|

HTKA Hírhalom 2014. 8. hét

HTKA HÍRHALOM olyan hírek gyűjtőhelye, amiket rövidségük, vagy éppen időnk hiánya miatt nem tudtunk kellő formában megírni, így igen lényegre törően, de mégis közzétesszük ezeket minden hétvégén egy csokorba fűzve.

HTKA Hírhalom 8. hét

Törökország továbbra is azon dolgozik, hogy saját helikoptert fejlesszen. Ennek első lépése az a helikoptertender volt, melyet az brit-olasz AgustaWestland nyert el az AW129-essel. A helikopterbeszerzés fontos kitétele volt a technológiai transzfer, mely a törökök helikoptergyártás felvirágoztatását szolgálja. Most újabb fontos alapkövet fektettek le céljaik elérésének érdekében: rotorfejlesztő központot alapított az SSM (Savunma Sanayii Mustesarligi ~ Hadiipari Ügynökség) és a TAI (Turkish Aerospace Industries), ahol élvonalbeli forgószárny-technológiák kifejlesztését végzik majd.

Más lehetőség nem lévén, Irán saját hatáskörben végzi a C-130 Hercules típusú teherszállító repülőgépeinek nagyjavítását. El is készültek az első példánnyal, a 23 000 munkaórát igénylő műveletet a Shiraz város mellett található légibázison hajtották végre. A perzsa országtól nem idegen ez a művelet, a vadászbombázóik hasonló munkáit is maguk voltak kénytelenek elvégezni. Legutóbb két Dassault Mirage F1-est nagyjavítottak, a művelet 45 000 munkaórát igényelt (azaz gépenként 22 500-at), míg ugyanez az érték a MiG-29-esek esetében 21 000 munkaóra volt.

A kínai védelmi minisztérium honlapján jelentette be, hogy megkezdődött a Hongdu L-15 sugárhajtású kiképzőgép sorozatgyártása. A típusra sok az érdeklődő, már megrendelés is született, azonban a vevő kilétét továbbra sem hozták nyilvánosságra. Bár a honi csatát a JL-9/FTC-2000 Mountain Eagle nyerte, nincs kizárva, hogy Kína is rendszeresíti a típust.

L-15

Újabb támogatóval bővült az USAF kiképzőgép pályázatán induló General Dynamics és Alenia Aermacchi csapata, a Kanadai CAE szállt be ezúttal a „játékba”. A gyártó szimulátorairól ismert, a T-X tenderen is ezzel támogatja a vegyes olasz-amerikai csapatot, mely egyébként az M-346 Master amerikanizált változatával, a T-100-al indul a T-38 leváltási jogának elnyeréséért.

Elvesztette egyik Kfir vadászbombázóját a Kolumbiai Légierő. Az izraeli gyártású kétüléses gép múlt hét kedden, helyi idő szerint délután 4:53-kor ütközött földnek az ország középső részén található Norcas város közelében. Mindkét pilóta katapultált a zuhanó gépből, de sajnos egyik belehalt a balesetbe. Másikuk sérülésekkel megúszta, őt a Puerto Salgar katonai kórházba szállították. Az eset okainak kivizsgálását megkezdték.

Egy nagyobb anyagi károkat igen, de szerencsére személyi sérült nem hozó esetre került sor Japánban, ahol egy hóvihar okozott súlyos sérülést egy nagyobb hangárban. Az épületben az Amerikai Haditengerészet és Japán Önvédelmi Erők 10 repülőgépe pihent, előbbi állományából 4 P-3 Oriont is beleszámítva. Az hangár teteje beszakadt, és az összes repülőeszköz kisebb-nagyobb sérülést szenvedett. Az anyagi kárt még nem sikerült felbecsülni, a repülőkön felül a hó súlyától beszakadt tetőszerkezet kijavítása is nagyobb összegekbe kerül majd.

A Sikorsky megkezdte a CH-53K prototípusával a repülési tesztek biztonsági előkészítését. Ennek részeként január 24-én először indították be a prototípus hajtóműveit, melyek megforgatták a rotoragyat, igaz, a lapátok nélkül (azok nem voltak felszerelve). A fejlesztési program alelnöke, Mike Torok számolt be ezen tesztekről, melyek során először ellenőrzik a típus összes fontos rendszerének – köztük az elektronika, avionika, hidraulika, futóművek, erőátviteli rendszer és a rotorok – működését kizárólag a hajtóművek energiájáról működtetve. A helikopter egésze mellett utóbbiak sem mindennapiak, a 3 General Electric GE38-1B gázturbina egyenként 7500 lóerős teljesítmény leadására képes, így a típus maximális felszállótömegét 39 916 kg-ra növelték az előd CH-53E 33 300 kg-jához képest.
A típus tesztelését egyébként 2012 végén kezdték meg a cég floridai, West Palm Beach-ben található központjában, azóta a lista 1300 pontját ellenőrizték különböző szenzorok segítségével, mindezek ellenére még várhatóan 2 évnyi földi tesztelés vár a prototípusokra a Sikorsky és az Amerikai Tengerészgyalogság embereinek keze által.

