|

HTKA Hírhalom 2012. 48. hét

A HTKA HÍRHALOM olyan hírek gyűjtőhelye, amiket rövidségük, vagy éppen időnk hiánya miatt nem tudtunk kellő formában megírni, így igen lényegre törően, de mégis közzétesszük ezeket minden hétvégén egy csokorba fűzve.

November 28-án megkezdődtek az F-35C földi-fegyveroldási tesztjei. A Patuxent River haditengerészeti bázison a CF-2 jelzésű, másodikként legyártott F-35C segítségével folytatták le a próbákat, melyek során a repülőgéppel egy habszivaccsal bélelt betonteknő fölé álltak, és úgy kezdték meg az oldási teszteket. Utóbbiak során 907 kg-os GBU-31-et, 227 kg-os GBU-12 valamint AIM-120 AMRAAM rakétákat dobtak a betonteknő fenekébe. Összesen 11 kioldást végeztek, felosztva a jobb és bal fegyvertér között. A sikeres tesztnek köszönhetően hamarosan megkezdődhetik a légi indításokat is, talán még az év vége előtt.

A november 15-i teszten épp egy 2000 fontos GBU-31 oldása látható az F-35C belső fegyverteréből | Fotó: U.S. Navy ,

Szintén a JSF programhoz kapcsolódó hír, hogy a Lockheed Martin még az év vége előtt számít az 5. széria megrendelésére. A 2011 első felétől elhúzódott tárgyalásokkal a közelmúltban sikerült előrelépni, jelentette be Marillyn Hewson, a Lockheed ügyvezető alelnöke. A 4 milliárd dollárral kecsegtető szerződésről egyelőre nem ismert, hogy mennyi F-35 legyártását foglalja magába.

—-

Két Eurocupter AS365 N3+ Dauphin helikopterrel gazdagodott a Bangladesi Hadsereg. A forgószárnyúakat novemberben vehették át az európai gyártól, melyeket ENSZ humanitárius valamint szállítási feladatokra alkalmaznak majd. Az új szerzemények pilótái az Eurocopter szingapúri telephelyén kapták meg a típusjogosítást, kiképzésüket elsősorban szimulátorokkal valósították meg.

AS365 Dauphin „kávédarálók” bangladesi színekben | Fotó: Eurocopter South East Asia ,

Ahogy azt mi is megírtuk, két héttel ezelőtt először szállt le J-15 az első kínai repülőgép-hordozó, a Lianong fedélzetére. Sajnos a kínaiak nagy öröméhez bánat is társul, lévén a repülőgépet tervező Shenyang Aircraft Corporation vezérigazgatója, Luo Yuang a sikeres tesztek közben szívinfarktusban elhunyt. Az 51 éves férfi maga is hajó fedélzetén tartózkodott a J-15 első hajófedélzeti leszállása során, amikor is rosszul lett, és az azonnali beavatkozás ellenére az életét már nem tudták megmenteni.
Luo Yuang több mint 30 évet húzott le a Shenyang repülőgépgyártó vállalatnál, 2007-ben került a vezérigazgatói székbe. Saját maga felügyelte a Szu-33 lemásolásával kifejlesztett J-15 programját.

—-

És ha már a J-15: a külföldi médiában elterjedt vádakat tagadja Kína, mely szerint a J-15 mindössze az orosz Szu-33 másolata. Mint ismert, Ukrajna két tengerész „Flankert” adott át Kínának a múltban, miután Oroszország megtagadta a típus leszállítását az országnak. Az említett két példánynak a segítségével fejlesztették ki a J-15-öt, ám Peking azt állítja, hogy a sárkányszerkezeten kívül semmi mást nem használtak fel az orosz masinából – saját fejlesztésű a hajtómű, a fegyverrendszerek, az elektronika, és további kulcsfontosságú berendezések. Mindezek tudatában Kína szerint teljesen legálisan gyártják a típust, a licensz megvásárlása nélkül is.

Orosz Szu-33 és a kínai J-15 ,

Az orosz Rosoboronexport tagadja hogy elveszítettek volna két indiai tendert is. Korábban beszámoltunk róla, hogy a Új-Dejhi a Boeing CH-47F Chinook helikopterét választotta a Mi-26T2-vel szemben, valamint az Airbus Military A330MRTT tankert az Iljusin portékája ellen, ám Oroszország tagadja ezen tenderek elvesztését. Állításuk szerint ők még nem kaptak visszajelzést a végeredményekkel kapcsolatban, sőt, saját győzelmükre számítanak. A média állításaira reagálva elmondták, hogy a Mi-26 korábbi verziója régóta üzemel Indiában, valamint hogy a típus teherbírása megközelíti egy C-130 Hercules-ét, ez egyedülálló a helikopterek körében. Az Il-78MK-90 előnyeként azt emelték ki, hogy az A330MRTT-vel ellentétben katonai szállítógépből fejlesztették ki, így egy gyors átalakítással bármikor alkalmassá tehető nagyméretű áruk szállítására, valamint hogy az indiai kifutópályák több mint 80%-ról üzemeltethető.

—-

A Rockwell Collins kapta a megbízást az Amerikai Haditengerészet C-130T Hercules teherszállítóinak modernizálására. A szerződés az elektronika átalakítását tartalmazza, a 20 példány a következő „finomságokat” kapja: a Rockwell legújabb, saját fejlesztésű időjárásradarját, utolsó generációs szoftverekkel ellátott V/UHF rádiókat, további kommunikációs és navigációs berendezésekkel együtt. A 2013-ban kezdődő átalakítási munkáknak köszönhetően a gépek a jövőben is eleget tesznek a repülési követelményeknek.

—-

Paveway II irányítókészletek legyártására kapott szerződést a Raytheon. A „buta” bombákra szerelhető lézeres berendezéseket az Amerikai Fegyveres Erők rendelték meg, 422 millió zöldhasúért. Arról nem tudni hogy ez az összeg hány irányítókészlet legyártását foglalja magába.

