|

Mégis lesz Global Hawk-ja a NATO-nak?

A legfrissebb hírek szerint a NATO érintett tagállamainak sikerült összeszednie a kellő pénzügyi alapot, illetve elgördíteni minden nagyobb akadályt az elől, hogy a szövetségnek közös légi felderítő flottája legyen. Mint ismeretes, 1995-ben állapodtak meg róla az Észak-atlanti Szerződés Szervezetének vezetői, hogy elindítják az Alliance Ground Surveillance (AGS) projektet, mely gyakorlatilag ugyan úgy működne, mint a HAW, csak itt nem a teherszállító, hanem a felderítési képességeken osztoznának a felek. Az ominózus tervről Dánia 2010-es kilépése óta nem sokat lehetett tudni, most viszont megmozdulni látszik az állóvíz.

Anders Fogh Rasmussen, a NATO főtitkára február 3-án tartott sajtótájékoztatójának keretében elmondta: a tagok megtalálták a módját, hogy finanszírozzák az AGS programot. Bővebb részleteket ugyan nem árult el, de ebből annyit már le lehet szűrni, hogy látszik a fény az alagút végén. Rasmussentől sokan várták, hogy ismerteti azon tagállamokat, melyek jelenleg még benne vannak a projektben. A rendelkezésre álló információk szerint ugyanis, az eredeti 15-ből hárman már kiszálltak: Dánia után Kanada és Lengyelország is nemet mondott. Ugyan a Northrop Grumman szerint Lengyelország hajlik rá, hogy újra csatlakozzon, de a főtitkár még csak nem is említette, hogy Varsónak ilyen szándékai lennének.

Európa nem marad RQ-4 nélkül: német EuroHawk a Mojave-sivatag fölött |Fotó: Greg L. Davis, USAF ,

Az AGS alapját továbbra is a Northrop Grumman RQ-4 Block 40 Global Hawk pilóta nélküli felderítő repülőgép képezi, melyből eredetileg nyolc példányt szerettek volna NATO-felségjellel látni, ám jelenleg már csak ötről szólnak a hírek. Ami pedig a majdani flotta képességeit illeti: az UAV-ket az MP-RTIP (Multi-Platform Radar Technology Insertion Program) program keretében ellátják a Raytheon és a Northrop által közösen fejlesztett lokátorral, mely levegő-levegő és levegő-föld feladatkörben egyaránt használható, és segítségével lehetséges a valós földi helyzetkép létrehozása – tehát gyakorlatilag egy szerényebb képességű J-STARS jön létre.

4 hozzászólás “Mégis lesz Global Hawk-ja a NATO-nak?”

  1. „Mégis lesz Global Hawk-ja a NATO-nak?”

    Lesz bizony, uh-1 heli a magyaroknak, global hawk ,f-35 ,Pár év múlva jönnek majd a távirányítású robotok, amit láthattunk a modern warfare 3 játékban minigunnal felszerelve na olyat is vesz majd Európa , veszünk majd még AIM-120D mert az hamarabb lesz mint meteor, kihagytam még valamit?