|

A Boeing keresi KC-46 és a P-8 exportálásának újabb lehetőségeit

Az átmeneti csend után hírfoszlányok jelentek meg a manapság oly színpadias beszerzések egyikéről, az amerikai tanker tender egyedüli résztvevőjéről és győzteséről.

Röviden visszatekintve, a tender 2008-ban indult, majd a szokásos aggályok felmerülése után a harmadik etap kezdete után – 2010-ben – a Boeing vitte immár egyedül a 35 milliárd dolláros szerződést a Northrop Grumman/EADS konzorcium elöl. Az okok vitatottak és már történelem, azonban a cég szándékai igencsak komolyak a típus külföldi értékesítésével kapcsolatban is.

Ugyanis a Boeing védelmi egysége a gép értékesítésének érdekében szerződést kötött egy reklámcéggel, hogy tengerentúli vásárlók számára propagálja a típust 2017-től. A cég nagyjából 20 gépet szeretne eladni, többet hajlékony csöves rendszerrel – mondta Jeff Kohler, a nemzetközi katonai értékesítési részlegének alelnöke közel egy hete Párizsban a riportereknek. Ezzel egyébként egy évvel előre hoznák az exportálás tervezett kezdeti idejét, mivel a cég szerint erre már 2018 előtt sor kerülhet.

Természetesen a hazai igények élveznek prioritást, még akkor is, ha sikerrel jár a közel-keleti, ázsiai és európai üzletfelek részére a gép eladása – tette hozzá Chris Raymond, aki a Boeing Defense üzleti fejlődését felügyeli.

Az egyelőre igen komoly hazai megrendelés ellenére a Boeing nem véletlen kezd hozzá a típus mihamarabbi megismertetését a leendő vásárlókkal: szembesülve az amerikai piacot érintő költségvetési megszorításokkal, az eladások és így a gyártósor fenntartása érdekében szükségük van a tengerentúli megrendelésekre. Erre jó példa a C-17 Globemaster típus, amelynek gyártósorát az exportmegrendelések tartják életben és további 10 és 30 közötti teherszállító értékesítésének lehetőségét keresi a cég, hogy a gyártás 2014 után is fennmaradhasson.

KC-46A | Grafika: Boeing

KC-46A | Grafika: Boeing ,

A Boeing érthetően nem csak a tanker vonalon, hanem a legnépszerűbb utasszállító repülőgépükön, a B737-en alapuló P-8 tengerészeti felderítő repülőgép további értékesítéséről is folytat tárgyalásokat. A már a szállítás szakaszában lévő indiai és a jövőbeni ausztrál rendeléseken felül jelenleg 25 gép exportra értékesítéséről folynak tárgyalások a Boeing közlése szerint.

Az első P-8I érkezése | Fotó: Boeing

Az első indiai Poseidon | Fotó: Boeing ,

Ezzel egy időben a Chicago-ban székelő vállalat tárgyalásokat folytat a Bombardier-el a kanadai vállalat üzleti repülőgépeinek a P-8 rendszereivel történő felszerelésének lehetőségeivel kapcsolatban. Eme elképzelést követve a Boeing módosított is egy, a gyártó tulajdonában álló Bombardier Challenger jet-et, hogy demonstrálja a kisméretű tengerészeti megfigyelő repülőgép életképességét, melyet leginkább olyan vásárlók részére kívánnak felajánlani, akik a nagyobb típust nem engedhetik meg maguknak – mondta az amerikai vállalat alelnöke.

—–
Luperator