—-

Ballisztikus rakéta indítást hajtottak végre Pakisztánban. A közepes hatótávolságú Ghauri/Hatf-V folyékony tüzelőanyagú ballisztikus rakétát november 28-án indították a Hadsereg Stratégiai Parancsokságának Stratégiai Rakéta Csoportja. A teszt célja volt bebizonyítani, hogy az 1300 km-es hatótávolságú fegyver háborús körülmények között bevethető lenne. Ennek szükségességét azonban külföldi elemzők kérdőjelezik meg, szerintük Pakisztánnak nincs oka ballisztikus rakétát üzemeltetni.

—-

216 hozzászólás “HTKA Hírhalom 2012. 48. hét”

  1. Érdekes, hogy hisztiznek Pakisztán miatt, amikor lassan az összes szomszédjának van ballisztikus rakétája és/vagy atomfegyvere.

    Tény hogy keleti szomszédjához hasonlóan egy kevésbé felvilágosult társadalma van, de azért a pakisztáni vezetés eléggé stabilnak látszik a balhék ellenére is és meggyőzően csinálják a azt a demokráciának látszó valamit ami ott van.

  2. @Qualit

    Igenis lesz PAK-FA , J-20, J-31 valamint 5000000km autópálya és 10 metróvonal minden nagyobb városban. Kína meg az oroszok boldogan finanszírozzák nekik hiszen megéri.
    Az indiai ballisztikus rakéták nem problémásak valamint a bérelt Akula II sem gond az nem fenyegetés senkinek… Hogy Kashmirt már ne is említsem. Persze a koszos albánoknak (Akik nagyrészt a 2. VH után telepedtek be és szaporodtak fel) oda kellett adni Koszovót, de az senkit nem érdekel hogy ott mi folyik.

  3. A T-90MS tank részletes bemutatása akciódúsan, hatásvadászosan orosz nyelven és angol felirattal:):

    http://www.youtube.com/watch?feature=player_embedded&v=1hzC4jSnRis#!

    Az elején azért van egy fricskának is tekinthető üzenet a nyugat felé :). Az tetszett a videóban, hogy nem csak a tankot de a gyárat is bemutatták kicsit, utána meg jöttek a passzív/aktív védelmi rendszerek, fegyverek stb…
    A gyáros résznél úgy nézet ki, mintha már gyártanának egy bizonyos mennyiséget hazai vagy más megrendelő ország(ok) számára. Vagy ez is ilyen „egybe gyár”, hogy a régi szériákat is felújítják?

  4. Roni:

    Áhhhh francba, pedig úgy örültem, hogy valami „frisset” találtam :(.
    Mentségemre legyen mondva, hogy nem nagyon voltam gép előtt, és figyelni se tudtam, hogy mi most a dörgés:).

    Mindegy, hátha vannak ugyanolyan sereghajtók mint én, nekik legalább új lesz :D.

  5. mijki:

    Nekem még mindig a Leó 2, K2/Altay kombók a favoritok, de azért a videóval engem is kíváncsivá tettek :). Az aktív védelmi rendszere ha jól működik, akkor eléggé brutálissá teszi a tankot. Meg ugye a tank tud repülni is :D :D :D.

    De ugye az MS félmegoldás, az Armatára a.k.a mammut tankra leszek kíváncsi :D. Lehet, hogy át fog alakulni transformerré :).

  6. http://worlddefencenews.blogspot.hu/2012/12/germany-to-consider-request-from-saudi.html

    http://worlddefencenews.blogspot.hu/2012/12/israel-plans-to-use-armed-unmanned.html

    http://worlddefencenews.blogspot.hu/2012/12/brazil-has-confirmed-purchase-of-14-6×6.html

    http://worlddefencenews.blogspot.hu/2012/12/dcns-at-exponaval-2012-international.html

    Igaz ezek nem vidik de a hírhalomba megfelelnek.

    A cikkel kapcsiba egy kérdés?

    „Az orosz Rosoboronexport tagadja hogy elveszítettek volna két indiai tendert is.”

    Ez mennyire valószínű?

  7. Unio:

    A Leo 2 szép kis tank, csak elég sokat fogyaszt nem? Lehet kicsit olcsóbban kijönnénk ezzel. :)

    Az aktív védelemmel kapcsolatban mintha régebben olvastam volna hogy a Leo 2-nek is terveznek(vagy terveztek) aktív védelmet, az elv hasonló volt, csak az egy kis rakétát lőtt volna ki.

  8. mijki:

    Én úgy tudom, hogy nem a fogyasztással van ott a probléma, hanem az alkatrészek. A Lengyel testvéreink is imádják,puszilgatják, ölelgetik a cicákat:) csak hát amikor elsz*ródik egy dolog a tankon, akkor van a problem mert ugye azt németéktől kell beszerezni borsos áron. Lehet, hogy a Leó is durván fogyaszt, én ezt nem tudom de az tuti, hogy az Abramshez képest a leó egy 1.3-as Suzuki WagonR :D.

    Az aktív védelmes sztori nekem új a Leóval kapcsolatban, erre gondolsz? : http://www.youtube.com/watch?v=eaELN3ibKkY

    Bár evidens, hogy a Németek se hagyják tétlenül, hogy az oroszok itt munkálkodjanak szabadon :).

  9. a legköltséghatékonyabb (hosszútávon) akkor már az lenne, ha „k-európa” összedobna magának egy saját hk-t :), persze ez olyan szinten az álom és a vicc keveréke, hogy azt sem tudom, hogy juthatott eszembe egyáltalán…

  10. A lengyelek max barátaink de szláv nép lévén bizonyosan nem testvéreink :))) A Leoknak drága az üzemeltetése bár ezt is más harckocsikkal kellene összevetni és hosszútávon. Az hogy a lengyelek sokkalják szerintem nem igazi mérce mivel ők korábban otthon gyártották a T-72eseiket, annál persze sokkal drágább. Engem az érdekelne hogy mondjuk az Abrams vagy Challenger 2 harckocsival összevetve hogyan áll az üzemeltetési költség.

