|

HTKA Hírhalom 2013. 40. hét

HTKA HÍRHALOM olyan hírek gyűjtőhelye, amiket rövidségük, vagy éppen időnk hiánya miatt nem tudtunk kellő formában megírni, így igen lényegre törően, de mégis közzétesszük ezeket minden hétvégén egy csokorba fűzve.

HTKA Hírhalom 40. hét

A Dassault Aviatoion, valamint a Thales szerződést kötöttek a Francia Védelmi Minisztériummal az Atlantic 2 tengerészeti járőrgépek modernizációjáról. A megegyezésre a Thales megalapításának 50. évfordulójára renezett ceremónián került sor, az állam részéről a védelmi miniszter, Jean-Yves Le Drian írta alá a papírt, a DGA (Directorate General of Armaments), a Dassault, a Thales, valamint további intézmények képviselőinek társaságában. A modernizálás az elektronika átalakítását célozza: fejlettebb rendszereket integrálnak a gépek fedélzetére, köztük új-generációs felderítő szenzorokat. Ezekkel akár 2030-ig is szolgálatban maradhatnak, mely így hosszútávra biztosítja a francia felségvizek védelmét. A program költségeit nem hozták nyilvánosságra.

Ugyan Oroszország a 90-es évek végén és a 2000-es évek elején lemaradt a pilóta nélküli repülőeszközök fejlesztésében, most gőzerővel dolgoznak a hátrány ledolgozásán. Mihail Pogoszjan, az UAC (United Aircraft Corporation) elnöke egy új fejlesztésről számolt be a napokban, mely szerint a Szuhoj vállalat egy, a 20 tonnás kategóriába eső UAV tervezésén dolgozik. A típus alapjául a cég jelenlegi legfontosabb programjának gyermeke, a T-50 PAK FA szolgál, a bemutatására várhatóan 2018-ban kerül sor. A program még csak a megvalósíthatósági vizsgálat szakaszában jár, és az elnök az ütemezésről sem árult el többet.
A Szuhoj mellett a Sokol gyár is egy új UAV fejlesztésén dolgozik, melyről a RIA Novosztyi hírügynökség egy ismeretlen forrása számolt be. Ez a típus az 5 tonnás kategóriába esik, a tervek szerint pedig az első példány 2015-16-ban kezdheti meg a berepülést.

A MiG Skat vajon zsákutcának bizonyult? | Forrás: gunpoint-3d.com

A MiG Skat vajon zsákutcának bizonyult? | Forrás: gunpoint-3d.com ,

Amerikai diplomaták a héten Tokióba látogattak, hogy új fegyverrendszerek Japánba történő telepítéséről tárgyaljanak. A felek meg is egyeztek kettő-három RQ-4 Global Hawk pilóta nélküli felderítőgép áttelepítésében, melyek így az első amerikai számítógép vezette repülőeszközök lesznek a szigetországban. A tárgyalások azonban tovább folytatódnak, az Egyesült Államok ugyanis szeretne a jövőben F-35-ösöket és egy ballisztikus rakéták felderítésére szolgáló radart is Japánba telepíteni.

RQ-4 Global Hawk Block 30

A Global Hawk jelenlegi védelmét a nagy repülési magasság adja | Fotó: Northrop Grumman ,

A lassan rétestészta hosszúságúra nyújtott Dél-Koreai F-X III tender újabb pontjához ért. A nyáron már úgy tűnt, hogy a beszerzés biztos vesztese a Lockheed Martin és az F-35 Lightning II, majd ezt tovább erősítették a Boeing győzelméről szóló pletykák. A fordulópont ezután szeptember 24-én következett, mikor is az eredményhirdetés nem a Boeing reményei szerint alakult – a típust kevésnek találták a koreai igényekhez, ezért a vezetők a tender újraindítása mellett döntöttek. Az új beszerzés egyértelmű favoritja az egyetlen 5. generációs pályázó, az F-35 Lightning II, ennek ellenére az Eurofighter konzorcium is új ajánlatot tett. Az EADS vezérigazgatója, Tom Enders azzal magyarázta a döntést, hogy az F-15-nél évtizedekkel újabb az ő fejlesztésük, az F-35 pedig még messze van a bevethetőség kezdetétől. Tovább javíthatja az európaiak esélyét a nemrég lezuhant F-5 esete, mely bizonyítja az F-4 és F-5 géppark minél sietősebb lecserélésének szükségességét.

