|

Sikorsky-Boeing: Nem lesz újabb Comanche-os bukás

A Boeing és a Sikorsky bizalmát fejezte ki az SB-1 Defiant koncepcióval kapcsolatban, melyet a U.S. Army nagy sebességű többfeladatú (Joint Multi Role – JMR) technológiai demonstrátor programjára készítettek. A két mamutvállalat azt is hozzáfűzte, hogy hatékonyabban fognak együttműködni, mint azt a problémás RAH-66 Comanche programjában tették.

Samir Mehta, a Sikorsky Military Systems elnöke azt nyilatkozta, hogy a Defiant programba fektetett pénz összege is mutatja a cég bizalmát a program életképességében, és átláthatóságában. Pat Donnelley, a Boeing JMR programjának igazgatója azt mondta, hogy a Boeing és a Sikorsky a tervezés költségének felénél „sokkal többet” fektetett a programba eddig, bár konkrét összeget nem mondott.

Nem a Boeing és a Sikorsky az egyetlen az UH-60 Blackhawk flotta leváltását célzó JMR/FVL programban. Korábban írtunk már a Karem Aircraft demonstrátoráról, és említettük, hogy versenyben van még az AVX Aircraft és a Bell Helicopter–Lockheed Martin páros is.

A Defiant egy koaxiális elrendezésű fő rotorral, és egy toló légcsavarral rendelkezik, mely elrendezés a tervezők szerint gyorssá, és könnyen kezelhetővé teszi a helikoptert. Ezek mellett jól gyorsul, gyorsan le tud lassítani, és képes a föld felé néző orral és az ég felé álló farok résszel lebegni, és fordulni.

SB-1 Defiant | Forrás: Boeing

SB-1 Defiant | Forrás: Boeing ,

Az Amerikai Hadsereg jövőre szeretné kiválasztani a nyerteseket, és 2017-re tervezik a demonstrátorok első felszállását. A cégek 2020-ra várják az első megrendelést az US Armytól, amennyiben megnyerik a tendert.

A Boeing–Sikorsky páros elmondása alapján a 7 milliárd dolláros Comanche program végül azért bizonyult zsákutcának, mert a két cég nem volt képes együttműködni a program költségvetésének szigorításai után. Ez azt eredményezte, hogy képtelenek voltak a program problémáit kezelni, így a megbénult programot a Hadsereg végül törölte. Mindkét cég nyitottan és együttműködően áll neki az új közös fejlesztésnek, melyben a két fél dolgozói vegyes csoportokban dolgoznak egyes részegységeken, ami várhatóan tovább növeli majd a kooperáció sikerét.