  11. Jómagam Leo2/Abrams párti vagyok, de a Leo-t jobban preferálom, mivel tényleg kevesebbet fogyaszt, jobban véd a kinetikus, és a robbanótöltetekkel szemben, ja és nem mellesleg brutál a kinézete. :D Főleg a PSO változat:

    http://upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/2/2c/Leo2pso_009.jpg

    Ha jól tudom egyébként, az osztrákok most tervezik kivonni a technika nagy részét, kapóra jönne tőlük 40-50 darabot venni, már amennyiben a T-72 után tervezünk harckocsit rendszerben tartani, ha már harci helikopter nem lesz. :/ Asszem már itt is szó volt erről.

    Mondjuk ami meg az Abrams mellett szól, az aztán elfogyaszt mindent a gázolajtól a parfümig, és a háromból egy harckocsi lőszer ellen (tompa töltet) jobban véd mint a Leo.

  12. duckdodgers:

    Nekem 100x inkább testvéreim nem úgy, mint a jáj de imádott „sógoroék”:). Persze nincs nekem bajom velük se. Ezt meg mindenki döntse el, hogy igaz-e vagy sem:

    Állítólag olyan elméletek terjednek, hogy régen egy nép voltunk stb…

    http://www.nyest.hu/hirek/kozos-genetikai-os-vagy-barati-kotelek-miert-szeretjuk-a-lengyeleket

    De ez most nem ide tartozik:)

    ON:

    Nem tudom, hogy náluk miért megy pontosan a hepaj a leók miatt de az tény, hogy az ingyé kapott német ajándéktól eleinte le voltak taglózva örömükben, utána meg mikkor megkapták az alkatrészek utána a számlát lehet, hogy legszívesebben ők Blitzelték volna le a németeket:).

  13. Unio: persze, hogy az :D, de egy kis logika vagy vmi hasonló van benne. bár azt sok mindenbe lehet találni, hisz végül is, a környéken szinte mindenhol érik a hk-k cseréje, bár pénze nagyon nincs rá senkinek, ha már pénzt költenek akkor miért ne olyanra, ami rájuk/ránk van szabva, és tul.képpen alkatrészek terén is egyszerűbb, sőt van egy „alvázad” amit variálhatsz…persze lévén baromság az egész, így kár a gondolatot továbbkölteni…csak ha már elkezdtem klaviatúrát koptatni :).

  14. Hát nekem sajnos volt már dolgom lengyelekkel, meló és egyéb dolgok kapcsán és eléggé egy szarkeverő áskálódós népség. Persze ez csak magánvélemény. A magyarság legközelebbi rokonai tudtommal Kínában élnek (ujgurok) és bármennyire fura , de a kínai álláspont szerint a magyarok egy elveszett kínai törzs. Szerintem csatlakozni kellene! :D

  15. duckdodgers:

    Jogos amit írsz, te sajnos ezt tapasztaltad meg velük kapcsolatban. Evidens, hogy náluk se mindenki jófej, rendes ember, bár miránk is mondanak más nemzetiségűek ilyeneket, és sajnos néha jogosan is. Remélem, hogy majd azért összehoz a sors rendes lengyelekkel is ;).
    Az ujguros történetet én is ismerem, a kínait viszont még nem halottam, elég érdekes de lehet, hogy ennek van a legnagyobb alapja:). Olyan elméletek is születtek, hogy a Japánokkal állunk rokonságban. Hát ha már ennyi helyen vannak rokonaik/testvéreink, akkor végre csatlakozhatnánk valahova, de nekem még a Finnek is megfelelnek :D.

  16. „Aztán jön Putyin kampánytankja.”

    Hagyd már ezt a propaganda gépezetet !

    Az új t-90ms tank senkit nem lepett meg, mindenki tudta hogy a gyár elkezdetett egy új változatot kifejleszteni.
    Előtte képek is jelentek meg róla mint most az új HTKA oldalról a Block 5.0.
    A tankot főként exportra ajánlják.

  17. Azért annyira nem pancserek. Persze van még mit fejleszteni ez nem kérdés, de nekik aztán mindent házon belül kell megoldaniuk ami nem olyan egyszerű. Nem egy súlycsoport ugyan, de a sorozatos Bulava indítási kudarcok után sem gondolhatta senki komolyan, hogy az oroszok hirtelen elfelejtettek ballisztikus rakétát építeni. Voltak technikai problémáik ez mindig előfordul és ennyi az egész. Azért Észak Korea a 80as években stikában vásárolt Scudoktól elég messze jutott mostanra, még ha kapott is segítséget ezügyben.

  18. Attól tartok hogy ez az állandó légtérsértős huzavona addig fog tartani amíg a 655-ös járat esete fog megismétlődni esetleg fordított előjellel. Veszélyes játék ez és sajnos a politikusok Akik ezért felelősek (jó szokás szerint) más fa..ával verik a csalánt.
    Persze ha valami történik akkor majd jön a sajnálkozás, hogy így az ártatlanok meg úgy…

  19. Helyszíni riport a szíriai polgárháborúról Haszínból

    A hadsereg züllik, a felkelők türelmesen várják, hogy teljesen szétessen, de nagyon sokáig ők sem érnek rá, mert közben a civil lakosság egyre többet szenved Szíriában. A török határ közelében fekvő Haszínban egyre látványosabb a két éve tartó polgárháborúban is érezhető fordulat: a felkelők egyre magabiztosabbak, Aszad csapatai viszont már csak pusztítani képesek. Így néz ki a szíriai háború testközelből.
    http://www.origo.hu/nagyvilag/20121204-helyszini-riport-a-sziriai-polgarhaborurol-haszinbol.html

  20. Ma a Gripen a legjobb választás

    A malmöi székhelyű Sydsvenskan beszámolója szerint alacsony árának és alacsony működési költségének köszönhetően a Gripen most megfizethetőbb külföldi versenytársainál.

    A riport szerint 30 évvel ezelőtt az
    akkori elnök, Bengt Gustafsson az mondta, hogy a Gripen 2010-et követően fokozatosan olcsóbb lesz versenytársainál. Mára kiderült, hogy Gustafssonnak igaza lett.

