|

A katonai együttműködés elmélyítéséről tárgyalt Ottawában Vargha Tamás

A kanadai-magyar katonai együttműködés elmélyítéséről tárgyalt hétfőn Ottawában Vargha Tamás, a honvédelmi minisztérium államtitkára a kanadai védelmi tárca két vezetőjével és a tartalékos erők parancsnokával találkozott.

Vargha Tamás az MTI-nek telefonon beszámolt arról, hogy Chris Alexanderrel, a kanadai védelmi minisztérium államtitkárával áttekintették a két ország együttműködését a nemzetközi katonai feladatokban. A magyar államtitkár nagyon fontosnak nevezte az afganisztáni misszióban megszerzett tapasztalatokat, valamint azt, hogy a NATO-tagországoknak meg kell őrizniük együttműködési képességüket. Vendéglátójának beszámolt arról, hogy a szövetségen belüli regionális kooperáció jegyében a „visegrádi négyek” 2016-ra közös harccsoportot hoznak létre.

Afganisztán - Magyar katonai egység Puli-Humriban

Miközben a kanadai erők már kivonultak Afganisztánból, a Magyar Honvédség – noha márciusban lejár a magyar PRT (Tartományi Újjáépítési Csoport) mandátuma -, december 31-ig továbbra is biztosítja a kabuli repülőtér őrzését és védelmét, és a magyar különleges műveleti egység is folytatja küldetését.

Malival kapcsolatban Chris Alexander elmondta: Kanada már hozzájárult az iszlám szélsőséges fegyveres csoportok elleni katonai beavatkozáshoz azáltal, hogy szerepet vállalt a mali hadsereg továbbképzésében. Magyarország is bekapcsolódik a nemzetközi intervencióba szintén kiképzéssel, valamint az egészségügy területén – mondta Vargha Tamás.

A magyar államtitkár Michael Martinnal, a kanadai védelmi minisztérium másik államtitkárával egyebek között arról beszélt, hogy Magyarország folytatni akarja az együttműködést Kanadával a pilótaképzésben. Jennifer Bennett ellentengernagy, a tartalékos erők parancsnoka pedig tájékoztatta őt az irányítása alatt álló egységek működéséről. Vargha Tamás elismerően nyilatkozott arról, hogy Kanadában rugalmasan kezelik az önkéntesek behívását, és szolgálati idejükről nem kizárólag a parancsnokság dönt, mint ahogy például az amerikai Nemzeti Gárdánál.

Forrás: MTI

One Response to “A katonai együttműködés elmélyítéséről tárgyalt Ottawában Vargha Tamás”