárban | Forrás: IAF ,

A francia védelmi miniszter, Jean-Yves Le Drian január 18-án Indiába utazik, de Fancois Hollande köztársasági elnök is tiszteletét teszi január 26-án, mindkét látogatás hátterében az indiai Rafale-szerződés tető alá hozása áll.

2018-ig biztosan marad az F-35-ös pilótákra bevezetett súlykorlátozás. A katapultülés okozta korlátozás meghosszabbítását kérte a gyártó, miután a Martin-Baker szakembereinek több időre és több tesztre van szüksége a problémák biztos megoldásához.


Közreműködött: Phoenix

Fórum hozzászólások

There are no comments in the forum topic that is associated with this post.