    A beszámoló idézett egy összehasonlító riportból, amelyet az elismert védelmi elemző IHS Jane készített, és amelyből kiderül, hogy a Gripen gazdaságosabb, mint az öt nagy versenytársa.
    A Swedish Defence Line szerint egy bővített Gripen életciklus költsége egyértelműen alacsonyabb, mint leginkább megfizethető külföldi versenytársáé. A Gripen vételára 27 százalékkal alacsonyabb és a működési költsége 2042-ig 15 százalékkal alacsonyabb, mint a többi versenytársáé.

    A Gripen kiváló ár-érték arányának köszönhetően olyan országok – mint például Hollandia és Dánia – érdeklődését is felkeltette, amelyek korábban kevésbé lelkesedtek a svéd vadászgép típus iránt.

    „Készen állunk arra, hogy egy verhetetlen ajánlatot adjunk Dánia számára. A tervek szerint ez igazodni fog a Dán Légierőhöz és ennek köszönhetően Dánia megerősíti fejlesztési együttműködését Svédországgal és Svájccal”, nyilatkozta a Saabtól Sebastian Carlsson.

    A teljes cikk svéd nyelven itt olvasható: http://www.sydsvenskan.se/ekonomi/dyrgripen-har-blivit-reaplan/

    forrás: https://www.facebook.com/Saab.AB.Magyarorszag

  21. Hir halomba hír: Az Irániak megint bevillantottak egy elkapott UAV járművet. A ScanEagle típusú jármű bemutatásra is került. Az bizonyosnak látszik hogy dacára hogy a jármű futómű nélküli, teljesen sértetlenül került az irániak fogságába. Úgy tűnik az Irániak igen is valamit tudnak az ilyen járművek ellen. Nos a reakció ugyan olyan lagymatag volt mint az ismert előző esetben. Jellemző a nyilatkozat sor. Minden gépünk megvan. Nem volt veszteség. A jármű műszaki meghibásodás miatt került iráni kézbe, kérjük vissza. Az iráni oldalakon poénok jelentek meg hogy hogy az USA ajándékokkal halmozza el iránt. Az viszont biztos hogy a gép sértetlen. Nos mivel minden hivatalos forrás tagadja hogy eszközvesztés történt már csak egy 3 betűs szervezet maradt aki lehetséges, és nem is nyilatkozott, de ű soha nem is szokott, hiszen hivatalosan nincs is ott. Tiszta Air Amerika. Az is érdekes hogy bizonyos a cikkekből, hogy az irániak legalább 1 hónapig figyelték a gépet használókat és hidegvérrel kivárták a kedvező alkalmat. Így a hírekben nekik is tettek egy kis üzenetet. Magyarul jelezték finoman hogy figyelemmel kísérik a tevékenységüket. Ez a része a hírnek nem minden hírben jelenik meg.
    Az irániak minden esetre jelezték hogy a szabadalmi jogokat nagy ívben el lehet felejteni, a szerkezet annyira tetszik nekik hogy a jövőben ők is szeretnék gyártani. A szerkezet szerintem nem valami nagy szám, azonban nagyon ügyes megoldásokat sorakoztat fel, és az iráni hajókon eddig ilyen könnyen felbocsátható és visszanyerhető szerkezet nem volt.
    http://youtu.be/ohKPto_GPdo

  22. „mert közben a civil lakosság egyre többet szenved Szíriában.”

    Épp ők basznak már a civilekre!
    Minden országgal meg lehetne ezt csinálni amit Szíriába vagy Líbiába csináltak.
    Főleg arra

  23. comandante:

    Iránék kaphattak vagy tudhatnak valamit, hogy így szedegetik le a be nem ismert cíjájé drónokat. Mell Gibson és Robert Downey Jr. simán be és visszarepült volna az öreg C-123-asal :).

    Komolyra fordítva a szót, nem egy hú de nagy/szuper gép ez a drón, de tényleg ötletes. Iránék meg megint fricskáztak egyet és jót röhögnek, csak nehogy az legyen a taktika, hogy valaki/valakik direkt hagyták leszedni a madárkát.

  24. Orosz flottás vegyes

    Northern Fleet Bottom-Lines Training Year 2012
    http://rusnavy.com/news/newsofday/index.php?ELEMENT_ID=16597

    Corvette Makhachkala Commissioned into Russian Navy
    http://rusnavy.com/news/navy/index.php?ELEMENT_ID=16601

    Pacific Fleet Took Part in INDRA-2012 Joint Exercise
    http://rusnavy.com/news/navy/index.php?ELEMENT_ID=16603

    Sweden Identifies Wrecked Soviet Sub
    http://rusnavy.com/news/newsofday/index.php?ELEMENT_ID=16599

  25. Unio azt azért nem hinném. Azért az irániak sem hülyék teljesen, ergo ha egy Pajtás fényképezőt találnak mint kamerát azt nem nagyon eszik meg. Tisztában vannak az eszközök képességével így azt is tudják hogy mit kell tudnia a beépített optikáknak, egyéb rendszereknek.
    Nagy segítség Iránnak (és Akiknek hozzáférést biztosítanak), hogy bepillantást nyernek ezekbe az eszközökbe. Persze nyilván nem holnap lesznek képesek legyártani de így is hosszú fejlesztési időt spórolnak meg.

  26. daniel elsőre ez lehet furcsán hangzik, de lehet benne ráció. Persze ismerni kellene a pontos számokat is. Valószínűleg az afganisztáni használat leamortizálta a cuccokat, ha hazahoznák akkor is komoly pénzeket kellene ölni a felújításukba ami csak egy újabb koloncot jelentene. A szállítási költség nem tudom mennyi lenne de szerintem az inkább a kisebb járművek esetében tényező.

  27. Szia danielblack !
    A Honvédség Afganisztánból a következő páncélozott járműveket szállítja haza:
    BTR-80/A, BTR-80MVJ, BTR-80SKJ, UNIMOG-5000 SKJ, RÁBA H-14 MAC, MB G-280C+R, MB G-270.
    Én úgy hallottam, hogy a páncélozott TOYOTA LAND CRUISER-ek át lesznek adva az afgán biztonsági erőknek, de mégegyszer „csak hallásból”.