Október 3-án átadta az Indonéziai Haditengerészet első CN-235 MPA (Maritime Patrol Aircraft) tengerészeti felderítőgépet a PT Air Indonesia vállalat. A helyi Védelmi Minisztérium 3 példányt rendelt a típusból 2009 decemberében, melyeket a PT Air Indonesia vállalat szerel össze.

Jelentős eseményt ünnepelhetett a Brit Királyi Légierő AW101 Merlin közössége, miután befejeződött a típus 10 éve tartó külföldi szerepvállalása. Az első Merlineket 2001-ben kapta meg a RAF, ezután egy intenzív, két éves kiképzési programba kezdtek. 2003 március 31-én érték el kezdeti műveleti képességüket, majd pár nappal később sor került az első kitelepülésükre, Boszniába. A volt jugoszláv államban 2004 végéig „vendégeskedtek”, ám 2005 márciusában már ismét külföldre készültek, ezúttal Irakba. A közel-keleti kiruccanás egészen 2009 késő nyaráig tartott – természetesen az évek alatt cserélték a személyzetet és a gépeket is -, majd hazatérés után nekiláttak egy új kontingens felállításához, melyet hamarosan Afganisztánba küldtek. A Hellmand tartományban állomásoztatott forgószárnyasok 18 000 órát repültek a szövetségesek támogatása céljából, 7900 tonna szállítmányt valamint 130 000 embert reptettek rendeltetési helyükre. A kontingens idén májusban tért haza, ám ezután sem pihenhetnek meg, hisz ők kapták feladatul a Királyi Haditengerészet repülőinek kiképzését a Merlinre, melyet 2016-tól kezdődően vehetnek át.

AW101 Merlin

AW101 Merlin ,

A kínai fejlesztésű J-10 vadászbombázó elődeivel ellentétben eddig nem talált külföldi megrendelőre, pedig árban (és már minőségben is) felveheti a versenyt nyugati társaival. Az export útjában azonban nem technikai okok állnak, sokkal inkább a politika szól bele a fejlett elektronika eladásába, számolt be róla az állami tulajdonú China National Aero-Technology Import & Export Corporation vezérigazgatója, Ma Zhiping. A félreértések elkerülése végett azt is tisztázta, hogy idáig Pakisztán sem kaphatott egyetlen példányt sem a típusból, hiába szóltak már az előző évtized végén arról a hírek, hogy az Pakisztáni Légierő 36 példányt rendelt a típusból a J-17-esek kiegészítéseként. A J-10-ért több potenciális megrendelő is jelentkezett már, főleg Afrikából és Latin-Amerikából, ám a fejlesztő Chengdu még mindig az export engedélyekre vár.

Egy korábbi szerződést érintő módosítást kapott a Lockheed Martin, mely további 3 405 427 661 zöldhasúval gazdagítja a vállalat bankszámláját. A módosítás az F-35 7. alacsony gyártási ütemű szériáját (Low Rate Initial Production Lot VII – LRIP) érinti, mely így magában tartalmazza 19 F-35A gyártását az USAF részére, 6 F-35B-t a tengerészgyalogosoknak, 4 F-35C-t a tengerészetnek, két hagyományosan fel és leszálló variáns leszállítását Norvégiának és hármat Olaszországnak, valamint 1 F-35B-t Nagy Britanniának.
A 7. széria mellett a 6.-on is módosított a megrendelő, 742 657 068 dollárért cserébe két F-35A-t gyártanak Ausztráliának és hármat Olaszországnak.

Indonézia jelentős terveket szőtt a jövőre nézve, melyek szerint a légierő vadász századainak a számát 2024-re 8-ra kell emelni. Minderről az Indonéz Légierő vezérkari főnöke, Ida Bagus Putu Dunia számolt be szeptember 25-én szerdán, az újonnan érkezett 6 Szu-30MK2 átvételi ceremóniáján. A vadász századok 16 Szuhojjal állnak majd fel, ez így minimum 122 korszerű vadászbombázót jelent, ami nem is olyan nagy mennyiség figyelembe véve az ország földrajzi kiterjedését.

Szuhoj Szu-30MK Indonézia

Indonéz Szu-30MK ,

A svájci-német tulajdonban lévő RUAG Aviation 40 példányos Do 228 NG megrendelésre számít Indiából, az állami tulajdonú Hindustan Aeronautics Limited (HAL) részéről. A HAL korábban már gyártotta a típus régebbi verzióját, ám az még a 80-as évek technológiáit tartalmazta, és az anyacég szerint Indiában szükség van a vérfrissítésre.