|

Szingapúri APC is ringbe szállt a Bőrnyakúak kegyeiért

Az Egyesült Államok tengerészgyalogságának eszközparkja három vonalon is megújítás előtt áll, ez nem titok. Ezek egyike a US Marine Corps egyik ambiciózus programja a fegyvernem kétéltű partraszállító harcjárműveinek megújítását célzó EFV (Expeditionary Fighting Vehicle – Expedíciós Harcjármű) program volt, míg anyagi okokból a Bőrnyakúak heves ellenkezése ellenére ki nem “lőtték” – hogy aztán a Amphibious Combat Vehicle program formájában újrainduljon.

General Dynamics EFV ,

A másik, szintén nem problémamentes múlttal rendelkező, de némi kényszerszünet után immáron újból robogó program, a HMMWV utódját kereső JLTV – az Egységes Könnyű Taktikai Jármű (JLTV – Joint Light Tactical Vehicle) program aktuális állapotáról a nyár végén írtunk legutóbb.

Azonban eddig valahogy nem nagyon került szóba azon program, melynek gyümölcseként az előbb említett két méretkategória között lapító járművet várnak a tengerészgyalogosok. A Marine Personnel Carrier programról beszélünk, aminek célja egy páncélozott, nagy mozgékonyságú, úszóképes, felfegyverzett kerekes harctéri személyszállító jármű beszerzése. És ami még nem teljesen biztos, hogy beérik, lévén a Marine Corps illetékesei által tavaly elstartoltatott, top prioritást élvező Amphibious Combat Vehicle-al összekapcsolt MPC program kapcsán vannak olyan vélemények, hogy feladatkörben túlságosan is egyezik az Assault Amphibious Vehicle leváltására hivatott Amphibious Combat Vehicle programmal.

Ilyen közös elem, hogy mindkettőnek tudnia kell úszni. Ugyanakkor míg a prioritást élvező, elődjéhez hasonlóan lánctalpas Amphibious Combat Vehicle a tengerészgyalogosoknak a hajókról a partra történő gyors szállítását, majd ott verekedésük segítését hivatott támogatni, addig a Bőrnyakúak elképzelése szerint a szintén úszóképes MPC gépek is ki tudnának evickélni a partra, ezen képességük messze elmaradna kollégájuktól. A 2 fős személyzeten felül 8-9 tengerészgyalogos fogadására alkalmas szállítójárművek a szárazföldön lennének elemükben, bár a szárazföld belsejében található víztömegeken történő átkelés már nem okozna nekik gondot.

Ami egyelőre biztosnak tűnik, hogy a tengerészgyalogosok ragaszkodnának a lánctalpas és kerekes platformhoz is, illetve, hogy ha a magasabb fokú rugalmassággal jellemzett MPC programot is át akarják verni, akkor nem árt a pénzügyek felől döntők számára nem elrettentő árcédulával előállni. Ennek fényében talán nem annyira meglepő, hogy a 4 versenyben lévő cég közül 3 mindenképpen már kész, külföldi megoldások kisebb-nagyobb módosítgatásával igyekszik begyűjteni az 5-600 gépről szóló megrendelést.

Augusztusban 4 pályázó – Lockheed Martin/Patria, BAE Systems/Iveco, General Dynamics és a SAIC – kapott fejenként 3,5 millió dollárt fejlesztgetésre.

Bizonyos szempontból a mezőnyben mindenképpen a Lockheed Martin választott a legjobban partnert, hiszen a finn Patria-val álltak össze. A Havoc (pusztítás, rombolás) fantázianevet kapott járgány természetesen a finnek igen népszerű és a lengyelek által már élesben is bizonyított csapatszállítójára, az AMV-re alapoz.

Lockheed Martin Havoc, avagy a Patria AMV | Fotó: Lockheed Martin ,

A BAE Systems még 2010-ben állt össze az Iveco-val, hogy az MPC programba az olasz vállalat 8×8-as kerékképletű megoldásával, a SUPERAV-al nevezzenek.

