|

Több mint tízmilliárd dollár értékben rendel LAV gyalogsági harcjárműveket Szaúd-Arábia

A kanadai sajtóban megjelent hírek szerint, Szaúd-Arábia és Kanada között hamarosan utóbbi ország történetének legnagyobb katonai exportmegrendelése köttethet meg. A születőben lévő kontraktus tárgya ismeretlen számú, de minden jel szerint igen nagy mennyiségű Light Armoured Vehicle III (LAV III) gyalogsági harcjármű, melyekért Rijád 10 és 13 milliárd USD közötti összeget fog fizetni. A részletek egyelőre tehát még nem világosak, aminek egyik oka az lehet, hogy a LAV III-asok a típus teljesen új verziójának képviselői lesznek, melynek gyártása 2016-ban kezdődhet meg, így Szaúd-Arábia csak 2017-ben veheti majd át az első példányokat.

A nagy hírt Ed Fast külkereskedelmi miniszter és Danny Deep, a General Dynamics Land Systems Canada jelentették be az Ontario államban található Londonban, ahol a LAV-család tagjait gyártják. A kormányközi megállapodással létrejövő szerződés a járműveken kívül azok 14 éves logisztikai támogatását és javítását is tartalmazza, ami közel 3000 új munkahelyet teremt Kanadában, illetőleg 500 kanadai vállalatnak ad munkát hosszú évekre. Szaúd-Arábia egyébként nemzetközi tender keretében döntött a kanadai járművek mellett.

Kanadai LAV III-asok | Fotó: Kanadai Hadsereg

Kanadai LAV III-asok | Fotó: Kanadai Hadsereg ,

Szaúd-Arábia számára nem jelentenek majd teljesen újdonságot a LAV III-asok, ugyanis az ország körülbelül 750 példánnyal rendelkezik a korábbi verziókból. A már említett új variánsról egyébként tényleg semmilyen információ nem látott még napvilágot, bár minden bizonnyal a Kanada számára kifejlesztett LAV UP/6.0-án alapul, mely a „sima” LAV III-hoz képest fejlettebb elektronikát és nagyobb teljesítményű motort kapott, illetve megnövelték a házi készítésű robbanószerkezetek (IED-k) elleni védelmét.