|

HTKA Hírhalom 2015. 8. hét

HTKA HÍRHALOM olyan hírek gyűjtőhelye, amiket rövidségük, vagy éppen időnk hiánya miatt nem tudtunk kellő formában megírni, így igen lényegre törően, de mégis közzétesszük ezeket minden hétvégén egy csokorba fűzve.

Oroszország leghamarabb 2025-ben gazdagodhat új repülőgép hordozóval, melyről az Orosz Haditengerészet feje, Igor Kozhin dandártábornok nyilatkozott. Korábban olyan hírek láttak napvilágot, hogy az Admiral Kuznyecov utódja leghamarabb 2030-ban kerülhet vízre, ám talán sikerül megsürgetni a munkálatokat. A Sevmash hajógyár, ahol az egység gyártását végzik majd, jelenleg felújítás alatt áll, de a tábornok szerint azt még az év vége előtt befejezik, és akkor megkezdődhet az új egység építése, mely 10 évet vesz igénybe.

Lengyelország segítségét ajánlotta Bulgáriának a MiG-29-esek üzemben tartásához. A téma a két ország védelmi minisztereinek varsói találkozóján jött fel, és Tomasz Siemoniak biztosította bolgár kollégáját, Nikolay Nenchev-et, hogy Lengyelország kész üzemeltetési támogatást nyújtani az orosz gépekhez. Bulgária talán felújításra is Lengyelországba küldi a vadászgépeket, hisz utóbbiaknál már sikeresen elvégezték a hazai példányok átalakítását: NATO kompatibilis adatbusz rendszert és GPS-t építettek be. A miniszterek más katonai területeken való együttműködésről is beszéltek, Bulgária érdekelt a lengyel katonai kiképzési és gyakorlatozási formák átvételében.

Nagyszabású légi hadgyakorlatot tartott az Orosz Légierő a Szentpétervár körüli légterekben. Az eseményre több mint 50 vadászbombázót vezényeltek az ország más pontjaiból a térségbe, köztük a legújabb típusokat: Szu-34-esek, MiG-29SzMT-k, MiG-31BM-ek és Szu-27-esek érkeztek a gyakorlatra. A legnagyobb prioritású feladat az úgynevezett Ladoga 2015 gyakorlat, melyet a Szentpétervártól nem messze lévő Ladoga tónál hajtottak végre.

MiG-29SzMT egy 2012 augusztusi felvételen. | Fotó: Alan Wilson

MiG-29SzMT egy 2012 augusztusi felvételen. | Fotó: Alan Wilson ,

Végéhez közeledik az A-Darter fejlesztési programja. Az utolsó indítási tesztekből már kettőt elvégeztek az előző év végén, ezek során Skua nagy sebességű célgépekre indították a fegyvert, melynek a magas G terheléssel járó manőverezőjellemzőit figyelték. A fejlesztés befejezéséhez további két indításra van szükség, ezek során egyszer a Dél-Afrikai Légierő, egyszer pedig a Brazil Légierő egy-egy gépe hajt végre elfogási feladatot, végén a rakétaindítással. Ha mindezt sikeresen elvégzik, a Denel megkezdheti a fegyver sorozatgyártását, és bekerülhet a két említett légierő arzenáljába.

A-Darter

A-Darter ,

Új üzemanyagot fejlesztettek ki Oroszországban a hiperszonikus repüléshez. Az új keverék olyan mennyiségű energia tárolására képes, mellyel az általa hajtott fegyver elérheti akár az 5 machos sebességet. Ezt az értéket szokták úgy megadni, mint a szuperszonikus és hiperszonikus repülés határát, így nagy ugrást jelenthet a fejlesztés. A különböző nagy sebességre tervezett fegyverek, mint pl. a Brahmos hajók elleni rakéta ezzel az üzemanyaggal még nagyobb sebesség elérésére lehet képes, ezzel tovább nehezítve a légvédelem dolgát.