  28. Mondjuk azért a jááj de borulékony maxprokat hazahozhatnánk. Elhiszem, hogy pénz a szállítás, de akkor meg van értelme missziózni? majd minden nagyobb misszió végén otthagyjuk a járműveink egy részét? Érdekes :)

  29. Hans szerint:
    2012. december 5. szerda @ 16:01

    Még a Humvee-kat is ott hagyjuk?
    Úgy tudtam egy részük bérelt, de van ami a mienk. Téves?

    Szia Hans !
    – Igen, téves az info. Kint csak az ameriaktól kölcsönzött Hmmwv-ket
    használjuk, magyar tulajdonban 14 db M1165A1 jármű van Szolnokon a KMZ állományában.

  30. Nem feltétlen vietnami, egyszerűen ez az érdekük. Csak gondolj bele!
    Ha használatba veszik akkor előbb-utóbb alkatrész is kell hozzá. Ha hozzászoktak akkor esélyes, hogy ha odakerül a sor akkor már venni is azt veszik. Mindeközben az amerikai sereg a mondjuk 50%-os eszköz helyett vagy újat vagy még modernebbet is vesz ;)

  31. Hála istennek úgy tűnik hogy az akkori álláspont(?) mára túlhaladottá vált. Bár személy szerint nagy kedvencem a Huey és a jellegzetes hangja is, de sajnos kiöregedő típus ezért most rendszeresíteni hiba lenne. Mindenképpen jobb megoldás a meglevő eszközökbe fektetni azt a keveset ami van, és majd amikor lesz erre több pénz akkor hosszú távra újat választani.

  32. Tankman kérlek szépen.
    Ameddig olyan kormányok lesznek hatalmon amik azt híresztelik hogy Uniós előírásból nem lesz szabad moslékkal etetni a disznókat, majd mire a nép elhiszi hogy tényleg van ilyen, meghozza sunyiba a fügönymögött a „nemlétező unios” törvény magyar változatát. (És nem egy ilyen törvény született már.)
    De ameddig a nép is úgy néz hogy nem lát nem lesz változás.
    És fölösleges s jövőbe tett igéreteknek hinni.

  33. Érdekes, nálam holt térben volt ez a BILL 2 rendszer. Kíváncsi vagyok, hogy mi fog kisülni ebből az egészből, nem lepődnék meg ha rossz döntés születne, de bizakodok.

    Az urak/hölgyek(?:)) szerint melyik lenne jó a PDF-ben felsoroltak közül?

  34. Eggyetértek a cikkben leírtakkal. Én is az első helyre tettem a két rendszert.
    Személy szerint én inkább a Spiket választanám. Elsősorban azért, mert egy egész családot fejlesztettek ki belőle. Van helikopterre szerelt változat, meg létezik nagyobb és kissebb méretü is.
    Ha lesz valaha valamilyen fajta páncéltörő helikopter, akkor egy nagyobb megrendelt mennyiség esetén könyebben lehet alkudni.

  35. Érdekes közpolitikai elemzés van cikkben. Bár szerintem aki legalább felületesen tájékozott a témában, már annak sem meglepő az eredmény. Azért én sajnálom, hogy orosz rendszert nem vizsgálnak. (Kornet-E)

  36. tankman

    Idézlek:

    „tankman szerint:
    2012. december 5. szerda @ 20:06
    Egy kis előzetes a Honvédség új páncéltörő rakétakomplexumának kiválasztási folyamatáról: 58. oldal”

    Az én értelmezésem szerint tényként közlöd, hogy: Igen veszünk pc. törőt, már csak ki kell választani melyiket akarjuk.

  37. Mackensen

    Hány orosz eszköz tüzelj és felejtsd el rendszerű?

    Egyik sem. De ha nem közvetlen közelről lősz vele akkor miért is fontos ez? Sőt, szerintem a találati valószínűségen sem javít. Ellenben rohadt drága…

    Hány közülük támad felülről?

    A felülről támadó mód nagyban csökkenti a lő távot. Ráadásul ha van megfelelő áthatoló képességed akkor fölösleges is. Például a Javelin megadott hatótávolsága nem felülről támadó mód esetén értendő. Szóval elég rövid távolságon működik mondjuk egy Kornet-E hez képest.

    Hány közülük van passzí infrával felszerelve?

    Ezt nem értem. A Kornet-E elvileg „passzív termikus látványt” használ. 5500 méterről a videók tanulsága szerint egész jól lát egy álló tankot (nem jár a motor sem!). Éjszaka 3500 méterre írják ugyanezt a produkciót. Szerintem ez bőven jó.

    Hányat közülük lehet teljesen rejtett állásból indítani?

    Azt ismét nem tudom, hogy mit jelent a teljesen rejtett állás, de az általam egyszer már mesélt videón, 3 Merkavát pár fa mögül igen gyorsan és hatásosan lőttek ki vele.

    Ezekkel csak azt akartam szemléltetni, hogy az orosz technikának is van keresni valója a nyugatival szemben, egy ilyen teszten.

  38. „Szia gigabiga !
    A Konkursz és FAGOT helyett fog kelleni beszereznünk páncéltörő rakéta komplexumokat.”

    Értem!
    Nem is vitattam, hogy nem kell egy ilyen fegyver és azt sem, hogy a Stukák 1944-45-ös kivonása miatt kellene.

  39. A tüzelj és felejtsd el azért fontos, mert növelhető a tűzgyorsaság. Ahelyett, hogy gégig a célponton tartod az irányzékot, egy másik célpontot támadhasz közben. Ha közelre lősz akkor tényleg nincs nagy jelentősége, de ahogy látom az a trend, hogy mindenki megpróbál minnél messzebre lenni az ellentől és onnan lőni.

