|

99 új Ospreyt rendel az Amerikai Haditengerészet

A Bell és Boeing cégek által közösen folytatott V-22 Osprey program szóvivője hétfőn a Reuters hírügynökségnek adott interjújában elárulta, hogy még a héten sor kerülhet egy öt évre szóló, 6,5 milliárd dollár értékű szerződés aláírására az Amerikai Egyesült Államok Haditengerészetével, melynek keretében a két cég alkotta konzorcium 99 darab konvertiplánt gyártana le és adna át a haditengerészet és a tengerészgyalogság számára. Gregory Masiello ezredes szerint a 2013-as pénzügyi évben kezdődő, és a 2017-es fiskális esztendő végéig teljesítendő kontraktusban, melyről korábban azt rebesgették, hogy áldozatul esik a költségvetési megszorításoknak, további 22, opcionálisan legyártandó V-22-es is szerepelni fog, így végső soron akár 121 darabbal is bővülhet a típus rendelésállománya.

„A jelenlegi pénzügyi helyzetre való tekintettel komoly fegyvertény, hogy a védelmi tárca és a kormány ekkora bizalmat tanúsít a projekt irányában.” – nyilatkozta a Reutersnek Masiello, aki egyébként a USMC állományába tartozik. Interjújában elárulta, hogy a szerződést valószínűleg június 12-én, szerdán írják majd alá az illetékesek. A 99 Osprey-ból 92-t kap majd a tengerészgyalogság, így ezek MV-22B variánsok lesznek, további hetet pedig a USAF kap majd, CV-22B jelzéssel. A programot a NAVAIR, a haditengerészet légi eszközeivel és fegyverrendszereivel foglalkozó szervezete felügyeli, amint ez már korábban is megszokott volt – a légierő konvertiplánjainak esetében is, amit valószínűleg költségvetési és logikai megfontolásokból vezettek be.

Tengerészgyalogos MV-22B Farnborough egén, 2012-ben

Tengerészgyalogos MV-22B Farnborough egén, 2012-ben ,

Masiello szerint azzal, hogy egy szerződés keretében kerítettek sort nagyobb mennyiségű Osprey megrendelésére, közel 1 milliárd dollárt spóroltak a US Navy vezetésében ahhoz képest, mint ha több részletben, kisebb tételekben tették volna meg ugyanezt. Sőt, a Boeing és a Bell a jövőt illetően is bizakodó lehet, ugyanis a szóvivő szerint a haditengerészetnél már most gondolkodnak egy harmadik (a mostani a második nagyobb Osprey-megrendelés) szerződésben, ami akár száznál is több V-22-re vonatkozna. Ezekből 48 példány kerülne az amerikai haderőnem állományába, a többit pedig a nemzetközi piacon értékesítenék. Információi szerint a közelmúltban az Egyesült Államok kormánya három országgal folytatott korai stádiumú tárgyalásokat, melyek érdeklődésüket fejezték ki a típus iránt. Ezek közül az egyik valószínűleg Izrael, mely évek óta szemezget a V-22-vel, de a lehetséges exportmegrendelők között – bármiféle konkrétumok nélkül – megemlítette Szaúd-Arábiát, Katart, az Egyesült Arab Emírségeket, Brazíliát, Ausztráliát, Szingapúrt, Olaszországot és Kolumbiát is.

Izraelen kívül – mely a hírek szerint első körben öt vagy hat Ospreyt vásárolna, darabonként 70 millió dollárért – ezek egyelőre csak találgatások, az viszont biztos, hogy a V-22-program jó időre biztonságban van, ami nem csak a Bell és a Boeing számára jó hír, hanem a több száz beszállítónak is, akik kisebb-nagyobb mértékben vesznek részt a típus gyártásában. Az eddig átadott 214 V-22 egyébként átlépte a 190 000, harci körülmények között eltöltött repült órát, a kezdeti nehézségek és balesetek után pedig az Osprey bizonyította megbízhatóságát, elsősorban a USMC állományában.

Forrás: Reuters

One Response to “99 új Ospreyt rendel az Amerikai Haditengerészet”

Fórum hozzászólások

There are no comments in the forum topic that is associated with this post.