Iveco SUPERAV 8×8 ,

A Lockheed Martin-nal szemben a szintén amerikai SAIC nem európai partnert választott, hanem kissé keletebbre tekintett – választásuk a szingapúri ST Engineering égisze alá tartozó ST Kinetics és az ír Timoney nevével fémjelezett TERREX-re esett. Azon TERREX-re, melynek “vérvonalába” mindemellett a török Otokar is bekapcsolódott, mikor a TERREX korábbi változatát adaptálták a török haderő igényeihez. Igen, ez ugyanaz az Otokar, mely nem is olyan régen saját fejlesztésű APC-vel rukkolt elő Arma név alatt.

AV81 Terrex | Fotó: Singapore Technologies Kinetics ,

A Terrex fizimiskája némiképp a finnek gépének megjelenést idézi. ,

A Terrex-ből 135 darabot rendeltek a szingapúri haderő részére. A kor követelményeinek megfelelően természetesen moduláris járműnek a felderítő, mini UAV-val is ellátott váltiozatát a tavasszal mutatták be. ,

Az MPC program kapcsán szintén érdekelt General Dynamics kapcsán azonban egyelőre nem tisztázott a felállás. Azonban ha meglessük a General Dynamics Land Systems weboldalén a Piranha / LAV vonalat, akkor azt láthatjuk, hogy LAV II és LAV III vonalon is promóznak 1-1 demonstrátort. Az adatlapok tanúsága szerint a LAV II H technológiai demonstrátor esetében áll rendelkezésre alapból propeller.

48 hozzászólás “Szingapúri APC is ringbe szállt a Bőrnyakúak kegyeiért”

  1. Na ez érdekes lesz:

    Nem tudtam,hogy az EFV-t újra folytatják,bár jobb is mert nagy hülyeség lett volna a süllyesztőben hagyni. Anno a Jövő Fegyverei (Future Weapons) című műsorban bemutatták:

    http://www.youtube.com/watch?v=l94arUeh1XI

    Persze a tipikus propaganda duma érezhető a műsorban: Szuper nagy,szuper erős… de attól függetlenül nézhető.
    Amin nagyon megdöbbentem most újranézve ezt a részt,hogy a jármű a sráchoz képest nem kicsit nagy/magas,egy óriási doboz:O:).

    MPC programmal kapcsolatban:

    Mind a három pályázónak jó járműve van,talán a szingapúri Terrex ismert kevésbé,de attól még ütős gép.A szingapúriaknak amúgy is egy elég jó felfegyverzett hadseregük van,mondhatni Ázsia Svájca.Szóval majd Marineék eldöntik,hogy mi lesz,hogy van-e értelme ennek a programnak,az már más kérdés,de szerintem van:).

  2. Egy hasonló műszerfal : http://www.google.com/imgres?q=iveco+stralis+dashboard&start=218&um=1&hl=hu&sa=N&biw=1280&bih=685&tbm=isch&tbnid=ysnY8FVD41SlLM:&imgrefurl=http://www.shamozzle.com/mervstruck.html&docid=1_rHzKiasl8L8M&imgurl=http://www.shamozzle.com/LockysIvecodash.jpg&w=640&h=480&ei=EFmaUKV4yc6zBoOtgfgK&zoom=1&iact=rc&dur=455&sig=117490108538502196449&page=10&tbnh=138&tbnw=176&ndsp=28&ved=1t:429,r:41,s:200,i:127&tx=103&ty=88

  3. Iszonyatosan nyomják a Komondort (nanin kívül:)):

    http://hvg.hu/cegauto/20121026_Korbefotoztuk_a_13_tonnas_magyar_Komondor

    Szinte minden nagyobb hírportálon megjelent róla egy hosszabb írás.