    A felülről támadás nem csökkenti a lőtávot. Ehunn a Jevelin kézikönyve és semmi ilyesmit nem ír benne.

    http://www.militarynewbie.com/pubs/FM%203-22.37%20Javelin%20Medium%20Antiarmor%20Weapon%20System.pdf

    A másik előny, hogy a mostani MBT toronypáncélzata lassan 1 méter, benne mindenféle kompozitokkal. Nem véletlenül dolgozzta ki párhuzamsoan több ország ezt a támadási profilt, ha ezt olyan könnyü lenne átlőni.
    A kornet termáljáról nem tudok sokat belátom. Mennyire van elterjedve, mennyit gyártottak stb.
    A teljesen rejtett állás azt jelenti, hogy nem kell „lásd” a tankot. Ülhetsz egy domb tövében és onnan idíthatod a rakétát csak úgy, hogy valaki megadta a hozzávetőleges helyzetüket. A célbefogást a levegőben lévő rakétával végzed.
    Nézd meg a videókat amiket fennebb belinkeltem.

  40. „A pct. rakétakomplexumokhoz még annyit, hogy értesüléseim alapján a Bundeswehr inkurrencia készletéből lenne lehetőség használt MILAN komplexumok beszerzésére.”

    Ha ez így van, akkor miért kell kiválasztó sót rendezni?

  41. Mackensen

    „A tüzelj és felejtsd el azért fontos, mert növelhető a tűzgyorsaság.”

    Ez nem biztos, hogy igaz. Úgy tudom, hogy a Javelin indítóján az érzékelőt „vissza kell hűteni” az is idő, valami 40 másodperc körüli időt olvastam, de itt írták mondjuk a csökkenő hatótávolságot is a fölülről támadó mód esetén. Szóval nem mondom 100%-ra a dolgot.
    (nem most olvastam, így nem tudom linkelni)

    A kornet „témájához” hát tudtommal igen elterjedt. 12 ország és két „terrorszervezett” rendszeresítette elvileg. Köztük Görögország, India, Törökország vagy az oroszok. Szóval szerintem elég elterjedt.

    Ezzel persze nem azt akarom mondani, hogy a Javelin, vagy a Spike rossz lenne…

  42. Hát sztem butaság eleve kihagyni egy eszközt csak azért mert orosz. Mind árban mind tudásban elég versenyképesek az orosz cuccok és ha a Törökök mint elsővonalas NATO állam használják, akkor nekünk szaros purgyéknak miért kéne eminensebbnek lennünk?
    A levetett MILAN-ok meg a legnagyobb baromság. Annál most is jobb eszközökkel rendelkezünk.

  43. danielblack szerint:2012. december 5. szerda @ 16:33

    „A szlovákok csinálták egyébként okosan a dolgokat. Kivonultak a balkánról, ”

    A Balkán szerintem nekünk pont jó: nem olyan veszélyes mint Afganisztán, közel van (így nem annyira költséges) de mégis nemzetközi környezetben próbálhatják ki magukat a katonák.

    Költségek:

    „Kérdésre válaszolva a honvédelmi miniszter elmondta: a magyar szerepvállalás eddig évente átlagosan 10-12 milliárd forintjába került a magyar államnak, amely azonban 2013 tavaszától jelentősen csökken majd. Hangsúlyozta azt is, hogy a honvédség 2014 után is vállal majd tanácsadói és kiképzői feladatokat Afganisztánban, valamint korábbi vállalásának megfelelően 2015-től három éven át évente 500 ezer dollárral támogatja az afgán haderő megújulását.”

    http://gazdasagiradio.hu/cikk/81330/

  44. Csak megjegyezném hogy a Spike adatai nem jók a forrásban. A 25 kilométer hatótávolság baromság. Ráadásul vezetékes irányítású ha jól tudom. Legalább is néhány videón az indító és a rakéta között mintha lenne valami vezeték. A hatótávolság nem lehet több 5-6 kilométernél. A rávezetés sem azonos, és erősen vitatható hogy mi a jobb. A két pont között ugyan is az egyenes a legrövidebb, és a közvetlen irányzásnál nincs pontosabb, ráadásul a kornet imbolygó repülése szerintem nem véletlen. Ezzel nem a Spike ellen beszélek, mert szerintem nagyon ötletes a működése.

  45. Sziasztok !
    Olvasom a hozzászólásokat, néhány fórumozót felháborított, hogy orosz páncéltörő rakéta nem került az összehasonlításba. Szeretném leszögezni, hogy a Honvédség a jövőben nem tervezi új orosz haditechgnikai eszközök rendszeresítését.
    Amiről hallottam, ami reális:
    lehetséges, hogy néhány kifutó haditechnikai eszköz további éltben tartásához beszerzések történnek a következő eszközöknél:
    -Konkursz és FAGOT pct. rakéta megfelelő üzemidővel(pl. Bulgáriából)
    -KUB légvédelmi rakéta megfelelő üzemidővel
    -RPG-7 reaktív pct. gránát
    megj.: állítólag a Mi-24-hez már nem lesz beszerezve STURM pct. rakéta, csak az Sz-8 repesz-kummulatív marad a páncélozott célok ellen

  46. „Ráadásul a forráson látszó rakéta metszet sem ok. A hiszen ott a hajtómű fúvóka hátul van míg a valóságban hajtómű hasonló a tow rakétájához és oldalt van a fúvóka.”

    És az ábrán mégis hol van a fő hajtómű??? Megnézted eggyáltalán?

    http://en.wikipedia.org/wiki/File:Spike_cutaway_diagram.jpg

    FLIGHT MOTOR!!! Szép narancssárgára van festve. Ami hátúl van az a Lounch Motor.

    „A két pont között ugyan is az egyenes a legrövidebb”

    Ez igaz, de egyben ebben is áll a hagyományos páncéltörő rakéták eggyik hiányossága. Először is a kumulatív sugár optimalizálása miatt nem repülnek „gyorsan”. A legtöbbnek hangsebesség alatti az utazósebessége. Viszont átszabdalt terepen, mint amilyen az európai is, egy mozgásban lévő harckocsit elég nehéz eltalálni maximális távolságon a tereptárgyak takarása miatt. A páncéltörő rakéták leghatékonyabb használati módja, ha helikopterekre szerelik őket, mivel akkor ez a korlátozó tényező megszűnik.
    Számold ki, hogy 4 km megtételére egy rakétának vagy 12 másodpercre is szüksége lehet.
    Viszont ezzel a felülrő támadó repülési profillal sikerül ezt a hártányt is lefaragni. A videók tanúsága szerint pedíg végig megmarad a közvetlen irányítás lehetősége is. Sőt repülés közben lehetséges, hogy célpontot válts.