A Saab svéd haditechnikai vállalat nagy erőkkel vett részt a hétvégén megrendezett Aero India 2015 kiállításon. Hosszabb távú kapcsolatot szeretnének kiépíteni a világ második legnépesebb országának haderejével, ezért többek elektronikai, kiképzési és szimulációs rendszereket, radarokat, légi és vízi eszközöket és fegyvereket is bemutattak, utóbbiak közül pl.: az RBS 70 NG kis hatótávolságú légvédelmi rendszert.

RBS-70 Next Generation |Fotó: Saab - Bofors

RBS-70 Next Generation |Fotó: Saab – Bofors ,

Ugyan az indiai beszerzés meghiúsulni látszik, a Dassault embereinek mégsem kell az orrukat lógatniuk, hisz nemrég megszületett a Rafale első exportmegrendelése, most pedig már a következő is közel az aláíráshoz. Egy francia forrás arról nyilatkozott a Reuters hírügynökségnek, hogy a francia vállalat és Katar közel állnak a tárgyalások lezárásához, melyben 36 Rafale eladásáról van szó. Az arab ország tavaly novemberben fejezte ki érdeklődését a francia „vasmadár” iránt, az azóta folyó egyeztetések pedig úgy tűnik, jó irányba haladnak.
Katar mellett a Dassault-nál potenciális megrendelőként tartják számon a Maláj Légierőt is, ahova 16 példányt szállítanának, emellett még az Egyesölt Arab Emírségekkel is számolnak, bár utóbbi egyre valószínűtlenebbül néz ki.

Rafale l Forrás: dassault-aviation.com

Rafale l Forrás: dassault-aviation.com ,

Olaszország a költségvetési megszorítások ellenére továbbra is fontosnak tartja a szerződésben szereplő 90 F-35-ös beszerzését. A mennyiséget 2012-ben már megnyirbálták, akkor 131 gépről az előbb említett számra csökkentették a beszerzendő vadászbombázók számát. Olaszország nagy adósságot halmozott fel, ezért került a megszorítások célkeresztjébe a 14 milliárd dolláros beszerzés, de úgy tartják, hogy ez a minimálisan elfogadható mennyiség az ország védelmének biztosításához.

A Raytheon megkezdte az SDB II (Small Diameter Bomb II – Kis Átmérőjű Bomba II) bombák alacsony ütemű sorozatgyártását. Ennek beindításához két tesztet kellett elvégezniük, melyekre a White Sands lőtéren kerítettek sort. A fegyver új irányítórendszerét tesztelték, mely alkalmas a mozgó célok detektálására, követésére, és likvidálására. A három módú irányítás, mely milliméteres hullámhosszú radart, infravörös kamerát és félaktív lézeres irányítófejet is magában foglal (ehhez hasonló van a már harcban is bizonyított Brimston rakétákon) sikeresen vizsgázott.
A fegyver kinyíló szárnyaival akár 40 tengeri mérföldet is megtehet a levegőben, elődjével ellentétben pedig magas épületek vagy hegyek között is használható javított pontossággal, emellett a mozgó célokat is külső segítség nélkül támadhatja. Az alacsony ütemű sorozatgyártás megkezdése ellenére a bombára további tesztek várnak.

GBU-53/B SDB II - egyelőre csak grafikán

GBU-53/B SDB II – egyenlőre csak grafikán ,

A Lockheed Martinnál bíznak egy újabb példányra szóló indiai C-130J megrendelésben. Az okot a 2013-ban elvesztett példány pótlása adja, mely helyére újabbnak kell érkeznie a szállítási igények kielégítéséhez. Ezzel és a következő leszállításra váró példánnyal már 12 gép kerülne Indiába, így lehetővé válna az ország mindkét partján 6-6 példány elhelyezése. A szállítógépeket elsősorban a különleges alakulatok bevetéseinek támogatására használják, de a Lockheed-dal már szót ejtettek egy tengerészeti, úgynevezett „Sea Hercules” variáns kifejlesztéséről, mely alkalmas lenne a vízfelszíni és alatti célok támadására.

