|

Helycserés átvizsgálás svéd módra

A kecskeméti Gripeneknél is elérkezett az időszak, amikor végre kell hajtani rajtuk az első komolyabb tervezett átvizsgálást. Az első ilyen ipari szintű átvizsgálásra a JAS-39-nél akkor kerül sor, amikor elérik a 800. repült órát.

Idén áprilisban már a negyedik Gripent repülték ki a kecskeméti pilóták Svédországba, és két nappal később már hozták is haza az előzőleg januárban kivitt és átvizsgált JAS-39D típusú repülőgépet. Jelenleg mindkét Delta (kétüléses) Gripen a kecskeméti repülőbázison van és átesett az átvizsgáláson. Ez egy komoly, előre megtervezett folyamat eredménye, melyben jelentős felelősség hárul a bázis Repülő Műszaki Zászlóaljára (RMZ), akinek 1 évre előre meg kell adnia, hogy melyik repülőgép mikor fogja elérni az előírt 800. repült órát. Annak érdekében, hogy a legkisebb logisztikai szervezéssel lehessen végrehajtani a gépek ki- és hazarepülését, ezért ezt megpróbálják egyetlen hétre betervezni. Általában a 4 napos kint tartózkodás alatt a magyar műszaki szakemberek An-26-ossal utaznak ki, fogadják az átvizsgálandó gépet, ennek papírjait átadják a svéd szakembereknek, majd ezután közvetlenül visszaveszik tőlük a már kint lévő, 800 órás átvizsgáláson átesett Gripen papírjait. Általában egy, a berepülés végrehajtására jogosult pilóta repüli ki a gépet azért, hogy másnap már elvégezhesse a hazahozandó repülőgép berepülési programját. Ez általában 1-2 felszállásból áll, ha mindent rendben találnak, akkor a következő nap már indulhat is vele haza Kecskemétre.

Magyar és dél-afrikai Gripenek találkozása Linköpingben | Fotó: Phoenix HTKA.hu

Magyar és dél-afrikai Gripenek találkozása Linköpingben | Fotó: Phoenix HTKA.hu ,

A 800 órás átvizsgálásra az F7 ezred bázisán, Satenas-ban kerül sor. Itt a linköpingi SAAB repülőgépgyárral azonos szintű átvizsgálást végeznek a svéd szakemberek. A munka során elsősorban a repülőgép sárkányszerkezetét, azok rendszereit, a teherviselő elemek állapotát, az utólagos beépítéseket és módosításokat ellenőrzik 10 hét alatt. Azért is fontos a határidők betartása, mert a magyar Gripeneken kívül a cseh Gripeneket is itt vizsgálják át. Ha akár egy repülőgép beérkezése is csúszik, akkor borul az előre 1 évre betervezett szigorú sorrend.

Azért, hogy itthon tartani lehessen az időpontokat, minden repülőgépelőre be van „lépcsőzve” annak érdekében, hogy a tervezett határidőreérje el a 800. órát. Ennek alapja az RMZ és a hajózó századok közti megfelelő összhang, hogy a repülőgépeket ennek megfelelően repültessék.

A repülések alkalmával a kecskeméti hajózóknak már annyi előnyük van, hogy alaposan ismerik az F7-es bázist, azok légtereit és eljárásait, mivel minden Gripen pilóta itt Satenas-ban kapja meg a típusátképzését a JAS-39 repülőgépre 2005-től napjainkig.

Szöveg: Gróf Gergely őrgy.
Forrás: MH 59. SzDRB