|

Újrahajtóművezett A-10-eseket exportálna a Boeing?

Nincs egy hónapja, hogy a Fairchild A-10 Thunderbolt II, avagy a Warthog élettartam hosszabbításában segédkező Boeing arról beszélt, hogy ha a Pentagon végül kiharcolja a típus nyugdíjazását, akkor az illetékeseknek érdemes lenne fontolóra venni a gépek baráti légierők részére való exportálását. A Boeing nem saját termékeivel kapcsolatos programokért felelős részlegtől érkezett nyilatkozatban májusban kitértek arra, hogy korai egyeztető tárgyalásokat folytatnak szóba jöhető légierőkkel.

A szóban forgó Boeing részleg vezető mérnöke a napokban ezúttal az Aviation Week-nek nyilatkozott, megismételve a korábbi nyilatkozatát – azaz a típus esetleges amerikai szolgálatból kivonása esetén a Boeing kész segédkezni az A-10-esek exportálásában. Paul Cejas ugyanakkor most arról is beszélt, hogy fontolgatás alatt van a típus újrahajtóművezése is, lévén a 70-es évek elejére elkészült General Electric TF34 helyett lennének jobb megoldások az új szárnyak által jelentősen kitolt élettartamú gépek számára. A Boeingnek ezen felül új célmegjelölő konténer, illetve sisakkijelző is a tervei között szerepel.

Már új szárnyakkal pózoló A-10-es. | Fotó: Boeing

Már új szárnyakkal pózoló A-10-es. | Fotó: Boeing ,