|

Készül a jövő sugárhajtóműve

A General Electric vállalat vezetése bejelentette, hogy szakembereik befejezték a következő generációs sugárhajtóművek technológiájának tesztelését.

Az ADVENT (ADaptive Versatile ENgine Technology) névre hallgató projekt demonstrátorának tesztelését február 6-án fejezte be a a GE és az USAF kutatólaboratóriumának (AFRL) mérnökgárdája. A változtatható ciklusú erőforrásról túl sok mindent nem hoztak nyilvánosságra, de annyit elárultak, hogy a hajtóműgyártás történetének legmagasabb kompresszor- és turbinahőmérsékleteit sikerült elérniük.

A hajtómű magjának tesztelését követően a szakemberekre új feladat vár: az ADVENT magjára épülő teljes erőforrás (AETD – Adaptive Engine Technology Demonstrator) földi próbapadi nyüstölése következik, várhatóan még idén. A demonstrátoron alkalmazni fogják a forradalmi vezérlőrendszert és az új kialakítású fúvócsövet.

Fotó: flightglobal

Fotó: flightglobal ,

A rivális Pratt&Whitney jelentős lemaradásban van. Ők egy hónapon belül állnak neki a saját erőforrásuk – mely egyébként az F-35-ös erőforrásán, az F135-ösön alapul, csak egyel több kompresszorfokozattal rendelkezik – kisnyomású kompresszorának tesztelésének. A magrész próbáját 2015-re, míg a teljes hajtómű tesztelését 2016-ra ígérik.

A PW erőforrása extramagas nyomásviszonnyal és termikus hatásfokkal dolgozik, árulta el a vállalat katonai részlegének igazgatója, Bennett Croswell. A hajtómű változtatható kétáramúsági fokkal rendelkezik majd, melyet a repülőgép sebességétől függően szabályoznak majd. Ráadásul a hírek szerint nem is kétáramú, hanem háromáramú hajtómű lesz, egy megy közvetlenül az égőtérbe, egyet a forró rész után kevernek a gázáramhoz és egy szolgál majd az utánégető kamra hűtésére és a lángfront oldalfaltól történő elszeparálására.

2 hozzászólás “Készül a jövő sugárhajtóműve”

  1. A Pratt&Whitney sincs lemaradva semmiről ha azt vesszük, a 2016-os tesztjük után még évekkel is gyártani fogják az F-35-ösöket, amikbe amúgy sem kerülne be se az ők se a General Electric hajtóműve. Ilyen tempóval fejlesztve a hajtóműveiket, mire kijön a 6. generációs vadászgép valamelyik a végleges változathoz közeli protoípusa, arra ezeknek a hajtóműveknek a frissített változata is jócskán le lesz tesztelve.

Fórum hozzászólások

There are no comments in the forum topic that is associated with this post.