|

Lengyelország visszalép az AGS-programba

Lengyelország 4 évvel a kilépése után úgy döntött, hogy visszalép a NATO Alliance Ground Surveillance (AGS) programba, amelynek célja egy közös RQ-4 Global Hawk flotta felállítása.

Az 1995-ben indult szerveződésből 2009-2010 folyamán Dánia, Kanada és Lengyelország kilépett, utóbbi finanszírozási problémákra hivatkozva. Most úgy néz ki, hogy a lengyeleknek sikerült úrrá lenniük a gondon és ismét betársulnak a NATO közös UAV-flottájába nem is kis összeggel, ugyanis az információk szerint a program teljes költségének 4,5 %-át (nagyjából 93 millió dollár) vállalja magára a közép-európai állam. A bejelentést tevő lengyel védelmi miniszter, Tomasz Siemoniak elmondása szerint az AGS-programban való részvétel remek lehetőség arra, hogy Lengyelország tovább növelje jelentőségét és erősítse pozícióit a NATO-n belül.

Forrás: NAGSMA

Forrás: NAGSMA ,

A visszalépéssel több lengyel vállalat előtt is megnyílik a lehetőség, hogy saját portékával erősítse a leendő NATO UAV-okat, például a Bumar Elektronika, a Netline, Transbit vagy a Wojskowy Instytut Lacznosci radarfelszereléseket vagy más alkotóelemeket szállíthat, esetleg a karbantartásban vehet részt.

One Response to “Lengyelország visszalép az AGS-programba”