|

Varan – Ukrajna új fejlesztésű páncélozott szállítójárműve

Ukrajna az idén tartott tizenkettedik nemzetközi fegyverbemutatóján (Arms and Security – 2015) egy sor saját fejlesztésű eszközzel kápráztatta el a nagyérdeműt. Ezek közül az egyik legérdekesebb az új fejlesztésű, Varan névre keresztelt 8×8-as kerékképletű páncélozott szállító harcjármű. A harcjárművet egyelőre idézőjelbe kéne tenni, mivel a prototípus nem volt felszerelve semmilyen fegyvertoronnyal, sőt még egy tetőnyílásba szerelhető géppuskával sem.

Varan APC

A járművet a sokat mondó Leninska Kuznya gyár fejlesztette ki, elsősorban a belügyi csapatoknak és a honvédelmi minisztériumnak. Amit a járműről elsőre el lehet, mondani az az, hogy még egyáltalán nincs készen. Az jól látszik, hogy az ukránok követni akarják a nemzetközi trendeket és a páncéltest elejébe teszik a motort tehát szakítani akarnak a BTR széria kialakításával, miszerint a motor hátul van és a küzdőtér elől, de egyelőre se fegyvertornyot nem tettek a PSZH-ra sem vízsugárhajtóműveket.

Varan APC

Az utolsó kerék után a páncéltest oldalán jól kivehető, hogy hagytak annyi üres helyet a tervezők, hogy oda kétoldalt el lehessen helyezni vízsugárhajtóműveket, de ezeket egyelőre vagy nem tudják legyártani, vagy még nem sikerült megvásárolni valamilyen külföldi beszállítótól. A másik észrevétel, hogy nem látni a jármű elején hullámtörő lapot, ami nélkül az egész úszóképesség reklámszöveg megkérdőjelezhető. Végül a mellett sem lehet elmenni, hogy hiányoznak a járműről a pótpáncél lapok, vagy ezen lapok felfüggesztésére használható csavarok helyei.

Varan APC

Összességében elmondható, hogy az ukránok nincsenek híján ambícióból, de ez a jármű inkább csak egy koncepció, mint egy kész termék. Több alrendszer teljesen hiányzik róla ahhoz, hogy teljes értékű legyen. Nagyon úgy tűnik, hogy egy BTR-80-asból alakították ki a kiállítás kedvéért.