|

HTKA Hírhalom 2013. 19. hét

HTKA HÍRHALOM olyan hírek gyűjtőhelye, amiket rövidségük, vagy éppen időnk hiánya miatt nem tudtunk kellő formában megírni, így igen lényegre törően, de mégis közzétesszük ezeket minden hétvégén egy csokorba fűzve.

HTKA Hírhalom 19. hét

Az Amerikai Hadsereg végzett az iraki Bell 407 helikopterek leszállításával. A könnyű forgószárnyas típus utolsó 3 példányát még a múlt hónapban, április 3-án egy C-17 rakterében szállították át New Yorkból új hazájukba. Az átvétellel 24 példányra nőtt az Iraki Hadsereg Bell 407-es flottája, a hozzájuk tartozó teljes logisztikai kiszolgálással együtt.

Egy korábbi szállítmány kipakolása

Egy korábbi szállítmány kipakolása ,

Lezuhant a Nigériai Légierő egyik Alpha Jet kiképzőgépe múlt hét hétfőn. A balesetre az ország dél-nyugati részében, Niamey városától 60 km-re nyugatra került sor, helyi idő szerint délután 1:05-kor. A légierő bevallása szerint a gép nem éles bevetésen vett részt, az eset okainak kivizsglását megkezdték. Szerencsétlen módon a személyzet mindkét tagja életét vesztette.

Lassan, de biztosan halad előre a Joint Strike Fighter program, ezt mi sem bizonyítja jobban mint hogy a hónap elején egy jelentősebbnek mondható lépésre került sor. A Lockheed Martin átadta a légierő első F-35A Block 2A szériába tartozó vadászbombázóját, mely az eddig gyártott Block 1-esekkel szemben több képességbővítést is kapott. Az AF-25-ös jelzésű példány május 6-án került a floridai Eglin légibázisra, az ott állomásozó 33. vadászezredhez, azon belül is az 58. vadász századhoz, akik az újonc pilóták kiképzését végzik. Ami a századot illeti, összesen 24 gépet kapnak következő februárig bezárólag, és körülbelül ebben az időben kezdhetik meg az arizonai Luke légibázis személyzetének felkészítését, akik januárban vehetik át első 5. generációs vadászbombázójukat.
A Block 2A konfiguráció több új képességgel is felruházza a típus hajózóit, akik mostmár repülés közben is használhatják a Sniper XR berendezéseivel ellátott EOTS (Electro-optical target system) célfelderítő és lézeres kijelölő rendszert. További újítás hogy a körkörös lefedettséget biztosító DAS optikai felderítőrendszer 6 kamerájából eddig csak 3-at használhattak, ezt most kibővítették mind a 6-ra. A lokátor is képességbővítésen esett át, a pilóták már használhatják a radar időjárás térképező üzemmódját, ami az Eglin hirtelen változó időjárási viszontagságai miatt is hasznos. További fejlődés hogy a fedélzeti számítógép már több fegyver használatát is képes szimulálni, a tanoncok így elméleti síkon használhatják az AIM-120 AMRAAM légiharc rakétát, a GBU-12 lézeres és BGU-31 GPS irányítású bombákat, azonban közeli légiharcot még mindig nem gyakorolhatnak, a gépek túlterhelése 5,5G-ben van maximalizálva. A radar SAR üzemmódjával is nagyon elégedettek, mely már most, a teljes képességek megszerzése előtt is jelentősen jobb képet biztosít a talajfelszínről mint bármelyik szolgálatban álló vadászbombázójuk radarja, beleértve az F-15E Strike Eagle APG-70-esét.