A CH-53K első földi tesztpéldánya | Fotó: Sikorsky

A CH-53K első földi tesztpéldánya | Fotó: Sikorsky ,

Közös légi hadgyakorlatot tartott Ciprus és Izrael. A szigetállam légterében gyakorolták földi és vízfelszíni célok megsemmisítését az IAF vadászbombázói, összesen 32 F-15 és F-16, valamint 6 támogató repülőgép részvételével. A két ország egyébként 2013 áprilisában kötött szerződést a szigettől délre található vizek feletti közös kutató-mentő szolgálat ellátásáról.

Sikeres tesztet hajtottak végre a Lockheed Martin JAGM (Joint Air-to-Ground Missile) kettős irányítású rakétával. Az AGM-114 Hellfire, BGM-71 TOW és AGM-65 Maverick leváltására szánt fegyver hármas irányítási módozatú, fejében egy olyan antennát helyeztek el mely egymaga képes ellátni egy milliméteres hullámhosszú radar, egy infravörös szenzor és egy lézeres követő feladatit, a mostani teszten pedig utóbbi módozat bizonyíthatott. Az Eglin légibázison egy mozgó célpontra indították a rakétát, melyet egy lézerrel világítottak meg. A fegyver 6 kilométert repült mielőtt eltalálta a célpontját, ezzel bizonyították a kombinált irányítású fej működőképességét.

A Lockheed Martin JAGM koncepciója

A Lockheed Martin JAGM koncepciója ,

Megszületett a végső megállapodás a szaúdi Typhoon beszerzés áráról. A 2007-ben 72 Eurofighter vásárlásáról aláírt szerződésen még 7,4 milliárd dollár lifegett, ám közben a megrendelő modernebb fegyverzetet és felszereléseket igényelt, amelyek rányomták a bélyegüket az árcédulára is. A BAE Systems számára külső szempontból is fontos volt a tárgyalások lezárása, hisz több potenciális megrendelő is árgus szemekkel figyelte a beszerzést, köztük Kuvait, Bahrein, Malajzia és Katar, akik a Tpyhoon rendszerbe állítását is mérlegelik olyan ellenfelek mellett, mint az F-35, Dassault Rafale vagy a hazánkban jól ismert Gripen.

Fény derült a tavaly nyáron lezuhant QF-4 Phantom balesetének okára. A célgépet július 17-én érte utol végzete, ám nem a „szakszerű” módon: a gép függőleges irányításáért felelős szoftver rossz jeleket küldött az robotpilótának, így a gép függőleges hullámzásba kezdett. A földi irányító a vészhelyzeti eljárást követte, de nem tudta korrigálni a mozgást, így a gép 33 fokos szögben csapódott a földbe egy gyorsforgalmi út közelében.

További két AW109-es helikoptert rendelt a Fülöp Szigeteki Haditengerészet. A forgószárnyasok elsősorban kutató-mentő szerepkörben vetik majd be, az átadásukkal 5-re bővül a haditengerészet állományában üzemeltetett AW109-esek száma.

A USS George Bush repülőgép hordozó február 14-i kihajózása jelzi az EA-6B Prowler típus utolsó tengeri szolgálatát. A hajó fedélzetén működő VAQ-134 század így az utolsó, akik tengeri útra viszik az elektronikai harcászatra kifejlesztett gépet, ezzel egy az 1960-as évek óta üzemeltetett típus (mely többek között megjárta Vietnamot és Irakot) utolsó variánsa is visszavonul. A US Navy még 2015-ig szárazföldi bázisokról repteti a „vasmadarat”, a tengerészgyalogosok kötelékében szolgáló példányok utolsó repülését pedig 2019-re datálják.

EA-6B-Prowler

Nyáron kerül sor a Brit Királyi Haditengerészet legújabb repülőgép hordozójának névadó ünnepségére. Az HMS Queen Elizabeth néven ismert hajó keresztelőjére a Rosyth hajógyárban kerül sor Skóciában, július 4-én. A 65 000 tonás vízkiszorítású hajó orrán a pezsgőt a királynő törheti majd szét.

A Francia Légierő felgyorsítaná új légi utántöltőinek rendszerbe állítását, így egy meglepő döntésre szánták el magukat. Az újonnan beszerzendő A330 MRTT gépek kétféle konfigurációban kerülnének az alakulatokhoz. A szerződés szerint a gépek felszerelésébe kell hogy tartozzon egy rakodóajtó, egy speciális utántöltő és egy adatátviteli rendszer, de az első példányok kissé egyszerűbb kivitelezésben készülnek: korábban kifejlesztett avionikát és utántöltő rendszert kapnak, ezzel időt és pénzt spórolva. Ezeket a példányokat a lehető leghamarabb át kell adnia a megrendelőknek, így hamarabb kezdhetik meg a C-135FR típus leváltását.