    A Totalcaros beszámolóhoz visszatérve:

    „..mert ez a járműtípus nem csak atom-bio-vegyi-felderítő célokra felel meg, mint a prototípus, hanem tökéletes páncélozott csapatszállítónak…”

    Nem vagyok szakértő,de nagyon nem lenne jó csapatszállítónak.Csapatszállítónak ebben a HTKA-s hírben szereplő három jármű közül lenne valamelyik jó. Elhiszem,hogy el kell valahogy adni a népnek a Komondort,meg kell a megrendelés de azért nagyon nem helytálló ez a kijelentésük. És most nehogy a nincs pééz szöveggel jöjjön valaki és azt mondta,hogy á jó lesz ez nekünk a nyuszibuszok helyet,mert nagyon nem lesz. Parancsnoki járműnek, páncélozott mentőjárműnek talán jó,vegy/biovédelmisnek meg a legjobb (hisz annak is tervezték),de csapatszállítónak ez a nagy kilométerekről kiszúrható “kocka” nem nagyon. Jó a Patria se alacsony,de azt katonák szállítására is tervezték,nem pedig hibridnek. Nincs Bajom a komondorral,legalább fejlesztünk valamit de nagyon nem szeretném őt itthon a csapatszállítók gerincének tagjaként látni,tudnánk mi egy Patria szerű/szintű gépet is gyártani szerintem.

  4. nani:

    kb 5-10 perc alatt vagy 6-8 komment:) Csak nem a HTKA-s helyezésedet akarod javítani? :D :D.

    Ezek a cemetek még kenőpénzt se adnak!! Pedig helyettük csinálod a melót! ;):D

    danielblack:

    Igaz;)
    ez a gyönyörűség körülbelül egy tégla úszó képességével egyenlő,olyan is mint egy nagyra nőtt tégla :D.

  5. Mondjuk azt azért nem értem, hogy mire fel ez a nagy titkolózás! Akiknek fontos, azok pillanat alatt kiderítenek róla mindent! Tálib ismerőseink meg max pár kilóval több robbanóanyagot ásnak el, ha kevésnek ítélik meg.
    Ez a nagy titkolózás, vagy hülyéktől való, vagy erősen propagandaszagú!
    Miért titok pl, hogy Iveco motor van benne?! Fel nem foghatom!
    De ha valaki tudja miből van a pózpáncéltat, az írjon! Én aluötvözetre tippelek.

  6. nani:

    a Komondort ugye a Gamma/Respirátor fejleszti,de az nem lehet,hogy a pótpáncélt (pózpáncél(tat) ez mekkora név :D) a Rába dobta nekik?:

    http://www.raba.hu/jarmu/kutatas-fejlesztes.html

    Vagy a Rábának ehhez semmi köze,és ők teljesen külön fejlesztenek?
    Szóljatok ha valamiről lemaradtam,mert itt én most csak ötletelek.

    Nem tudom,hogy milyen ötvözet,de bekulázok ha kitaláltak egy új páncélt,pl:

    Nyírfa+ sár,vagy tégla (érted TÉÉGLAAA :D) + homokkő:D. Na jó leállok,csak poénkodtam :).

  7. sztem vert vályog :P
    A viccet félretéve sztem maguk a páncéllapok nem hazai gyártásúak, azokat valószínűleg egy komoly gyártótól szerzik be. Nem tudok itthon olyan üzemet ahol megfelelő minőségű hengerelt páncélt elő lehetne állítani (sőt talán működő acélhengermű sincs már)

  8. duckdodgers:

    „sztem vert vályog :P”

    Ezen felröhögtem;):D.

    Ugye milyen szép szinte a semmiről elkezdeni építeni az ipart/hadiipart?:).
    Nem GamSpirátorék reklámozták ezerrel,hogy 100%-ban magyar élelmisze… bocsánat jármű?:) Talán kivétel a motor,a többit 50-100 hazai alvállalkozóval közösen hegesztik össze a gyárukban,az Echo Bázison,nem?

  9. a gyártás lehet hogy hazai, de az alapanyagok egészen biztosan nem. Mint említettem a hazai acélipar teljes hiánya miatt ez eleve lehetetlen. Sőt továbbmegyek, szerintem még a rendszerváltás előtt sem volt olyan hazai üzem, ahol MEGFELELŐ minőségű hengerelt acélpáncél előállítható lett volna.