  47. A Kornet „imbolygása” a röppályán abból adódik, hogy csak 2 darab aerodinamikai kormányfelülettel rendelkezik melyek (emlékeim szerint) együtt mozognak. Mivel ez az irányítási mód a korábbi eszközöknél jól bevált így egyértelmű hogy ezt részben átemelték a korábbi eszközökből. Ez egyébként a korábbi vezetékes irányítású eszközöknél volt igazán látványos, mert a rakéta az indítótól nézve spirális pályát írt le, ez a vezeték lecsévélődése miatt lényeges.

  48. Mack lehetek gonosz egy kicsit? Akkor mi a helyzet a harckocsiágyúkból 3-4x hangsebességgel kilőtt kumulatív gránátokkal?

    A rakéta forgása az ami a kumulatív sugár kialakulását érdemben befolyásolja és nem a sebessége. Ezért is van néhány huzagolt ágyúból kilőhető kumulatív gránáton csapágyazott vezetőgyűrű. A röppályán már az aerodinamikai kialakításuk miatt ezek a gránátok is forognak persze, csak nem annyira mint egy normál lövedék.

  49. Nem csak a forgás, hanem a becsapódási sebesség is számít. Ha túl nagy a becsapódási sebesség, nem alakúl ki időben a kumulatív sugár és csökken a hatékonyság.
    HEAT lőszert kb 700 m/s sebességgel szoktak kilőni, lehet van már újjabb, amit talán 1000-rel, de mindenesetre nem „közelre” használják, hanem „távolabbrra”, mivel a lőtávval nem csökket a páncél átütési képesség. Közelebbre marad a nyíllövedék.
    Ha azt vesszük a Hellfire is átlépi a hangsebességet, szóval nincs kőbe vésve amit a sebességről írtam. Inkább egy megállapítás volt.

  50. A hajtóművet elnéztem beismerem, de a hajtómű mellet ott van a képen az üvegszálas kábel is. A másik hogy a spike setében is szükség van a vizuális rálátásra normál esetben. Innentől kezdve meg a sebesség fontosabb. A másik hogy mit mivel hasonlítunk össze nem mindegy a kornetet nem a 80 kilós rakétával kell összehasonlítani, mert annak a hermes a megfelelő orosz verziója. http://www.kbptula.ru/old_site/eng/multi/hermes.htm
    De azt még sehol nem láttam videón. Pedig nem semmi szerkezet.
    A 130 kilójával és a megadott 100 kilométeres távjával eléggé pariban van a előbb tárgyalt súly hatótáv adatokkal. Ráadásul az újabb verzió kornet is már duplázta a hatótávolságot. 33 kg 10 km.
    http://www.kbptula.ru/old_site/eng/atgw/kornetem2.htm
    Ekkor távolság pedig már a harckocsik lő-távjával vetekszik. A felderítési távolságot is azt hiszem elemezni lenne érdemes, hiszen az ilyen hatótávolságú fegyverek felderítése, a harckocsi személyzete számára eléggé lehetetlen feladatnak tűnik. A libanoni felvételeken számomra úgy tűnik hogy a harckocsi-kornet összecsapások során a harckocsi személyzet nem is észlelt semmit.

  51. „Nem csak a forgás, hanem a becsapódási sebesség is számít. Ha túl nagy a becsapódási sebesség, nem alakúl ki időben a kumulatív sugár és csökken a hatékonyság.”
    Ezt mégis miből vagy honnan? A 72esből 900m/s a kezdősebessége a legöregebb kumulatív gránátnak is, a Rheinmetall 120asból meg 1100. És a tendencia éppen fordított, a valóságban a kumulatív lövedékkel tüzelnek kisebb távra, éppen a relatív alacsonyabb kezdősebesség miatt.

  52. Még találtam valamit:

    http://www.zmne.hu/tanszekek/Hadtortenelem/tematika/hk/m12.htm

    „A kumulatív hatású lövedéknél a robbanótöltet energia kumulációja robbanáskor fokozott átütő hatást biztosít. Ehhez azonban a töltet robbanásának a páncéltól meghatározott (optimális) távolságra kell bekövetkezni, aminek feltétele a viszonylag kicsi kezdő- és becsapódási sebesség, illetve a lövedék forgómozgásának mellőzése.”

    Világos? Ha túl nagy a becsapódási sebesség, akkor az optimális távolságod zsugorodhat.

  53. éppen fordítva, minél nagyobb a sebesség annál nagyobb távolságban kell robbantani a töltetet ;)
    Német II VH KwK-40
    Gr-38 Hl/b kezdősebessége ~475 m/s a gyújtó kb 10 cm távolságra van a töltet előtt
    BK-14 kezdősebessége ~900 m/s a gyújtó több mint 20 cm-re van a töltet előtt.
    Ezt a távolságot a gránát optimális lötávja szerint állítják be megfelelő távot hagyva a jet kialakulásához.

  54. Hadd fikázzam egy kicsit a ZMNE-s forrásod :
    „A második világháború végén már sikerült létrehozni a reaktív erő felhasználásával működő páncéltörő fegyvereket (németek, amerikaiak)” és a magyar eszközök? Mint a buzogányvető vagy a röppentyű? Gyártásban és ugyan korlátozottan, de éles használatban is voltak.

  55. Tehát ott a legjobb a hatása. Attól mind lefelé mind felfelé eltérve romlik a jet hatásfoka. Megjegyzem hogy a kumulatív gránát kezdősebessége nagyobb a rep-romb-nál ha nem is sokkal. A relatív kisebb kezdősebesség pedig a nyíllövedékhez mérve kicsi. És ennek egyszerű oka van : a lövegcső élettartama.

