Dél-Korea várhatóan nyárig döntést hoz az F-X III tender győztesét illetően, így még idén meglehet a kiöregedő McDonnell Douglas F-4E Phantom II-esek váltótípusa. Az ázsiai ország jelen ismereteink szerint 62 korszerű vadászbombázót rendszeresítene a mintegy 7.3 milliárd dollár értékű közbeszerzési program keretében.
A tavaly beérkezett pályázatokat a DAPA (Defense Acquisition Program Administration – Védelmi Beszerzési Programiroda) értékeli, közülük választják ki a győztest. A döntés során az ár, valamint a technológiaátadás nagyobb hangsúllyal esik latba, mint a tényleges teljesítmény.
A versenyen ténylegesen induló három típus, a Boeing F-15 Silent Eagle, a Eurofighter Typhoon és a Lockheed Martin F-35 Lightning II gyártói a hírek szerint sorra ajánlanak a konkurensek alá, így nehéz lesz megfelelő döntést hozni. A dolgot egyébként nem bízzák a véletlenre, igyekeztek minél több adatot szerezni a típusokról.
A Typhoont 2012 közepén Spanyolországban próbálhatta ki és elemezhette a koreai küldöttség. A kiválasztott gépen ugyanaz a Phase 1 Enhancement programcsomag futott, mint a Tranche 3-as gépeken, melyeket Dél-Koreának is ajánlottak.
Az amerikai típusok vesézgetése sem maradt el, 2012 folyamán az Egyesült Államokban is tiszteletüket tették a koreaiak. Az F-15-ös nem okozott hatalmas újdonságot, hisz a ROKAF már évek óta repüli a Strike Eagle „K” változatát. Az F-35-össel ténylegesen nem repülhettek, csupán egy kétüléses F-16-os fedélzetéről követhették figyelemmel az ötödik generációs típus berepülését.
A szakértők szerint a két amerikai típus között dől el a tender, a Boeing a Silent Eagle nagy terhelhetőségét, illeszkedő bombakamráival, valamint a „K” verzióval való rendszerazonosság miatt, míg az F-35-ös az alacsony észlelhetőségével és nagy belső fegyverterével válthat ki szimpátiát a döntéshozókból.
Persze minden pénzfüggő, mivel a szóba jöhető típusok ára meglehetősen borsos, így a technológiaátadással dőlhet el a verseny. Dél-Korea nagy hangsúlyt fektet a hazai fejlesztésű, a KF-X program keretében létrehozandó típusára, melyhez a legnagyobb segítség kétségkívül a Lockheed Martin együléses vadászbombázója lenne. A transzfert minden valószínűség szerint még a Kongresszus sem akadályozná meg, mivel az F-35-ös fejlesztésében és gyártásában amúgy is számos NATO-tagország és szövetséges vesz részt, a koreaiak pedig meglehetősen jó kapcsolatot ápolnak az USÁ-val.
Rafale, Griff, SH, Viper Block 60 (?) kiszóródott, vagy valamelyik el se indult?
Hát szerintem itt az európai típusok meg vannak lőve. A Eurofighter drága a teljesítményéhez képest, akár csak a Rafale, a gripenre nem szorulnak rá, van nekik pénzük rendesen. A Super Hornettet azért nem rendszeresítenék szerintem mert minek még egy 4. generációs típus nekik. Az F-16os ugye nem játszik szóval maradt az F-15, és az F-35.
Ha komolyan gondolnak a hazai fejletésű gépre, akkor az F35 az egyetlen lehetőség!
A Sas fantasztikis gép, van is nekik, de a jövőbeni tervek miatt egy alacsony észlelhetőségű típus jobb lehet!
Az EF minek? KF16 és az F15K mellé feleslegesegy újabb, de drága 4+ gép. Az EF (bár nagy késéssel) a Sólyommal és a Sassal a jelen, az F35 a jövő.
Tudja valaki , hogy ár szempontjából hogy áll a két gép ?(15 vs 35)
Fenntartási költségeik ?
Illetve mennyi a sima Sas és a Silent változat ?