  10. A kazánlemez vagy acéllemez nem egyenlő egy modern harckocsihoz vagy páncélozott járműhöz megfelelő minőségű páncéllemezzel. Anno egy harckocsi témájú vita során boncolgattuk az öntött vs hengerelt páncél témát és ott említésre került hogy még az USAban sem sok olyan gyár van ahol le tudják gyártani, ugyanis a hengerelési eljárás közben is megfelelő hőmérsékleten kell tartani a lemezt stb…
    Kerámiabetétek vagy kompozit páncélzat előállítása könnyebben megoldható de csak abból nem lehet megépíteni.

  11. Azt nehezen tudom elképzelni, hogy a pótpáncélzat acélból legyen. Ahogy a képeken látom, a jármű felületének talán ha 30%-át kiteszi, de a vastagságából ítélve rettenetesen nagy lenne a súlya!
    Hozzánk nem is olyan messze, Linzben (A) már le tudják gyártani! Csak az igényeket kell bejelenteni! De az biztos, hogy pár négyzetméterért nem fognak ráállni! Ilyen kis mennyiségben csak külső forrásból lehetséges a beszerzés! Vagy, ezért indokolt a szigorúan titkos sok százmilliós ár!
    Azért ez a Winkler tuti megkopogtatta! Valaki fű alatt megérdeklődhetné, hogy dübörgött, hupogott, vagy kopogott?

  12. duckdodgers:
    az uszasi kepesseget arra ertettem, hogy majd a btr valtotipusanak illene tudni uszni. nem a komondorra ertettem mert az kb. tenyleg egy teglahoz hasonloan uszhat es szomoru lenne komondorral valtani a btreket

  13. offtopic erről mi a véleményetek?:
    A hivatlan vendég: kínai tengeralattjáró bukkant fel az US hadgyakorlaton
    2012. november 7. 09:16:14

    USS Kitty Hawk
    Brutális zavart okozott amerikai katonai körökben annak a kínai gyártmányú Song tengeralattjárónak a felbukkanása a legutóbbi Csendes-óceáni tengerészeti hadgyakorlaton, amely észrevétlenül megközelíthette az US Navy egyik szuper repülőgép-hordozó hajóját. A kínai tengeralattjáró az óriási hajót, a Kitty Hawk-ot simán megtorpedózhatta volna.

    Mikor az US Haditengerészet felvonultat egy harci flottát, repülőgép-anyahajóinak biztonságát nagyon komolyan veszi. Legalább egy tucat csatahajó védőgyűrűt alkot és közben a világ egyetlen katonai szuperhatalmának technikai apparátusa láthatatlan pajzsot von a hadihajók köré minden (???)

    Amerikai katonai vezetők olyan sokkot kaptak, hogy szóhoz sem tudtak jutni, miután egy kínai tengeralattjáró észrevétlenül felbukkant a Kitty Hawk szuper hordozó mellett. Mire az 50 méteres kínai Song osztályú dizel-elektromos támadó tengeralattjáró a felszínre emelkedett, már torpedói és rakétái hatósugarán belüli távolságra megközelítette az anyahajót.

    Magas rangú NATO tisztviselők szerint az eset megrökönyödést okozott az US haditengerészeténél. Szerintük nem jól működött az amerikai titkosszolgálat, és nem fordított kellő figyelmet a kínai tengeralattjáró-flotta fejlesztéseire. Egy NATO (???) a kínai tengeralattjáró ugyanakkora sokkot okozott a katonai körökben, mint amikor a Szovjetunió 1957-ben elsőként fellőtte a műholdját, és megindította az űrversenyt.

    Elemzők szerint gyorsan növekvő katonai képességének demonstrálásával Peking egy üzenetet küldött Amerikának és a Nyugatnak, amivel megfenyegette azokat az idegen hatalmakat, amelyek bele akarnak avatkozni ”hátsóudvaros” politikájába.

