|

HTKA Hírhalom 2014. 17. hét

A HTKA HÍRHALOM olyan hírek gyűjtőhelye, amiket rövidségük, vagy éppen időnk hiánya miatt nem tudtunk kellő formában megírni, így igen lényegre törően, de mégis közzétesszük ezeket minden hétvégén egy csokorba fűzve.

HTKA Hírhalom

Elvesztette egyik frissen átadott AH-64E Apache Guardian típusú harci helikopterét a Tajvani Légierő. A 808-as oldalszámú példány április 25-én délelőtt, helyi idő szerint 10 óra körül csapódott egy lakóépületbe. A személyzet túlélte a balesetet.

Svédország a nemrég bejelentett haderőfejlesztés keretében tovább bővítené a JAS-39E/F Gripen arzenálját, ráadásul egy új fegyverkategóriával. A kinézett eszköz egy 1000 kilométer hatótávolságú, GPS-irányítású csapásmérő robotrepülőgép, azt azonban nem lehet tudni, hogy a nemzetközi piacon elérhető fegyverekből válogatnának, vagy saját maguknak fejlesztetnének egyet a svédek.

Reflektorfényben a Gripen demo

Április 23-án jelentette be az izraeli Elbit Systems, hogy mintegy 123 millió dollár értékben nyertek el egy szerződést repülőfedélzeti védelmi elektronikai rendszerek szállítására egy meg nem nevezett európai országtól. A szerződésben vállaltakat négy év alatt teljesítik.

Kína első repülőgép-hordozója, a Liaoning április 17-én visszatért a Dalian hajógyárba, hogy végrehajtsák rajta az első időszakos munkálatokat. A tervezett leállás során ráadásul orvosolhatják az első utakon esetlegesen észlelt gyermekbetegségeket.

Fotó: Xinhua hírügynökség

Fotó: Xinhua hírügynökség ,

A MiG tervezőiroda és az Aviadvigatel megerősítette, hogy folytatódik a MiG-31-es „radikális modernizációja”, az új verzió pedig a jelenlegi MiG-31BM-nél is potensebb lesz. A program jelenleg még csak tervezési fázisban van, további részleteket nem közöltek.

Franciaország 4 darab Dassault Rafale típusú vadászbombázót vezényel Lengyelországba. Az ok egyszerű: a NATO megerősíti a balti államok légtérvédelmét, melyből a gallok is kiveszik a részüket. A francia „kacsák” Malborkban állomásoznak majd.

Dassault Rafale

Az USAF vezetése bejelentette, hogy a KC-46A Pegasus típusú légiutántöltő repülőgépek első példányainak állomáshelye az oklahomai Altus támaszpont és a kansasi McConnell légibázis lesz. Előbbi létesítmény ad otthont a típusátképzés helyszínének is.

A US Navy elindította a UCLASS (Unmanned Carrier-Launched Airborne Surveillance and Strike) programot, melyre 4 vállalat kapott meghívást: a Boeing, a Lockheed Martin, a General Atomics Aeronautical Systems és a Northrop Grumman. Már mind a négy cég elkészítette saját koncepcióját, melyek közül az X-47B és a Phantom Ray már repült is, sőt előbbit már repülőgép-hordozó fedélzetén is tesztelték.

Fotó: US Navy

Fotó: US Navy ,

A Selex ES vállalat egy nem megnevezett típus fedélzetén tesztelte a BriteCloud névre hallgató csaliját. A Gripen számára fejlesztett eszközt először az év második felében tervezik tesztelni a svéd típuson. A BriteCloud különlegessége, hogy az Amerikában és Európában fejlesztett csalikkal ellentétben nem vontatható, hanem az 55 mm-es zavarótöltet-szórókból dobják ki, majd a beépített számítógép ezután kezdi meg az előre beprogramozott zavaróprogram futtatását.

A finn politika két típust favorizál a Hornetek váltótípusának. Az egyik tábor a JAS-39E/F Gripen, míg a másik tábor az F-35A Lightning II típust preferálja. Carl Haglund védelmi miniszter is utóbbiak táborát erősíti.

Az előzetes vizsgálatok után úgy tűnik, hogy turbulencia okozta az indiai C-130J elvesztését. A négyhajtóműves szállítógép egy másik Super Hercules által keltett légörvénybe repült bele, ez vezetett a tragédiához. A nem megfelelő elkülönítés hátterében minden bizonnyal emberi mulasztás áll.

India első C-130J-30-asa | Fotó: Lockheed Martin

India első C-130J-30-asa | Fotó: Lockheed Martin ,

Az Antonov repülőgépgyár három teherszállítógépét bocsátja az ukrán hadsereg rendelkezésére. Erről a vállalat levélben tájékoztatta a jelenlegi helyettes ukrán védelmi minisztert, miszerint egy An-12, An-26 és egy An-32P repülőgépet készítenek fel, hogy a „jelenlegi komplikált helyzetben” javítsanak a hadsereg mobilitását. Dmityro Kiva, vezérigazgató közleményében hangsúlyozta, hogy az Antonov kötelességének tekinti az ukrán fegyveres erők támogatását és Ukrajna területi integritásának megőrzését.

A kínai katonai média tájékoztatása szerint már a 17. kört futják a szíriai vegyi fegyverkészletet szállító hajók. A mostani pakk elszállítására április 22-én került sor Latakia kikötőjéből dán és norvég teherhajók révén, amelyeket igen tekintélyes kíséret őriz, lévén a kísérők csoportját erősíti a Nagy Péter Kirov-osztályú csatacirkáló, a 3. Type 054A kínai fregatt, a Huangshan, valamint egy norvég és dán hadihajó is.

Közreműködött: GrGLy