|

Újabb részletek a lengyel Lockheed-ajánlatról

A Lengyelország által korszerű sugárhajtású kiképzőgép beszerzésére kiírt közbeszerzési eljárásra a Lockheed Martin és a Korea Aerospace Industries együttes erővel nevezett.

Az amerikai-koreai ajánlat a T-50 Golden Eagle repülőgépen alapul, de egy komplett kiképzőrendszert szállítanak majd a lengyeleknek. A nagy előnyük, hogy az egyhajtóműves típus a Lengyel Légierőben is üzemben álló F-16-oson alapul és hasonló rendszerre lett kidolgozva, ugyanis a koreaiaknál is egymás mellett üzemel a két testvértípus. (Ez eddig nem újdonság, csak nem árt rendbe tenni a dolgokat. No, de lássuk a többit!)

Szépen mutatna lengyel felségjellel is | Fotó: aus.krakow.pl

Szépen mutatna lengyel felségjellel is | Fotó: aus.krakow.pl ,

John Neilson, a Lockheed Martin európai kommunikációs vezetője elmondta, hogy egyelőre nincs pontos darabszám meghatározva, az ajánlatot folyamatosan pontosítják a lengyel igényekhez, melyet a tárgyalások alatt egyre jobban ismernek meg. És a lehető legmegfelelőbb megoldást kívánják kínálni Lengyelország számára, hiszen a gépek 20-30 évig szolgálnak majd.

Elmondta, hogy győzelmük esetén a MiG-29-esek korszerűsítését is végző, bydgoszcz-i központú WZL-2 (Wojskowe Zaklady Lotnicze 2) repülőgép-javító üzemet felkészítik a T-50-es időszakos karbantartására és sérüléses javítására. Amennyiben lesz igény (márpedig biztos lesz, mivel a lengyelek nem hagyják leépülni repülőgép-iparukat), úgy megteremtik a lehetőséget a nagyobb mérvű karbantartási fázisok, sőt akár még a nagyjavítás elvégzésére is. Nem lesz nehéz átállni a munkálatokra, hisz ezt az üzemet állították rá az F-16-osok időszakos karbantartási munkáinak elvégzésére (a közelmúltban nyitották meg a festékeltávolító üzemrészt) és ezt az együttműködést is ki kívánják terjeszteni a jövőben, tehát mire a T-50-esek oda jutnának, a Szu-22-esen és MiG-29-esen komoly tapasztalatot gyűjtő üzem készen állna a nyugati technika nagyjavítására is.

A kiképzőrendszerhez tartózó szimulátorközpontot Deblinben, a Lengyel Légierő kiképzőbázisán szeretnék kiépíteni, a kiképzőközpont a Brit Királyi Légierő valley-i bázisán kialakított létesítményen alakul majd, melyet a Lockheed Martin a Babcock International vállalattal közösen hozott létre.

7 hozzászólás “Újabb részletek a lengyel Lockheed-ajánlatról”

  1. Lesz bizony! 7 felfüggesztési pont arra mindent rátesznek…

    Armament

    Guns: 1× 20 mm (0.787 in) General Dynamics A-50 3-barrel rotary cannon
    Hardpoints: Total: 7
    Rockets:
    Hydra 70
    LOGIR
    Missiles:
    Air-to-air:
    AIM-9 Sidewinder
    AIM-120 AMRAAM[71]
    Air-to-ground:
    AGM-65 Maverick
    Bombs:
    Mk 82
    Mk 83
    CBU-97/105 Sensor Fuzed Weapon
    SPICE
    JDAM
    WCMD

  2. De a lényeg, hogy a lengyelek megint gondolkodnak. A harci alkalmazást illetően az ami elég Dél-Koreának a KNDK ellen, az nem feltétlenül elégíti ki a lengyel követelményeket. Varsó számára ugyanis harcigépként csak olyan típusok jöhetnek szóba, amelyek képesek helytállni a legkorszerűbb orosz típusokkal (Szu-35, később PAK-FA) szemben. Ebben a mezőnyben a T-50 vagy az F-50 nem tűnik esélyesnek, bár nyilván lehetne rajtuk további fejlesztéseket eszközölni.

    Kiképző és gyakorlógépként viszont nagyszerűen beilleszkednek majd a lengyel katonai légiflottába/üzemeltetési rendszerbe. Erre mondom, hogy a polákok átgondoltan, hosszú távra dolgizva fejlesztenek. Követendő példa.

Fórum hozzászólások

There are no comments in the forum topic that is associated with this post.