„A Super Hornettet azért nem rendszeresítenék szerintem mert minek még egy 4. generációs típus nekik. Az F-16os ugye nem játszik szóval maradt az F-15, és az F-35…”
Nem világos, hogy a Super Hornet nem elég jó, mert 4. generációs és több mint 500 darab áll már belőle szolgálatban, míg az F-15SE jó lehet, mert szintén 4. generációs és még egyetlen egy darab se épült meg belőle.
A Super Hornet inkább 4+ generációs, igaz az F-15SE-t is ilyennek, vagy méginkább 4++ generációsnak, meg 4.5 generációsnak remélik, de ha ezt nézzük, van ugye a Silent Hornet koncepció, ami szintén ugyanez lenne.
Egy a lényeg, se Silent Eagle, se Silent Hornet nincs, csak Super Hornet van, a Boeing saját maga erőforrásait osztja meg, minek után a Super Hornet programot (szerintem) ideje korán tekintették 1999-ben sorozatgyártásra érettnek. Anno a Super Hornet program egyik nagy előnye az alap Hornet hatótávolságának és csapásmérő potenciáljának a kiterjesztése lett volna úgy, hogy a sebesség és hatótáv paramétereket inkább igazítják a majdan leváltandó F-14-esekhez, a manőverjellemzőket pedig megtartva a kormányozhatóságot jelentősen javítják. Értsd, ugyanolyan gyors irányváltoztatásokra lesz képes a nagyobbra méretezett Super Hornet, mint a kisebb előd, csak növelik a maximális állásszöget, csökkentik az átesés sebességét, növelik az orsózó szögsebességet az átesési sebesség közelében (nagyobb, hatékonyabb kormányok, mégfejlettebb kormányvezérlő rendszer felügyelete mellett), megtartva az amúgy kiváló maximális orsózó képességet.
Mi lett mindebből?
Állászög növekedett, nagy állásszögön javult a kontrollálhatóság, de csökkent a gép végsebessége, csúcsmgassága, orsózó szögsebessége a teljes szub- és szuperszonikus tartományban (lomhább lett a madár), gyorsuló képessége romlott, hatótávja pedig nem nőtt meg arra a szintre amit elvártak tőle. A Super Horror és Super Bug gúnyneveket ekkor ragasztották rá a típusra, az előbbi a nem realizálódott képességek, és az F-14D-től elmaradó szuperszonikus teljesítmény, az utóbbi meg nyilván a kezdeti időszak amúgy minden más típusára jellemző gyermekbetegségei miatt értendő.
A Boeing mintegy megfeledkezve erről a malőrről(?) – ne feledjük, több száz gépet adtak át a Navy-nek, amelyik így nyugdíjazni tudta az amúgy már körülményes (bár korántsem régi (1991- 9? körül gyártott) F-14D-ket – inkább az F-15-ös egy újabb újragondolásába fektette erőforrásait, majd miután a Super Hornettel nem tudott az ausztrál bizniszen kívül máshol piacot szerezni, az MMRCA tender mintegy finisében előállt a Silent Hornet ötletével.
Véleményem szerint a Silent Hornet-nek úgy kb 2005 körül kellett volna megjelennie, talán mára gép is lenne belőle (figyelem! a gép alapját képező F414EPE még soha nem volt gépbe építve, az összes teszt idáig a földön zajlott és ez a verzió már 2004-2005 óta létezik) és hiába nem volt rá Navy-igény, most egy sokkal meggyőzőbb ajánlat lehetne mint az alap Super Hornet vagy a fiktív Silent Eagle.
Szerintem is az F-35-el nyernék a legtöbbet. Már csak a saját fejlesztéseik miatt is: burkolat, szenzorfúzó, a durva sisakkijelző, ami leváltja a HUD-ot, meg úgy általában, hogy néz ki, milyen felépítésű egy 5. generációs madár testközelből. Ráadásul egyelőre elég jól állnak gépekkel, még ha idén meg is rendelnék az új gépeket, nekik nem nagy gond, ha késik pár évet. Nagy kérdés, hogy milyen áron tudná szállítani a Lockheed.