    Stephen Saunders, magas rangú tengerésztiszt, a Jane’s Fighting Ships kiadója, és a Királyi Haditengerészet egy volt tengeralattjáró specialistája nehezményezte, hogy a hidegháború befejése óta az USA viszonylag kevés figyelmet fordított a hadviselésnek erre a formájára. A szakértő szerint Kína így akarta demonstrálni, hogy nem engedi a beavatkozást a Tajvannal kapcsolatos politikájába.

    Januárban Kína sikeres rakéta kísérletett hajtott végre egy űrpályán keringő műholdjának lelövésével.

    Matthew Hickley – Daily Mail UK

  14. Nem értem, hogy miért nem a Stykeren alapuló típust vesznek. Logisztikai szempontból minnét löbb a közös típus, annál jobb.
    Amúgy belegondollt valaki, hogy Szingapúr egy két milliós városállam?
    Hihetettlen mire képesek.

  15. Mackensen:

    Közbejöhet pár dolog de talán nem azért nem a Strykereket választják,mert azoknak a védelmük gyengébb mint az itt felsoroltak?
    Én úgy tudom,hogy a Stryker nem a védelméről híres,persze közbejöhet a fegyvernemek közti rivalizálás is,és akkor már dacból nem azt választják ami az Armynak van.Bár szerintem jó hülyék ha ezt megjátsszák.Vagy megint az erős és sokszor felesleges fegyverlobbi a ludas.
    Én se értem,hogy mi folyik itt pontosan.

  16. Ezeket a filmecskéket láttátok?

    http://www.youtube.com/watch?v=vMk0A-6ix84&feature=relmfu

    http://www.youtube.com/watch?v=Meqr2UzGUZE&feature=relmfu

    Ez az expediciós jármű egy igazi pénztemető volt:)

    Unio, feltételezem, hogy az valahogy úgy fog működni, hogy lesz egy alappáncélzat, amivel a jármű még úszóképes marad és ezen felül még utólag fel lehet majd szerelni extra páncélzattal.
    Szerintem az eddig felsorolt összes jármű esetében meg lehet ezt csinálni és persze a Srykerrel is, ami Piranha származék.

    nomadharcos, azt hallorram, hogy voltak puhatolózások, de a vásárlásról még nem hallottam.

    http://www.youtube.com/watch?v=21XEInvvVn8

    :)

  17. Mackensen:

    Na akkor tisztázzuk a dolgokat:

    Volt egyszer úgy 1974 környékén egy AAAV nevű program,amit azért indítottak a tengerészgyalogságnál,hogy egy minden tekintetben jobb kétéltű támadó/csapatszállító harcjárművet hozzanak létre,mint az akkoriban szolgálatban lévő változatok (pl: AAV-7A1). A kiírt tenderre két gyártó jelentkezett az 1984-ben elkészült prototípusaikkal,köztük volt a GDLS (General Dynamics Lans Systems) meg valami AAI,akik egy jóval kisebb de innovatívabb kétéltűvel szálltak versenybe.A tendert mégis a GDLS nyerte az EFV elődjével melyben sok hangzatos ígéret volt,de annál több nem. A 80-as évek végére,90-es évek elejére ígérte a GDLS,hogy sorozatgyártásra alkalmas lesz az EFV (vagyis az akkori AAAV),de folyamatosan problémákba ütköztek.:

    – Alumíniumból készült szinte az egész jármű,így a sós tengervíz felzabálta/szétmarta.

    – Az első (vagy az összesnél) beszerelt löveg/gépágyú lövedékei után visszamaradt lőporgázok visszaszivárogtak a jármű belsejébe,és elkábították/megmérgezték a bent ülő személyzetet.

    – A gépágyú/Löveg számítógépes irányítása bemondta az unalmast.

    – A 2-3 fős személyzeten kívül 25 főnyi tengerészgyalogost kellett volna szállítania,mint az akkor már rég szolgálatban lévő AAV-7A1-es és verziói.
    Ebből csak 17fő fért bele (jelenleg 20fő szállítására képes,vagy azt hazudja GDLS vagy az utódja).