  56. „Attól mind lefelé mind felfelé eltérve romlik a jet hatásfoka.”

    Pontosan! Úgy van ahogy mondod. Páncéltörő rakétáknál ez nem gond, mivel a repülési sebesség konstans.
    Viszont a harckocsilőszer esetében ez állandóan változik. Miután elhagyja a csövet, a sebesség fokozatosan csökken. 50 méteren más, 500 más és 5000 megint más. Ugyanúgy a nyíllövedékek esetében is, azonban itt a képet egyszerübb, mivel kinetikus energiával romból, minnél kissebb a távolság a célponttól annál jobb. A távolság növekedésével a hatékonyság csökken. És itt jön képbe a kumulatív gránát, mivel nagyobb távolság esetében már inkább ezzel érdemes tüzelni.

  57. duckdodgers:
    Ez a HERMES ez egy érdekes dolog. A KBP honlapján már évek óta fent van. Az biztos hogy a tubusa megegyezik a K52-re szánt páncéltörő rakétával.
    Hermes:
    http://www.kbptula.ru/old_site/eng/multi/hermes.htm
    K52
    http://www.kbptula.ru/old_site/eng/multi/hermesa.htm
    Másrészt pedig ha alaposan megnézzük a fotót, az egész rakéta összeszerelve hasonlít a Pantsír -s rakétályához:
    http://www.kbptula.ru/old_site/eng/zencom/panz.htm
    A hermes és a K52 rakétálya mintha abban különbözne a pantsír -s rakétájától hogy mintha egy kornet lenne a gyorsító fokozatra ültetve. Így biztos nem sorozatvető hanem egy bazi nagy irányított páncéltörő rakéta. Hogy hogy irányítják csak a leírásra lehet hagyatkozni.
    Többet itt lehet találni róla.
    http://www.russiadefence.net/t339-the-missile-complex-hermes-will-replace-ataka

  58. Tudtommal:

    A HERMES nem csak terv hanem egy létező fegyver, ami működik is, csak épp a Ka-50/52-ből nincs még elég. (ami hordozza)

    A Kornetet lézerrel vezetik a célra, nem kábellel. A zavarása pedig nagyon nehéz, mert a rakéta hátulról érzékeli a lézer irányát, és ezt követi, nem a pontot célozza meg ahova a lézer mutat.

    A rakéta mozgása állítólag azért ilyen „kacsázós” mert így az aktív elhárító rendszereknek elvileg nehezebb dolga van.

    A Spike és a Javelin sem rossz cucc, de szerintem a Kornet méltó arra, hogy kipróbáljuk.

    A Kornet valódi háborúban, valódi tankok ellen is bizonyított már. Ráadásul ezek nem ósdi T-55-ösök voltak, hanem mondjuk Merkava IV. Szóval az élet igazolta azt, hogy valóban hatásos.

    A Kornethez van egy olyan funkció, hogy egy földi „harcálláspont” segítségével integrált rendszert is képes alkotni a többi Kornettel együtt. Ez sem hátrány, ha egy komolyabb páncélos támadást kell elhárítani…
    http://kbptula.ru/index.php?option=com_content&view=article&id=51&Itemid=398&lang=ru

  59. Mackensen

    Igazából a csőelhagyás után is gyorsul még a lőszer valamelyest mert még hat rá a csőből kilépő gázok ereje.

    fip7

    A Kornet is azért forog mint a többi orosz rakéta:az irányítórendszer így van kialakítva(a rakéta egy tölcsérszerű pályát ír le)de nem az aktív védelmi rendszerek miatt,úgy rémlik,hogy a rakéták kormányfelületei kétállásúak és ez okozza a fura pályát.

  60. Mindig azt ekézik a legjobban, aki a média kereszttüzében van. Ennyi. Az oroszoknál kis túlzással menetrendszerűem robbannak fel a lőszerraktárak. Ehhez képest egy eltűnt hajtómű az semmi.

    Elbaszott akció? Pl…?

    Nem Izrael az első ország, ahol parancsnak ellenállnak vagy megtagadják. F-22 + pár jenki pilóta a médiában? Persze az is csak az F-22 miatt lett hír.

    Minta nem régen lett volna hír itten valami problémás tengó, ami kicsit önveszélyes. Azt már el is felejtetted a jelek szerint.

    Látod? Így megy ez. Tehát semmi különös, a média így működik. Sajnos. Ha nagyon nem lenne valami rendben, azt a harctéri teljesítményen is látnád. A IAF, az IDF „éle” köszöni szépen, de rendben van. Nincs olyan rendszer, aminek néha nincs egy kis gikszer. A gikszerek értékelése és hírré válásának emg köze nincs ahhoz, hogy valóban mennyire súlyosak…

  61. @gacsat

    A linkben ott van, hogy Dél-Amerikában találták meg őket. Elég hülye szállítási irány délkelet-ázsiából valamit kelet felé vinni, mikor Irán nyugatra van…

    Loptak már el sok dolgot a történelemben, amiről a tolvajoknak nem volt fogalma, hogy mire jó, vagy mit kezdenek vele. Még fémhulladékként is komoly ára van egy hajtóműnek.

  62. molni

    Valóban igaz amit Terminator ír.Én példát is említenék 2006-ból:egy harcoló alegységhez 2 napig nem vittek vizet,ez Európában is gáz lenne hát még az igen „hűvös” éghajlatú Libanonban milyen jól eshetett szomjazni a katonáknak.

  63. Kanada visszavonja az f-35 vásárlását?

    http://www.network54.com/Forum/211833/thread/1354867529/last-1354959656/Canada+Cancels+F-35+Fighter+Purchase

    Vagy csak szokás szerint hülyítik a népet?

    Az oroszok megkapták az első három su-35

    http://www.network54.com/Forum/211833/thread/1354858227/last-1354901201/VVS+takes+delivery+of+3+more+Su-35S%27s

    http://www.network54.com/Forum/211833/thread/1354975058/last-1354975058/The+new+China+leader+calls+for+powerful+missile+forces