Forrás: Lockheed Martin

Forrás: Lockheed Martin ,

A Lockheed Martinnál minden erejükkel azon vannak, hogy az F-35-ös árcéduláján a vásárlókra visszatekintő összeget minél hamarabb lejjebb tornásszák. A világ legkomplexebb harci gépének költsége a bonyolultságához híven az egekben van, de az új megrendelések érdekében a gyárnak ebből minél hamarabb faragnia kell. Eddig 131 potenciális költségcsökkentő lehetőség merült fel, ebből 58-at valósítottak meg. Ezek a változtatások 49 millió dollárjába kerültem a cégnek, és ha mellettük a BAE Systems és a Norhtrop Grumman hasonló irányú befektetéseit is figyelembe vesszük, a 3 vállalat 170 milliója ment el a megvalósításra. Az Amerikai Kormány további 300 milliót ígért hogy a gépek árát minél hamarabb levigyék a jelenlegi 110-115 millió zöldhasúról 80 millió alá. A változtatások közé tartozik a specifikusan tervezett robotok munkába állítása, például a különleges, határréteg leválasztó nélküli DSI szívócsatornát is egy ilyen gép készíti el 5 óra munkaidő alatt. További jelentős változtatás, hogy a cég eddig 5896 kg-nyi alumínium nyersanyagot vásárolt minden egyes példányhoz, mely jelentős további munkát igényelt, növelve a veszteséget, most pedig előre készített 3760 kg-ot szereznek be, mely jelentősen kevesebb utólagos munkát igényel. Másik példa: a gép alkatrészein elkészítendő sok ezer furat kifúrásakor a folyékony alapú hűtést használnak a korábbi olaj alapúval szemben.
A változtatásokkal 2019-re akarják az említett 80 millió alá vinni a típus darabárát, mely az exportesélyeknek is jót tehet, hiszen sok országban azért lobbiznak az 5. generációs gép ellen, mert túlságosan magas a beszerzési ára.

Forrás: Lockheed Martin

Az egyik első ausztrál F-35A még 2014-ben |Forrás: Lockheed Martin ,

Ismeretes, hogy a 2011-es földrengésben és az azt követő cunamiban Japán több különösen fontos létesítménye mellett a légierő 11 F-2 vadászbombázója is súlyos károkat szenvedett. Összesen 6 példányt ítéltek elfogadható költségen belül javíthatónak, ezek közül már legalább 2 újra szolgálatba állt.

Felújított F-2-es | Fotó: 今田知裕

Felújított F-2-es | Fotó: 今田知裕 ,

Felújított F-2 | Fotó: 今田知裕

Felújított F-2 | Fotó: 今田知裕 ,

A végére pedig egy kisebb baleset dömping: egy OH-1-es felderítő helikoptert vesztett a Japán Önvédelmi Erők február 17-én kora délután. A forgószárnyas hajtómű problémával küszködött, ezért a személyzet kényszerleszállást hajtott a Nanki-Shirahama reptértől délre a tengeren. A két pilóta kiúszott a 100 méterre lévő partra, mindketten sérülés nélkül úszták meg az esetet. A helikopter bal szárnycsonkját fegyverrel és üzemanyagtankkal mosta partra másnap a víz, a többi részét pedig 21-én emelték ki a tengerből.
Jelentősen rosszabbul járt azon a napon Szaúdi Királyi Hadsereg, ők egyik UH-60 Black Hawk-jukat vesztették el, a rajta tartózkodó négy fővel együtt. A forgószárnyas éjjeli kiképzőrepülés közben zuhant le az iraki és kuvaiti határ közelében. Az eset okainak kivizsgálását megkezdték.
Az Angolai Nemzeti Légierő egyik An-32 teherszállítója szenvedett balesetet miközben a Malanga repülőtéren próbált leszállni február 14-én helyi idő szerint este 9 előtt pár perccel. A fedélzetén 47 katonát szállítottak, aki szerencsére mind el tudták hagyni a gépet mielőtt az a lángok martalékává vált volna.