    – Amit már én is megjegyeztem ebben a hírben az első kommentemben,hogy túl magas a jármű,olyan mint egy nagy doboz/konténer. Így nagy célpontot nyújt az ellenség számára.

    – A tengeri aknák elleni védelme szánalmas,úgyszintén a közelében tengeren/szárazföldön robbanó bombák ellen is sz*rt se ér.

    – A súlya túl nagy egy kétéltű csapatszállítóhoz képest (30-40 tonna),így a motor teljesítménye se elegendő,és problémák is voltak/vannak vele.

    – A beígért sebességet se éri el.

    – Körülbelül 30 éve készül(!!),és eddig két/négy példánya épült meg.Belátható időn belül 2015-re vagy 2025-re(?!) kerülhet sorozatgyártásra.

    -Dollár milliókat/billiókat költöttek rá az adófizetők pénzéből,és nem vagy szinte alig éri el a projektben lefektetett kritériumokat!
    És még sorolhatnánk tovább egyéb “erényeit”….

    Mackensen persze javíts ki ha ezekkel kapcsolatban tévednék mert sajnos eléggé szegényes az angoltudásom (fordítgatni meg nem volt kedvem:)).
    Én akkor visszavonnám az ennél a hírnél elhangzott első hozzászólásom első mondatát,miszerint:

    „Nem tudtam,hogy az EFV-t újra folytatják,bár jobb is mert nagy hülyeség lett volna a süllyesztőben hagyni.”
    Ennyi elherdált pénz után sajnos lehet,hogy kár lenne,bár mire elkészül lehet,hogy mégse:).

    Abból az összegből,amiket kikuncsorogtak a GDLS-esek,és amit a kormány szívesen adott,abból 100szor olcsóbb és talán 100szor jobb járművet is kifejleszthetett volna egy másik vállalat!! Voltak is példák rá a videóban,hogy sokkal jobb alternatív járművek voltak/vannak az usában és máshol is (pl: Olaszország).

    Tanulságos kis videó volt,a többi részeit is meg fogom nézni,kösz a linkeket;).

  18. “Nem értem, hogy miért nem a Stykeren alapuló típust vesznek.”
    Azért, mert a Stryker nem úszóképes, a tengerészgyalogságnál pedig úgy szeretnek közlekedni, hogy a víz alattuk van, nem pedig fölöttük. :)

    Csak azt sajnálom, hogy a BMP-3 nincs az indulók között. :)

  19. F1End

    Akkor most jöjjön az, hogy idézem azt a mondatomat amit idéztél:)

    “Nem értem, hogy miért nem a Stykeren alapuló típust vesznek.”

    Érted? ALAPULÓ!!! Vagyis a hajtomű, felfüggesztés, fegyverzet stb mind közös, csak éppen úszóképes és minden ami még kell.

  20. Unio, mondjuk a videókban eléggé eggyoldalúan lehúzzák a típust, de a legfőbb baj valahol ott keresendő, hogy túl magasra tették a lécet. Továbba a követelményeket útközben többször is megváltoztatták.
    Aztán kicsit ciki, hogy olyan húzásokat csinálnak, hogy átnevezik az egész programot és onnantól új fejlesztésként kezelik a típust. Ennek folyományaként az addig kifizetett pénzt már nem számolják hozzá a fejlesztésekhez stb.

  21. Mackensen:

    Igen az igaz,hogy erőteljesen egyoldalú a videó,de ha csak a fele igaz,akkor is eléggé pofátlan az amit csináltak.
    Ez a tipikus esete annak,hogy kb a végtelenségig fejlesztünk/húzunk-halasztunk egy dolgot + ígérünk fűt fát,amiből úgy se lesz semmi.
    Most egy hülye hasonlatot fogok felhozni példának és még csak nem is katonai.
    A Duke Nukem nevű klasszikus Forever című része körülbelül 14 évig készült! És ez csak egy sz*ros játék volt,nem pedig egy kétéltű harcjármű:).

Fórum hozzászólások

There are no comments in the forum topic that is associated with this post.