|

Hende: stabil és kiszámítható lesz a katonai pálya

A honvédelmi miniszter a kormányzati ciklus hátralevő részében azt tartja legfontosabb feladatának, hogy stabilizálják a katonai életpályát, kiszámíthatóbbá, és ezáltal még vonzóbbá tegyék a honvédelmi hivatást.

Hende Csaba az MTI-nek adott interjújában kiemelte, hogy a honvédelmi tárcánál az idén folytatták a 2010-ben megkezdett erőfeszítéseket a katonai életpálya megteremtése ügyében. Lényeges fejleménynek nevezte, hogy biztosították az átjárhatóságot a honvédség és közszolgálat más területei között.

Fotó: retroradio.hu

Fotó: retroradio.hu ,

A miniszter hangsúlyozta, akik önhibájukon kívül kényszerülnek elhagyni a katonai pályát, de a közszolgálatban kívánnak maradni, azoknak segítenek elhelyezkedni, elsősorban a honvédelmi tárcán belül kormánytisztviselői vagy közalkalmazotti munkakörben, illetve a Honvédelmi Minisztérium társaságainál, de ha szükséges, ingyenes átképzést is biztosítanak számukra. Minden egykori katona a képzettségének megfelelő, garantált állami munkahelyen dolgozhat tovább, méltó illetményért – mondta Hende Csaba.

Felidézte, hogy Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszterrel a közelmúltban írt alá megállapodást arról, hogy az állami többségi tulajdonú gazdasági társaságoknál is preferálják volt katonák alkalmazását. Ennek alapján már megegyezés született a MÁV-csoporttal, illetve a Magyar Postával kötendő megállapodás előkészítés alatt áll.

A következő időszakban is folytatják a HM-rendelkezésű lakások elidegenítését, amely a bérlő és a tárca számára is előnyös, és további pozitív fejlemények várhatók a katonák lakáshoz jutási, lakástámogatási rendszerében – hangsúlyozta a miniszter. Kiemelte például, hogy akik helyőrségnél szolgálnak, de nincs saját lakásuk, azok beosztásuknak, rendfokozatuknak, családi helyzetüknek és az adott helyőrség ingatlanpiaci viszonyainak megfelelően lakhatási támogatásban részesülnek. A közszolgálatban dolgozókat érintően a kormány egy rendkívül kedvező lakáshitel-konstrukción is dolgozik, ez ügyben hamarosan végleges döntés várható – tette hozzá a miniszter.

Hende Csaba kifejtette továbbá, hogy a honvédségi ingó- és ingatlangazdálkodásban is jelentős fejlemények történtek. A kormányváltás óta sikerült kiüríteni és bezárni a hajdúsámsoni, az esztergomi és a nyíregyházi inkurrens, vagyis honvédségi alkalmazásra már használhatatlan eszközök raktárait. 2014 első felében további három ilyen objektumot zárhatnak be Kalocsán, Isaszegen és Mezőfalván. Ezzel összesen hat raktár fenntartási és őrzési költségétől szabadulnak meg, továbbá a hadi szempontból használhatatlan ingóságok, anyagok, eszközök értékesítése jelentős bevételt is hoz. A kormányváltástól 2013 végéig 125 adásvételi szerződést kötöttek, azokból összesen nettó 1,2 milliárd forint bevétel keletkezett. Mindezek nyomán sikerült megszabadulni például 1500 tonnányi veszélyes hulladéktól és vegyi anyagtól.

A honvédség huszonhárom ingatlant ingyen adott át elsősorban önkormányzatoknak, de mentőkutyás mentőegységet és a Máltai Szeretetszolgálatot is segítették ilyen módon. A Nemzeti Földalapkezelő Szervezetnek az idén több mint 260 földrészlet, összesen csaknem 7500 hektár átadását kezdték meg, könyv szerinti értékük összességében csaknem 15 milliárd forint. Szintén az idén megnyitották a pápai bázisrepülőteret a polgári teherszállítás számára is. Mindezekkel a magyar gazdaság vérkeringését erősítettük – mondta Hende Csaba.

Ezen felül a honvédelmi tárca több, saját fejlesztésű eszközeinek értékesítéséből is bevételhez juthat – jegyezte meg a miniszter. A pilóta nélküli repülők (drónok), vagy a víztisztító berendezés az idén – a dunai árvíznél, illetve az egészségtelen ivóvizű településeken – bizonyított, de a közelmúltban bemutatott telepíthető gyorsdiagnosztikai laboratórium iránt is több országból érdeklődtek már. Utóbbi a NATO- és EU-országok körében egyedülálló képesség. Egyaránt alkalmazható speciális katonai ABV (atom, biológiai és vegyi) védelmi feladatokra, valamint civil (járványügyi, közegészségügyi, állategészségügyi, élelmiszer-egészségügyi, katasztrófavédelmi és biológiai) védelmi feladatokra, polgári veszélyhelyzetek elhárítására – emelte ki Hende Csaba.

A miniszter szólt arról, hogy a Magyar Honvédség 2013-ban is helytállt a nemzetközi missziókban. Sikeresen befejeztek két fontos afganisztáni küldetést: Baglánban a tartományi újjáépítést, illetve a kabuli nemzetközi repülőtéren végzett őrzés-védelmi tevékenységet. Emellett mintegy 10 ezer katonának, köztük több mint 1400 önkéntes tartalékosnak is köszönhető, hogy az idén nyáron sikerült megtartani a gátakat és megvédeni az embereket a soha nem látott méretű dunai árvíz idején.

A honvédelmi tárca vezetője az éves tervnek megfelelően számos országgal – többek között Montenegróval, Kínával és Grúziával – kötött védelmi együttműködési megállapodást. Ugyancsak több országgal írt alá hadisírgondozásról szóló egyezményt, például Lengyelországgal, Bulgáriával és Ukrajnával. Utóbbival abban is megegyeztek, hogy a beregszászi járásban, egy többségében magyarok lakta falu, Zápszony határában központi katonai temetőt alakítanak ki az első és a második világháborúban elhunyt magyar katonák tiszteletére.

A jövőt tekintve Hende Csaba kiemelte, hogy honvédelmi kiadásokra 2014-ben a költségvetés alapján több mint 241 milliárd forintot fordíthatnak, ez a GDP 0,79 százaléka. Hozzátette: ez összhangban áll a kormány vállalásával, amely szerint a honvédelemre fordítható források 2016-ig nem csökkenhetnek, sőt a jövő évben több mint 191 millió forinttal több pénzből gazdálkodhatnak, mint az idén. A költségek elosztását tekintve a honvédelmi fejlesztésekre is többet fordíthatnak jövőre – tette hozzá.

Hende Csaba elmondta, hogy a helikopter- és repülőbeszerzések előkészületei folyamatban vannak, de ez a kormányzati ciklus még a döntés-előkészítésről szól.

Forrás: MTI