|

HTKA Hírhalom 2015. 19. hét

HTKA HÍRHALOM olyan hírek gyűjtőhelye, amiket rövidségük, vagy éppen időnk hiánya miatt nem tudtunk kellő formában megírni, így igen lényegre törően, de mégis közzétesszük ezeket minden hétvégén egy csokorba fűzve.

Történelmi fotó került elő egy családi albumból. A fénykép a Brit Királyi Légierő azon repülőszemélyzetét ábrázolja bevetés előtt, akik az utolsó bombázó támadást hajtották végre Németország ellen a második világháborúban. A küldetésre 1945 május 2-án került sor, csupán 6 nappal a hivatalos fegyverletétel előtt. A fotón a 608. század egyik 7 fős személyzete látható Mosquito gépük előtt, annak felfegyverzése közben. A bombáikat a Kiel-i kikötőre dobták, ahol német csapatok gyülekeztek.
A fényképet Brian Emsley fedezte fel a családi albumban, de azt mondta, apja, aki a fényképen látható, soha nem beszélt róla 1979-ben bekövetkezett haláláig.

Utolsó Németország elleni légicsapás a második világháborúban

Fegyveresek támadtak rá a Mexikói Légierő egyik EC725 Puma helikopterére az ország egyik nyugati tartományában, Jaliscoban. A forgószárnyas és személyzete légi felderítő bevetésen vett részt április 30-án, amikor felfedeztek néhány fegyverest szállító járművet. Azok tüzet nyitottak a Pumara, és el is találták, így a pilótáknak kényszerleszállást kellett végrehajtaniuk. Az eset során 3-an életüket vesztették, további 10-en megsérültek, 3 katonát, akik a földről segítették az akciót, még nem találtak meg.

A Bangladesi Légierő első Jak-130-asa április 29-én végezte el szűzrepülését. A 130.12.02-0101-as szériaszámú példányt még Júniusban leszállítják a megrendelőnek, az összesen beszerzendő 16 példányból 8 van az építés valamely fázisában.

Forrás: alert5.com

Forrás: alert5.com ,

Az Amerikai Haditengerészet vezetője, Ray Mabus megerősítette korábbi kijelentését, mely szerint az F-35C lesz a US Navy utolsó ember vezette harci gépe. Mabus egy beszédében elmondta, hogy a pilóta nélküli gépeké a jövő, és ha nem fejlesztik ezeket, le fognak maradni, mert mások is foglalkoznak a témával.

A NATO legfelsőbb szövetségi parancsnoka, Philip Breedlove tábornok a Pentagonban tartott tájékoztatón elmondta, hogy Oroszország csökkentette a bombázó erőinek távolsági repüléseinek a számát. A lehetséges okokra nem akart kitérni, annyit mondott, hogy az ilyen típusú repülések nagy terhet rónak a karbantartókra.

Az amerikai védelmi miniszter, Ashton Carter júniusban Indiába utazik, hogy hogy egy 10 évre szóló egyezményt írjon alá helyi kollégájával. A szerződés alapján a két ország közösen folytat haditechnikai fejlesztéseket a dél-ázsiai országban, de a hírek szerint az Egyesült Államok a Textron AirLand Scorpion könnyű sugárhajtású gépet is felajánlja India számára. Az Jane’s információ arról szólnak, hogy a típus iránt érdeklődését fejezte ki az Indiai Légierő feje, Arup Raha, a típus ugyanis kiválóan megfelelne a Kiran leváltására, mint a kiképzési létra középső lépcsőfoka.

Befejeződött a 2014. Szeptember 12-én összeütközött két haditengerészeti F/A-18C Hornet balesetének kivizsgálása: a US Navy hivatalos közleményben adta ki az eredményt, mely szerint a szerencsétlenség baleset volt, így senki nem tehető felelőssé érte. Az adott napon a VFA-94 és VFA-113 századok egy-egy „Lódarazsa” ütközött egymással, melyről bővebben akkor írtunk.

A Dassault Rafale típusról először indítottak Meteor rakétát légi célra. A tesztlövészetre április 28-án került sor a Francia Védelmi Minisztérium, a Dassault Aviation és az MBDA embereinek közreműködésével. A kiválasztott Rafale vadászbombázót a DGA Cazaux-I légi tesztközpontjában készítették fel a feladatra, a rakéta sikeresen eltalálta a célt, ezzel is egy lépéssel közelebb került a szolgálatba állítása. Korábban 2013-ban és 2014-ben indították a több mint 100 km-es hatótávolságú fegyvert a francia vadászbombázóról, de ez volt az első eset, hogy légi célra lőtték el a fegyver egy példányát.

Meteor indítás | Fotó: alert5.com

Meteor indítás | Fotó: alert5.com ,

Megérkezett az Amerikai Légierő 56. vadászezredének zászlóshajója, az 5056-os oldalszámú F-35A. A Luke légibázison állomásozó ezred ezzel már 22 példánnyal rendelkezik az ötödik generációs vadászbombázóból, 20 az Amerikai Haderőt erősíti, míg 2 az Ausztrál Királyi Légierő kötelékébe tartozik. A zászlóshajó megérkezése azért is fontos az ezred szempontjából, mert így májusban megkezdhetik az első F-35-ös pilótaosztály kiképzését. A légibázisra 144 F-35-ös érkezik 2024-ig bezárólag, ezeket 6 századba osztják szét, az eddig érkezett összes példány a 61. vadász századba került.

Az 5056-os merékezése után | Fotó: U.S. Air Force/Senior Airman Devante Williams

Az 5056-os merékezése után | Fotó: U.S. Air Force/Senior Airman Devante Williams ,

Az Embraernél fontolóra veszik a KC-390-es fejlesztésének lelassítását, a késedelmesen érkező brazil pénzügyi támogatás miatt. A program elsődleges finanszírozója, a Brazil Légierő 300 milliós adósságban van a gyárhoz képest, és ha ezt hamarosan nem törlesztik, az Embraer dönthet a fejlesztés lelassítása mellett.

Landolás közben tört össze a Kameruni Légierő egyik Z-9-es helikoptere. A forgószárnyast a személyzete a Douala reptérre próbálta letenni miközben a baleset történt, április 23-án. A két pilótát 2 napot töltött el a kórházban a kötelező kivizsgálások miatt.

Balesetet szenvedett kameruni Z-9 | Fotó: Thierry Ngogang

Balesetet szenvedett kameruni Z-9 | Fotó: Thierry Ngogang ,

Különleges képességét mutatták be egy teszten a K-MAX helikopternek. A forgószárnyas pilóta nélkül üzemelt, és földi operátorok hívták a helyszínre, ahol egy „sérültet” ültettek a gép oldalán lévő ülésre, hogy kivigye a harci zónából. A tesztre április 29-én került sor, és teljes sikerrel zárult.

A tesztről készült egyik fotó. A pilótafülkébe csak a biztonság kedvéért ül az operátor, a feladat során nem ő irányította a helikoptert |Forrás: lockheedmartin.com

A tesztről készült egyik fotó. A pilótafülkébe csak a biztonság kedvéért ül az operátor, a feladat során nem ő irányította a helikoptert |Forrás: lockheedmartin.com ,

Orosz-kínai kooperációban születhet meg a Mi-26-os új verziója. Az orosz miniszterelnök helyettes áprilisban járt a világ legnépesebb országában, ahol a projekt utolsó részleteiben egyezett meg kínai kollégáival. Elmondása szerint még májusban sor kerülhet a szerződés véglegesítésére.