AF-25 | Fotó: USAF

AF-25 – F-35A Block 2A | Fotó: USAF ,

Tajvanon hamarosan dönteni kell a kiöregedő F-5E/F Tiger II vadászbombázók cseréjéről. A légierő a tervek szerint 2019-ben véglegesen is kivonja az aktív szolgálatból a típust, mely a támadóerők gerincét jelentette több évtizedig. A pótlásukra több perspektívát is el tudnak képzelni, ám legvalószínűbbnek az évek óta vágyott F-16C/D Block 52+ típus beszerzését tartják. Tajvani politikusok azt is megszelőztették, hogy F-35-ösök beszerzését sem tartják lehetetlennek, ám erre vajmi kevés esélyük van – még új F-16-osok eladását sem engedélyezik számukra évek óta, Kína várható reakciója miatt.

Tajvani F-5E

Tajvani F-5E ,

Söulban hamarosan döntenek az F-X III vadászgép beszerzési tender kimeneteléről. A 7,4 milliárd dolláros bevétellel kecsegtető pályázaton 3 cég indult, ez európai EADS az Eurofighter Typhoon-nal, az amerikai Boeing az F-15SE Silent Eagle-vel, valamint a szintén amerikai Lockheed Martin a lista egyetlen 5. generációs típusával, az F-35-el. A Védelmi Beszerzésekért felelős hivatal, a DAPA (Defense Acquisition Program Administration) május 2-án nyilatkozta, hogy hamarosan végeznek a típusok összehasonlításával és a költségek kalkulációjáva, és várhatóan június végéig kihirdetik a győztest.

F-X_III

Franciaország és Nagy-Britannia közösen állnak neki egy új hajók elleni rakéta kifejlesztésének. Az együttműködésnek köszönhetően az MBDA több angol cég közreműködését is kérheti, ami megkönnyítheti a fejlesztést. Nagy-Britannia és az MDA már hónapok óta lobbizik Franciaországban, hogy közösen kezdjenek bele több fegyver kifejlesztésébe, többek között helikopter fedélzeti rakéta, hajók elleni rakéta és földi célpontok elleni fegyverek kerültek szóba.

A Korea Aerospace Industries 1,02 milliárd dollárt kapott a Dél-Koreai Légierőtől, FA-50 Golden Eagle könnyű csapásmérők gyártására. Nem ismert, hogy hány példány fér bele a költségkeretbe, de figyelembe véve a típus 30 millió dolláros darabárát, kb 20-25 példányról lehet szó, a hozzájuk tartozó felszerelésekkel együtt.

FA-50

Forrás: KAI ,

6 Szu-30MK2 repülőgéppel bővült az Ugandai Légierő flottája. A fél tucat vadászbombázót május elején szállította le a gyártó az Entebbe légibázisra, ahol a korábban átvett 6 hasonló példány is üzemel. Az ugandaiak tavaly rendeltek után a típusból, a Rosoboronexport szeptemberben jelentette be a szerződés aláírását hivatalosan is.

Ugandai Szu-30MK2

Ugandai Szu-30MK2 ,

Az Amerikai Haderőt érintő költségvetési megszorítások ellenére a haditengerészetnek sikerült kijátszania a honatyák tervét, mely szerint a 10 működő ezredükből 4-et leállítottak volna. Egy ilyen ezred általában 8 századból és 65 repülőgépből áll, így 4 ezred leállítása 240-260 repülőgépük ideiglenes nyugdíjazását jelentette volna, mely hatalmas érvágás lenne a világ legynagyobb repülőerejével rendelkező haditengerészetének. Azonban a megszorításokat ők sem kerülhetik el, az elvont összegeket pedig a repült órák jelentős csökkentésével keresik meg. A gyakorlat ugyan nagyon fontos minden pilótának – ez különösen igaz a haditengerészet repülőire akiknek folyton mozgó fedélzetről kell fel- és leszállniuk – ám ennek ellenére úgy vélik, hogy a repült órák redukálásával sem csökkenne vészesen a repülésbiztonság. A megspórolt órákat repülőszimulátorban pótolnák be. A csökkentéstől havi két millió dolláros megtakarítást várnak ezredenként.